A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 25., szombat

Ch mentes langaló ( low carb)

Amikor megcsináltam a FELHŐ LÁNGOS-t tudtam, hogy én ezt még ki fogom próbálni valami más alapjaként. Már akkor összeállt a fejemben a dolog, és ma amikor a fiúk pizzáztak, meg is valósítottam. 

Hozzávalók:

  • 100g túró ( krémes németet használtam)
  • 2 db tojás
  • fél cs sütőpor
  • csipet só
  • tejföl
  • sajt reszelve
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 100g bacon kockázva
  • fél fej hagyma
Elkészítés:

A tojásokat ketté választottam, a sárgájához hozzá kevertem a túrót, és a sütőport. Majd a habbá vert fehérjével összeforgattam. Egy szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe most egyben téglalap alakra nem túl vastagon elterítettem. 180 fokra melegített sütőben 10 percig elősütöttem.
Ez idő alatt, a tejfölbe kevertem a zúzott fokhagymát. Amikor kisült az alap, megkentem a tejföllel, megszórtam a szalonna kockával, és a hagymával. Majd sajtot reszeltem rá, és további 12 percre vissza toltam a sütőbe.
Vékonyabb "tésztát" kaptam mint a normál langalóé, de nekem megvolt az ízélmény.


2016. december 10., szombat

Túrós-sajtos zabpehely pogácsa ( low carb)

Ma vendégek voltak nálunk. Volt torta amiből én nem ehettem, de sütöttem egy nagyon finom túrós- sajtos pogácsát. Természetesen mi másból mint zabpehelylisztből. Mindenki kétpofára tömte. Akkor volt nagy meglepődés amikor lazán elkezdtem enni belőle.  Akkor esett le a vendégeknek, hogy ez bizony nem hagyományos pogácsa. 😁

Hozzávalók :

- 25 dkg zabpehelyliszt
- 25 dkg túró  ( krémes )
- 25 dkg vaj
- fél  kocka friss élesztő
- fél dl tej
- 1 tk só
- 5+ 10 dkg sajt reszelve
- 1 tojás + 1 a kenéshez
- 1 kk cukor
- 1 ek glutén

Elkészítés :

A pici cukros langyos tejben elmorzsolom az élesztőt, és hagyom hogy felfusson. Ez a picike cukor kell bele , mert különben az élesztő meg sem mozdul. A zabpelyhet kv darálón  ledaráltam, és a  hozzávalókból gyorsan tésztát gyúrtam. Fél  órára hűtőbe tettem .  Majd lisztezett felületen, kb 1 cm vastagra nyújtottam, tetejét éles  késsel berácsoztam. Csinos kis pogikat szaggattam, amiket sütőpapiros lemezre sorakoztattam. Lekentem tojással , és  bőven megszórtam  sajttal. 200 fokra melegitettem a sütőt és 20 perc alatt szép pirosra sütöttem a pogikat. Rácsra szedve hűtöttem.... Langyosan is kóstoltam , de hidegen jobban ízlik .  Melegen nagyon érződik a sok vaj.

2016. november 16., szerda

Sonkás-spenótos sajt tekercs(low carb)

Nagyon finom laktató, gyors egyszerű sajttekercs. Zsírban ugyan bővelkedik de szénhidrát vajmi kevés van benne. Fehérje tipusuként én az energiám nagy részét zsírokból szerzem, messziről kerülöm a szénhidrátot :D

Hozzávalók:

-1 csomag szeletelt sajt.( nagyobb 10 szeletes lidlből)
-1 doboz mirelit spenót
-4 db tojás
-2-3 gerezd fokhagyma
-Philadelphia sajt
-Szeletelt sonka( nálam most selyem sonka)

Elkészítés:

A spenótod hagyjuk ki olvadni, vagy ha friss levelekből szeretnénk csinálni, készítünk egy spenót szószt. Hozzáütjük a tojásokat, belezúzzuk a fokhagymát. Kóstoljuk meg a sajtot mennyire sós, és számoljunk azzal, ha sütjük kicsit intenzívebb lesz. Ennek tudatába sózzuk, borsozzuk a spenótos tojást. Egy gáz tepsit takarjunk le sütőpapírral, erre pakolásszuk rá a sajt szeleteket, nem kell fedésbe lenniük szépen össze fog olvadni. Terítsük el a sajton a spenótot egyenletesen, és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe 20-25 percre. Látni fogjuk, hogy a sajt szépen pirul. Az idő leteltével hagyjuk kicsit hűlni, majd fél doboz Philadelphia sajtot egyenletesen kenjünk rá, pakoljuk meg a sonkával, és tekerjük fel. Azonnal lehet is tálalni. Bááááár.... langyosan nem olyan könnyű szeletelni, ez látszik kissé a képen is.
Én salátával ebédre fogyasztottam, de vacsira is simán megálja a helyét.

2016. október 22., szombat

Sajt chyps

Nemrég moziba voltunk a fiúkkal . .. indulás előtt nemsokkal ért a hideg  zuhany, hogy ott rágcsálni kell. Na mi a fenét csinaljak? Tegyem próbára az akaraterőm, vagy találjak ki valami okosat? Nem mertem kockáztatni :)
Készítettem magamnak szénhidrát mentes nasit.

Hozzávalók :

-10-15 dkg félkemény sajt ( gouda, trappista , edami...)


Elkészítés :

A sajtot kis lyukú reszelőn lereszeltem  , sütőpapiros lemezre kis halmokat pakoltam. Hagyni kell köztük jócskán távolságot , mert olvad és szétterül.
180 fokra előmelegitett sütőben kb 10 percig sütöttem . Akkor jó amikor már kezd színe lenni. 1-2 percig a lemezen hagyom, hogy megszilárdulhon, és kész  is.

2016. október 17., hétfő

Sajtos csirkemellel töltött paprika

Erre a receptre egy német low carbos oldalon bukkantam rá. Van egy olyan érzésem, hogy gyakran fogok oda bekukkantani. Nagyon sok kedvemre való finomságot találtam. Egész jó lett, és még az amúgy nem low carb szerint étkező életem párja is evett belőle, és neki is ízlett. Így nálunk rendszeres vendég lesz az asztalnál.

Hozzávalók:

-35 dkg csirke vagy pulykamell
-10 dkg reszelt sajt
-2-3 gerezd zúzott fokhagyma
-fél reszelt hagyma
-só, bors izlés szerint
-5-6 ek olíva olaj.
-petrezselyem zöld
-3-4 db kaliforniai paprika

Elkészítés:

A húst egészen finomra kell darálni, én késes aprítóval egész  krémesre zúztam. Hozzá adtam a reszelt sajt kb felét, a hagymát , és a fokhagymát. Sóztam, borsoztam...petrezselyem zöldjével még ízesítettem. A paprikákat alaposan megmostam, ketté vágtam, és eltávolítottam a magházat, meg a nem oda való dolgokat. Meglocsoltam 1 ek olíva olajjal és egy csipetnyi sóval besóztam az üreget. Bele töltöttem a húsos masszát.
Én ezt most aktifryban sütöttem 20 percig, majd 10 percig tovább de akkor már a maradék sajttal a tetején. Ha nincs ilyen szerkezet simán a sütőbe is süthető 200 fokon ugyan ennyi ideig.
Köretként én capresi salátát ettem mellé, de aki nem ragaszkodik a szénhidrát szegény mizériához, az szinte bármilyen körettel tudja enni, amivel amúgy a sülteket enni szokta.

2013. szeptember 22., vasárnap

Sajtosrúd


Utolsó otthoni látogatásunkkor anyósom csomagolt nekünk rudakat. Azóta is az jár az eszembe. Most csináltam én is , bár jó lehet nem ugyan azt a receptet használtam, amit tőle kaptam, de nagyon hasonló ez is. Ő fele ilyen szélesre vágta a csíkokat és olyan hatása volt mint a ropinak.
Nálunk ma ez lett a vasárnapi rágcsálni való, és valószínű holnap a fiúk is vihetnek belőle pár darabot magukkal...
két adaggal készítettem, mert nagyon szeretjük az ilyen jellegű ropogtatni valót, de leírni csak a szimpla adagot írom.

30 dkg lisztet elmorzsolunk 25 dkg vajjal. Hozzászórunk 2tk sót, 1 tojást ütünk hozzá és 1 dl tejföllel és 5 dkg reszelt sajttal tésztát gyúrunk.
Pihentetés nélkül lisztezett deszkán fél cm vastagra nyújtjuk, felvert egész tojással megkenjük, és reszelt sajttal bőven megszórjuk. Lehet rá kis szezámmagot vagy köménymagot is szórni, attól még izgalmasabb lesz íze. Én a nyújtó fával kissé meg sodortam, hogy a sajt a tésztán maradjon tutira.
Pizzavágóval körül egyforma rudakra vágtam és sütőpapíros lemezre téve 180 fokos sütőben 13 perc alatt szép pirosra ropogósra sütöttem légkeverésen.
Nagyon finom sós ropogtatni való kávé tea mellé, ami minél tovább áll annál finomabb lesz.
Nem szabad zacskóba tenni mert akkor puha lesz és ez akkor jó ha ropog ;)

2013. augusztus 8., csütörtök

Sajtgolyó


Az elmúlt hetekben az itteni időjáráshoz képest extrém meleg volt. Nem annyira gyakori, hogy itt Németországban ilyen hőség legyen, de most volt. Na ez csak azért érdekes, mert az utóbbi időben a főzést, sütést minimalizáltam ezzel se fűtsem a lakást. Ettünk, de gyorsan összedobható ételeket.

Ez a mai is ilyen hamar, gyorsan kajcsi...

20 dkg gouda sajtot lereszeltem, 2 tojást lazán felverve hozzá adtam, egy diónyi vöröshagymát reszeltem bele és egy fokhagymát zúztam. Két evőkanál zsemlemorzsával és 3-4 tekerésnyi friss őrölt feketeborssal alaposan összedolgoztam. Sót nem tettem, mert a sajt alapból sós.

A masszából diónyi golyókat formáltam. Lisztbe felvert tojásba, és zsemlemorzsába, majd vissza a tojásba és ismét morzsába forgattam. 3 órára fagyasztóba tettem a golyócskákat, hogy kifagyjanak és könnyebb legyen sütni..., majd forró olajban szép aranysárgára sütöttem őket.
Gyermekeim kedvéért hullámos sült krumplival, majonézes tejföllel meglocsolva tálaltam.