2012. április 22., vasárnap

Pisztráng sütve

Azóta mióta tavaly a kicsi névadójakor ettem pisztrángot, azóta szeretnék megint. Nem találtam sehol sem, de mint kiderült csak azért nem találtam, mert nem kerestem eléggé. De most rá akadtam a Lidlben fagyasztottra. Kicsit tartottam tőle, de nem kellett volna, nagyon szépen meg van tisztítva ,elő készítve. Én csak kiolvasztottam, át mostam, leszárítottam, beszórtam hal fűszer sóval. A hasüregbe is szórtam kívül belül meglocsoltam citrom lével. A hasüregbe tettem egy hüvelyk ujj köröm nagyságnyi vajat, kívülre is tettem picike vaj darabokat, és pár órára így hagytam, hogy magába tudja az ízesítőket szívni.
A sütőt elő melegítettem 200 fokra és a halacskát itt sütöttem 25 percig. Sütőben sült hagymás krumplit adtam hozzá. Nagyon finom ebédünk volt belőle. Mini ünnepi ebédként került ez az asztalunkra. Desszert is készült azt a következő posztban osztom meg veletek ;)

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a pisztrángot. Én frissen veszem a Kauflandban(Handelshof néhol)és sóburokban sütöm meg. Nagyon szereti a citromot és a rengeteg petrezselyemlevelet a belsejében. Igazi fejedelmi étek. Kedvet kaptam rá én is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó , hogy mondod a Kauflandot. Meg nézem majd ott a frisset. Viszont ez olyan szépen elő volt készítve....

      Törlés
    2. Azzal sem lesz semmi gondod, teljesen konyhakész. Főleg, ha van halas pultjuk. De a sima Kauflandban is nagyon szép a friss. Én akciósan szoktam bevásárolni belőlük, lefagyasztom és amikor kedvünk szottyan, kiveszem és van pisztrángvacsoránk.

      Törlés
    3. Ez a papírtálca tányér nagyon ott van... ;-D Hol szerezted be?

      Törlés
    4. Realba vettem akciós volt 1€ de ha nem akciós sem kerül sokkal többe...

      Törlés
  2. Pisztráng bármikor, bármilyen formába jöhet, nagyon szeretem. Nagyon finom lehetett, csorog is a nyálam ahogy a képeket nézem.:)

    VálaszTörlés
  3. Són sütve is finom, remekeltél, Tündi, egy jó ebédet!!! Mi volt a desszert?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vicuskám, sóágyon vagy sókéregben is ki szeretném próbálni... Desszert már posztolva: http://naploszeruseg.blogspot.de/2012/04/frnkfurter.html?showComment=1335180023818#c807343784242679814

      Törlés