A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vega. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vega. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 15., péntek

Sajtos karfiol tocsni



Tegnap posztoltam a Sajtos karfiol krokettet. Már amikor készült akkor tudtam, hogy ő bizony nálam még reinkarnálódni fog. És lám ma meg is történt. Túl sok alapanyagot csináltam, így jól záródó dobozban hűtőbe tettem, és ma ugyan azt a masszát sütöttem ki serpenyőben egy kevés olíva olajon, mint amiből a krokettet formáztam, csak most a masszát kanállal tettem a serpenyőbe és a hátuljával el lapogattam. Tegnap köretként, ma fokhagymás tejföllel fő étkezésként ettem. Nem mostanában ettem ilyen finomat :D
Azt nem mondom, hogy szép lett a képe de ez pont a ronda de nagyon finom kategória...

Nem írom le a receptet mégegyszer hanem aki szeretné ITT megtalálja :D

2012. január 29., vasárnap

Fluta


Az az igazság, hogy én nem is ezt akartam csinálni. Ez már a harmadik volt a sorban amit pénteken főzni kigondoltam, tulajdonképpen ez egy mentsvár volt.
Babgulyást főztem amihez általában hús nélküli második fogást szoktam csinálni. Most rizsfelfújttat szándékoztam, de már itthon vettem észre, hogy nem vettem rizst. Az nélkül meg ugye kicsit nehéz lenne. Na mondom sebaj, akkor fánk. Neki is álltam kimértem a lisztet, és most felfuttattam a tejben az élesztőt. Vagyis csak futtattam volna, mert bizony ez az élesztő lusta volt és meg sem mozdult. Hiába vártam én rá, ez nem csinált semmit. Ekkor körül néztem mi van idehaza amiből húsmentes második fogást lehetne készíteni.
Volt: liszt, krumpli, olaj,tojás meg még pár dolog amire nem volt szükségem.

Ezért 1 kg krumplit héjastól feltettem főni . Amikor megpuhult, megtisztítottam, és krumplinyomón át nyomtam. Még melegen hozzá kevertem 30 dkg lisztet, de ezzel óvatosan kell eljárni mert nagyban függ a liszt mennyisége a krumplitól. 1 ek sót szórtam bele meg 2 tojást ütöttem rá. Simára kigyúrtam, kinyújtottam és vizes pohárral ki szaggattam.
Eközben olajat tettem fel melegedni... Amikor felforrósodott a kis "pogácsákat" szép pirosra sütöttem benne.
Lecsepegtettem az olajtól, és már lehetett is fogyasztani.
Jól sikerült, elsőszülött krumplibogaram ketchuppal fogyasztotta. De ha kevesebb sót teszünk bele akkor akár édesen is lehet lekvárral enni.

Ez az étel gyorsan készen van és nem mellesleg pénztárca kímélő is ;) viszont kiadós és laktató.

2011. november 16., szerda

Francia saláta


Szertem ezt a salit, bár tudom annak elenére, hogy ,zöldségekbőlvan korántsem tökéletesen egészséges.
Bár a szalma krumplimál talán pár lépéssel közelebb van hozzá.

Van aki ezt az ételt fagyasztott zödekből készíti amolyan kész saláta alpból. Én a zöldborsó kivételével friss alapanyagot használok hozzá.

Sós vízben egyenként kifőztem 2 szál tisztított és darabolt sárgarépát 4-5 szem krumplit is darabolva tisztítva valamint 2 maréknyi zöldborsót.
5 db toját keményre főztem, és kezdődhetett a saláta összeállítása.

Mindent lecsöpögtettem, majd együtt ömlesztve tálba tettem. 2 db almát tisztítottam és amúgy nyersen bele kockáztam. A tojásokat ketté vágtam a sárgáját kivettem. A fehérjét a salátához daraboltam a sárgát félre tettem.
Össze törtem villával és egy kis pohár tejföllel 2 ek majonézzel és egy teás kanálnyi mustárral alaposan kikevertem. 1 kis fej vöröshagymát apró kockára vágtam és ezt is hozzá kevertem. Kis borsot , és sót szortam még bele.

A főtt zöldségekre öntöttem és alaposan át kevertem. Kész is a saláta.

Álltalában előző nap szoktam elkészíteni , hogy legyen ideje össze érni.
Bármilyen süt, vagy rántott, párolt, grillezett,húshoz vagdaltakhoz kitűnő köret. Én még magában is szeretem és az alma a kedvencem benne ahogy ropog a fogam alatt :D

Van amikor savanyú uborkát is darabolok bele, merthogy az elvileg kell bele, de rájöttünk nem szeretjük igazán benne így mostanában kihagytam, mint ahogyan ebből is.

2011. november 6., vasárnap

Bruszketta



Na már most aztán tényleg fogalmam sincs, hogy kell írni ezért maradok ennél a parasztos bruszkettázásnál.

A hét végén megint itt voltak a csajok és valami könnyed vacsorára vágytunk amit nem mellesleg gyorsan össze lehet állítani.
Kb 5 perc alatt készen van, mondjuk jobb ha áll egy kicsit de minekünk így is nagyon megfelelt.

Kb 1 kg paradicsomot megmostam és amilyen apróra tudtam feldaraboltam. Tálba tettem és rázúztam 3-4 dundus fokhagymát, megszórtam sóval, bazsalikommal (most nekem csak szárított volt de frissel finomabb és kevesebb is kell belőle, és 3 evőkanál olíva olajat öntöttem rá. Jól összekevertem és lezártam a dobozt 1 órára hűtőbe tettem, hogy azért egy kicsit mégis csak érjen.
Amikor enni szerettünk volna (én toast kenyérrel szoktam csinálni az mindig van itthon) betettem a kenyeret a sütőbe és megpirítottam.

Aztán már csak enni kelett.

Az olaszok ezt előételnek szokták fogyasztani, de mi vacsira, vagy reggelire, szívesen fogyasztjuk és tökéletesen jóllakunk tőle. :D Szeretjük nagyon, rendszeres vendég az asztalunkon :D

2011. november 4., péntek

Borsófőzelék, tükör tojás


Dávidkám ma nem volt hajlandó reggel kimozdulni a lakásból. Hiába mondtam neki menni kell vásárolni, lehet nem voltam elég meg győző, hiszen nekem sem volt kedvem kidugni az orromat.
Ezért az itthon fellelhetőkből készítettem ebédet a már meglévő húsgombóc leves mellé.

Meg kell , hogy mondjam életem egyik legfinomabb főzelékét rittyentettem össze.
Mert ugye a főzelék amilyen egyszerű olyan nehéz igazán jót készíteni. Nekem sem mindig sikerül sokszor próbálkozom különbözőképpen készíteni, de valahogy sosem az igazi. Ma viszont olyan lett amilyennek lennie kell, ezért muszáj le is írnom. :D

1 fej vöröshagymát felkockáztam és kis olajon megdinszteltem. Rádobtam fél kg zöldborsót és átforgattam a hagymával. Felöntöttem vízzel és tejjel fele, fele arányban, annyival, hogy ellepje a borsót. leveskockával és 2 evőkanálnyi cukorral ízesítettem. Amikor a borsó puha lett kikevertem egy pohár tejfölt 3 evőkanálnyi liszttel és hőkiegyenlítés után (szedtem 1-2 merőkanálnyi főzőlevet a tejfölre amivel átkevertem) hozzá adtam a borsóhoz. 5 percig még főztem, forraltam ügyelve, hogy ne égjen le majd petrezselyem zölddel és 2 kisebb gerezd zúzott fokhagymával utána fűszereztem.

Tudom nem éppen hagyományos összetevőkkel készült de finom, pikáns íze lett, nekünk nagyon bejött. Nagyfiam, közölte: Anya istennő vagy ez a legfinomabb borsófőzi amit valaha ettem. Na az én májam meg akkora lett erre hogy kidudorodik a hasamból :D

2011. november 2., szerda

Sütőtök krémleves, rántott karfiol



A mai ebédünk a lustaság és a gazdaságosság jegyében készült.
Lustaság? Lusta voltam elmenni a boltba vásárolni az ebédhez(mondjuk nem lett volna rossz, ha tudom mit is akarok egyáltalán főzni)
Gazdaságosság? Benéztem a hűtőbe és láttam, hogy van pár dolog ami sürgős felhasználásra van ítélve. Ilyen volt a fél hokkaidó tök és egy fej karfiol.

Lívia (nagyobbik keresztlányom) nagyon meg is örült az ötletnek, mert már neki alapból be is igértem a sütőtök krémlevest.

Így neki láttam a levesnek. A fél tököt kb 1 cm s kockákra vágtam, 1 fej vörös hagymát kb 3 ek olíván megdínszteltem, aztán a forró olajban a tököt is átforgattam. Felöntöttem vízzel, leveskockával, borssal és egy ek cukorral ízesítettem. Amikor puhára főtt botmixerrel leturmixolta és 2 dl tejszínnel beforraltam. Ennyi volt a történet. Ez a hokkaidó tök olyan semmilyen ízű a levesnek sem lett tőle tök íze. íinkább csak mint egy egyszerű zöldsékrém leves. Semmi extra jellegzetes íz. De a gyerekeimnek így ízlett, még a finnyás elsőszülöttem is evett belőle és azt mondta idézem ehető :D Íme egy kép bizonyíték képpen, hogy megették :D

A karfiolt megmostam, rózsáira szedtem és sós vízben kissé előfőztem. Kiszedtem a vízből és hagytam hülni. Amikor meghült lisztbe, tojásba, prézlibe forgattam és bő olajban kisütöttem. Sültkrumplit és tartárt kínáltam mellé.

Egyszerű de nagyszerű étel ;)

2011. október 29., szombat

Amerikai palacsinta



Ma reggel gondoltam egyet és megleptem a fiúkat egy reggelivel amit ma robival együtt készítettünk.
Napok óta tervezgettem mikor is rukkoljak elő vele, több helyen megnéztem ki, hogyan csinálja, aztán pedig úgy csináltam, hogy ötvöztem a különböző recepteket.
Meg kell hagyni igen csak ízletes reggelit sikerült, villámgyorsan összeütnöm :D

2 csésze lisztet, fél cs sütőport, 2 tojás sárgáját,1 evőkanál cukrot 1 teáskanál vaníliás cukrot és 1,5 csésze tejet simára kikevertünk robival, ebbe csurgattam 2 evőkanál olvasztott vajat. Közben a tojás fehérjét habbá vertem és lazán bele forgattam az elkészült masszába.
Mások szerint (eredeti recept? ) legalább 2 órát pihentetni kell mielőtt a tojáshabot beleforgatjuk és sütjük de akkor ebéd lett volna belőle és nem pedig reggeli :D
Szóval én nem vártam egy percet sem, felforrósítottam a serpenyőt és közepére szószos kanállal 2 adagot pakoltam egymásra. Így szépen szétterült már csak a közepét igazítottam el egy hangyányit.
Amikor szilárdult a tészta lapáttal alá nyúltam, és határozott mozdulattal megfordítottam.

Nutellával kínáltam, én eper jammel is megkóstoltam. Ha majd egyszer megtehetem még juhar sziruppal is szeretném megkóstolni. Egy biztos...Most csináltam először de koránt sem utóljára, pasipalántáknak nagyon bejött :D
Mondjuk jó laktató volt, ebből az adagból 10-12 palacsinta jön ki és elsőszülöttem 1et a kicsi pedig 3/4 palacsintát tudott megenni.
(hm.. most nézem a képeket... a valóságban nem lettek ilyen sötétek a palacsinták :O )

2011. október 27., csütörtök

Sajt(os) saláta


Vagy nem is tudom minek nevezzem. Ma egy könnyű vacsorára vágytam. Ezért dobtam össze ezt a laza salátát. Én sajtot daraboltam bele apa pedig köretként ette a tegnap elkészített pipimuffin mellé.

Fél jégsalátát megmostam alaposan és feldaraboltam. Kígyóubit, 1 kisebb fej vöröshagymát fél kaliforniai paprikát és egy paradicsomot szintén mostam tisztítottam és a jégsalihoz adtam.
Tányéromon sajtot daraboltam bele és joghurtos öntettel meglocsoltam.
Nagyon finom volt :D

2011. szeptember 2., péntek

Házi kubu gyümölcsital



Erre a nagyszerű italra a Rita konyhájában találtam. Vagyis dehogy találtam, hanem facebookon osztott meg velünk egy kísérő sztorival együtt, és az én figyelmemet sikerült maximálisan felkeltenie.
Receptet én most nem írok, hiszen Ritához kattintva profi leírást kaphattok az elkészítés módjáról.

Sokat készíteni nem érdemes belőle, mivel hozzáadott cukrot, és tartósítószert nem tartalmaz, ezért hűtőben is csak 48 óráig tartható el.
Fogyasztani belőle meg napi 2-3 dl-nél többet nem érdemes, mert könnyen sietős dolga lehet az embernek tőle :D, hiszen tömény rost.
Kiskorúnak izlett de 1 dl-nél többet neki sem mertem adni, így méltatlankodott, hogy bizony ő szojas marat és abból a pijosból kér még. :D Életem párja csak annyit mondott: hmm nem rossz (ez nála már a finom kategória határán van).

Az lehet a furcsa annak aki nincs hozzá szokva, hogy ez aztán valóban egy rostos ital, sűrű és selymes (legalábbis az enyém ilyen lett).
Száz szónak is egy a vége... Répa pucolásra fel, turmixot elő készíteni és nem egészen 10 perc ráfordítással tuti egészséges ital lehet a mai frissítő ;)

2011. június 11., szombat

Gyümölcs saláta


Ez az a nyalánkság ami hiába van gyümölcsből sosem tudok annyit csinálni, hogy az ne fogyjon el. Ez az adag sem élte meg a másnapot (pedig úgy még finomabb). Jah és nem utolsó sorban még kiskorú is megkóstolta az epret vagyis 2-3 szemet meg is evett, amire eddig nem volt példa.
Ma visszük a fiúkat vadasparkba, úgyhogy főzőcskézés sütögetés nem lesz.
Ha minden jól megy egy nagyon kedves régi barátnőmmel Zsanival, és családjával megyünk, már nagyon várom mert régen nem találkoztam vele/velük vagy csak futólag.

Na de a tárgytól eltértem...
Ez a saláta így készült:
1 almát (idared), 1 banánt, megtisztítottam és feldaraboltam, a gyümölcs tortából maradt fél doboz barack konzervem ezt is feldaraboltam és a levével együtt a többi gyümölcshöz adtam. Ezután megmostam és feldaraboltam 30 dkg epret és ezt is a többiek közé küldtem, alaposan összekevertem, vigyázva, hogy a gyümi ne törjön és már kész is. Alaposan be kell hűteni és már fogyasztható is. Nekem most a konzerv hűtőben volt így azonnal neki is tudtak esni a fiúk.:D

A cukros befőtt létől nem ez a legegészségesebb saláta de van a majonézes változat is, szerintem az sem különbben egészséges mint ez. Akkor lenne az, ha nem kerülne rá semmilyen öntet de mi így szeretjük :D

Bármilyen gyümölcsből jó, habár a dinnyét még nem próbáltam, de azzal is biztosan finom. Na majd azt is megpróbálom ha lesz olcsóbban és finomabb.

2011. május 31., kedd

Rizsfelfújt(normálisabb képpel) és kedves szomszéd néni :)



Ma rizsfelfújtat (recept ITT) csináltam, lencseleves után... Múltkor valahogy nem úgy sikerült a kép ahogyan azt én szerettem volna, ezért most egy normálisabb képet teszek róla. Az íze ugyan olyan volt mint a másiké , nagyon finom :D

Szomszéd néni is kapott belőle, még nem mondta hogy ízlett nekik.
Ma ahogy jöttünk haza a bolti sétánkból kiskorúval, találkoztunk velük és együtt jöttünk hazáig. Beszélgettünk, ki mit főz. Mondom, hogy lencseleves lesz, meg rizsfelfújt. Ő meg, hogy hát ők nem szoktak lencseleves csinálni, mert főzeléknek eszik. Rizsfelfújtat meg már olyan rég nem csinált. Na el is határoztam viszek át nekik kóstolót. A levesből, hogy megkóstolják, milyen jó a lencse levesnek, felfújtat meg, hogy egyenek. Ő meg mondta, hogy tökfőzeléket készít amire én felkaptam a fejem, mert napok óta azt ennék, de egyik pasi sem eszi meg ezért nem is csinálok. Ezt el is mondtam neki....
Délben kopog valaki... Kimegyek... Hát ott áll az én szomszédnénim , kezében egy nagy tányér gőzölgő tökfőzelékkel. :D:D Olyan jól esett... Amikor kész lettem az étellel vissza vitte a tányérját megrakva levessel és egy másikba a felfújtat. Örült neki...
Azt hiszem manapság már nem szokás így ételt vinni a szomszédnak, sőt az ember ki sem nyitja az ajtót ha kopognak, de az én szomszédnénimmel jóban vagyunk, és össze ugyan nem járunk, de mint falun a szomszédok, ők az utcán, mi a folyosón receptet, ételt cserélünk :D
Pici oázis ebben a rohanó egymásra nem figyelő világban...Szívmelengető érzés...

2011. május 29., vasárnap

Karalábé krémleves


A boltban szemtelenül olcsón vigyorogtak rám a karalábék. Gondoltam a kiskorú úgyis nagyon örülne egy kis krémlevesnek , így hát az elhatározást tett követte és vettem egy szép fej karalábé.
Szeretem az ilyen jellegű leveseket mert túl azon, hogy nagyon gyorsan elkészülnek még egészséges és táplálóak is.
Ma így készült ez a lé:

A hűtőben volt még egy fél fej ebből a zöldségből azt is és az újjonan érkezőt is megtisztítottam, megmostam és felkockáztam. Kevés olajon kissé átpirítottam majd rászórtam 2 evőkanál lisztet és ezzel is lepirítottam. Felöntöttem 2 l vízzel és tettem hozzá (bio) ételízesítőt. Körűlbelűl 15 percig főztem, nem kell, hogy a zöldség teljesen megpuhuljon, így még talán marad benne valamicske vitamin is :D. Botmixerrel leturmixoltam és öntöttem hozzá 2 dl főzőtejszínt. Még egyszer ráforraltam, (szárított) petrezselyem levéllel alaposan megszórtam és már tálaltam is.

Kiskorú amikor meglátta fülig szaladt a szája és egy tányérral minden zokszó nélkül benyakalt...

2011. május 28., szombat

Színes saláta



Gondban vagyok, hogy milyen nevet is kapjon ez a sali , mert ezt eredendően, sógornőmtől lestem el és nem neveztük nevén. Egyszerűen csak salátának hívjuk. Zita szokta ezt csinálni amikor kint vagyunk náluk és grillezünk. Legutóbb a szülinapjakor... Akkor fetasajt is került bele, most én nem tettem mert nem köretnek hanem savanyúságnak készült de köretként is megállja a helyét.

Most 1 kígyóuborkát, 2 db tv paprikát, 2 db paradicsomot és egy közepes fej hagymát megmostam, tisztítottam és tetszőleges nagyságúra feldaraboltam.
Az öntet pedig végtelenül egyszerű, de ennek ellenére én sosem bírtam megjegyezni, valahogy mindíg kiment a fejemből. Nem röhög így van... Szóval mindenből ugyanannyi kell. Ehhez a mennyiséghez én most 2 evőkanál(ek) 10%-os ecetet, 2 ek kristálycukrot, és 2 ek étolajat kevertem össze és öntöttem nyakon vele a már előkészített zöldségeket. Érdemes egy éjszakával, de legalább fogyasztás előtt pár órával elkészíteni, hogy az ízek össze érhessenek.
Én nem tudom abba hagyni az evését annyira finom!!

Ha bárkinek eszébe jut valami jobb név ennek a nagyszerű abbahagyhatatlan salátának ossza meg velem legyen szíves.

2011. május 26., csütörtök

Rántott tök


Szeretjük a rántott zöldségeket, ezek közé tartozik a tök is. Kiskorú még nem evett ezért kiváncsisággal kevert aggodalommal készítettem és biztos ami biztos pulykaragu levest is csináltam, hogy legyen mit ennie a picinek ha esetleg nem jönne be neki a tök.
De! :D meg csináltam a tányért amit fényképezni akartam és sietnem kellett vele mert enni akart róla. Nagyon bezsongott,hogy neki az kell :D

Recept csak annyi,hogy egy zsenge tököt megtisztítottam, és fél cm vastagra felszeleteltem, besóztam.
Lisztbe, tojásba és prézlibe forgattam, majd bő olajban kisütöttem, azonnal még melegen ropogós panírral tálaltam. Ha áll a sütés után akkor szotyadt lesz,és a panírja is megpuhul. Úgy sem rossz de ropogós panírral finomabb. Párolt rizst adtam hozzá.