Röviden tömören...
Na de még a többi igazából messzebb van, most erre a tortára kellett kicsit koncentrálnom. Hosszas fejtörés előzte meg az eseményt, amikoris eldöntöttem gesztenyés lesz egykomám tortája, de aztán villámcsapásként ért a megvilágosulás, hogy Józsi a marcipánnal van úgy, mint gombóc Artúr a csokival, így koncepciót módosítottam.
6 tojásos olajos piskótát sütöttem, a receptjét itt már bővebben leírtam. Annyi, hogy most kapcsos tortaformában sült...
Előző nap mielőtt a tortát készíteni szerettem volna előkészítettem a krémet, mert ennek alaposan le kell hűlnie.
Fél liter tejszínt (nem főzőset, habtejszínt!!!) kislábosban elkezdtem melegíteni, bele tördeltem 2 tábla étcsokoládét és egy tábla tejcsokit. A csoki legyen jó minőségű ne tortabevonó maszlag ;) Szóval a csoki felolvadt és forráspontig melegítettem folyamatos keverés mellett.
Párszor megkeverve lehűtöttem, majd lefedve hűtőbe tettem, egészen másnap délutánig amikor felhasználtam.
Én a torta tésztáját is megsütöttem előző nap, hogy legyen kis ideje meghúzni...
Szóval megvan a tészta is és a behűtött tejszín is. Most a tejszínt amennyire engedi magát fel kell verni, de vigyázva nehogy túlverjük mert akkor sokkalinkább fog a túróra hasonlítani mintsem tortakrémre, hogy más hasonlatot ne mondjak :D Miközben vertem a habot 1 zacskó narancsos cukrot tettem hozzá. Ez olyan mint a vaníliás cukor csak narancsos. Ha nincs ilyen akkor pár csepp narancs aroma, vagy narancs likőr is jó.
Kész a krém.. A tortalap háromba vágva, valamint 2 tortalap nagyságú marcipán korong is kinyújtva (porcukron nyújtottam ki, hogy ne tapadjon). Erre a célre nyers marcipánt használtam, semmi színezés, semmi plusz ízesítés, csak a marcipán. 54% os mandula tartalmút tettem bele...2X200g os csomagot használtam fel hozzá.
A tortám első tésztáját megkentem a krém 1/6 ával, erre jött az első marcipán korong, majd krém 2/6-a és tészta, megint krém, marcipán, krém tészta,
és a tortát kívülről is krémmel vontam be.
Pár órára bekerült a hűtőbe, hogy meghúzzon rajta kicsit a borítás, úgy szebben lehet díszíteni.
Amíg a tortám hűlt addig kicsit a díszítéssel foglalkoztam...
Nem régen egy használt dolgokkal foglalkozó üzletben kincsre leltem, mégpedig egy szilikon számkiöntőre. Lehet benne csokit,vagy akár gyertyát önteni én most marcipánnal gyurmáztam.
Mielőtt indultunk volna köszönteni, 1 dl tejszínt (ami bőven sok lett) habbá vertem egy kis habfixálóval és 2 kk porcukorral. Majd kicsit felcicomáztam a tortát.
A csokiból kiöntött díszeket készen vettem, de megfogok próbálkozni magam is majd az ilyesfajta dísz sajátkezű elkészítésével is.
A torta finom volt, pikáns volt, és szinte mind elfogyott :D
Az ötletért köszönet Vikinek!
Wow!
VálaszTörlésNagyon ügyi vagy! Nem csodálom, hogy elfogyott, hisz már ahogy leírtad, is élvezet :-D
Amit én másképp csinálok általában a háztartásban, hogy marcipán, vagy fagyós tészta nyújtásához, hús klopfoláshoz mindíg folpackot használok. Nincs szemét, nem kell húsrostokat kiszedni a klopfolóból. (De ez csak egy ötlet!!!! :-D)
Köszönöm szépen Ági Drága!
VálaszTörlésA hús klopfoláshoz én is fóliát használok, de nyújtáshoz nem. Bár fondantot próbáltam már, de menthetetlenül ráragadt, muszáj volt a porcukor. Most a marcipán is gyönyörűen nyújtózkodott a cukor szóráson. Az ötlelet is köszönöm!! ;)
Nagyon kellemes ízharmónia! Ügyes vagy, hogy így megvalósítottad! :-)) Gratulálok!
VálaszTörlésKöszönöm Gionetta nagyon kedves vagy ;)
TörlésNagyon szép lett , egyszerő és nagyszerű ! Imádom a marcipánt! Nagyon klassz a számkiöntő, sokszor kincsekre lehet lelni, egy ilyen használt árudában.
VálaszTörlésÜdv.
Köszönöm szépen Juditka!
TörlésTömör gyönyör, csodásan néz ki:) A marcipánt nálunk is mindenki szereti. Biztosan nagy örömet szereztél a komádnak, boldog szülinapot neki utólag is:)
VálaszTörlésValóban örült neki, de a látszat ellenére nem volt ám ez olyan tömör, de evés közben annál nagyobb gyönyör ;)
TörlésJó féle csokitorta, kár hogy olyan messze van, ha egyáltalán van még belőle... Nagyon guszta, jól jönne most egy szeletke belőle! Tetszik az a formázó lap!
VálaszTörlésÁááá nincs már belőle egy morzsa sem, még akkor elfogyott szinte mind, egyetlen szeletke kivételével ;)
TörlésIsteni lehetett!! Nagyon szépen meg is csináltad, nekem az egyik nagy kedvencem a marcipán, biztosan imádtam volna! :)) Boldog szülinapot a komádnak utólag is! :))
VálaszTörlés:) Biztosan neked is ízlett volna ;)
Törlés