2012. december 3., hétfő
Gyümölcs kenyér
Apácska nagyon ritkán kér valamit, hogy süssek. Most viszont megkívánta ezt a finomságot én pedig vasárnapi reggelinek el is készítettem. Tejcsivel finomat falatozott belőle ;)
4 tojást szétválasztottam és a sárgáját fehéredésig kevertem 15 dkg cukorral, majd 10 dkg vajjal habosra. 15 dkg lisztet szitáltam hozzá amiben előtte elkevertem 1 csomag sütőport. 1 narancs héját belereszeltem 1,5 tk mézes fűszerkeverék került még bele (ez elhagyható) Találomra durvára tört diót is szórtam hozzá, valamint 10 dkg kandírozott gyümit, de aszalt is tökéletesen megteszi ;) 10 dkg étcsokoládét is adtam bele amit a késessel kicsit megdolgoztam... Hígítottam 1 dl tejjel, és a tojások keményre vert habját a végén lazán bele forgattam.
Egy püspökkenyér formát sütőpapírral béleltem, és a masszát bele simítottam. 180 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütöttem.
Kivettem a dobozból a papírt lehúztam róla és rácson hűtöttem.
Jól záródó dobozba tettem, és még majd egy hét múlva is finom volt. Apjuk reggel meló előtt megeszegetett egy-egy szeletet a kávéja mellé.
Karácsonyra is fog készülni azt gondolom, ha másért nem hát mert ez is sokáig eltartható, és bármikor elő lehet kapni, ha a helyzet úgy hozza ;) De nem utolsó sorban életem párja szereti :D <3 p="p">3>
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Hát ha szereti az az ember, akkor csak süssél neki:) Nagyon finomnak néz ki, az én családom is szereti az ilyen tartalmas finomságokat, ez a recept is kipróbálandó. Szép adventi készülődést kívánok neked Tündi:)
VálaszTörlés