A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gesztenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gesztenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 7., szerda

Gesztenyés kókuszgolyó


A fagyasztóban pihent egy 250 dkg-os gesztenye massza amit már fel kellett használni. Szerettem volna kokuszgolyót csinálni, és a kettőt összepárosítva született meg ez a sütés nélküli finomság.
Először azt gondoltam bele keverem a "tésztájába", de aztán más jutott eszembe.

50 dkg háztartási kekszet amit még anyósom hozott ledaráltam. Hozzá adtam  3 ek cukrozatlan kakaóport és 10 dkg porcukrot. Tettem még hozzá 3 ek baracklekvárt és fél dl kávét (tej nélkül koffeinmentes nescafeból ), egy rumaromát is tettem hozzá. Ha nem esznek gyerekek belőle rumra lehet a kávét cserélni ;)
A masszát összeállítjuk. A gesztenyemasszát pár órával előbb kivettem a fagyról az kiolvadt. Vizes kezembe fogtam egy kis adag kekszes masszát és a közepébe nyomtam egy pici kocka gesztenyemasszát. Golyót formáltam, és kókusz reszelékbe forgattam. Ugyan ezzel a masszával készíthetjük közepén konyakba áztatott meggyel, aszalt szilvával, vagy ami épp eszünkbe jut és úgy gondoljuk ízlene nekünk együtt

2012. október 19., péntek

Gesztenye kocka


Itt sajnos nem kapok gesztenye masszát, vagy csak lehet nem keresem eléggé. Lehet valami török, vagy lengyel boltban hozzá tudnék jutni, de bevallom nagyon nincs kedvem kajtatni utána.
Ivánnal a mi kedves családi barátunkkal -akinek nagyon sok mindenért vagyok hálás, nagyon sokat segített nekünk az indulásban-beszélgettünk, hogy nincs és de finom is a belőle készült desszert. Egyszer csak meglepett két doboz konzerv gesztenyével. Főzött tisztított gesztenyeszemek édes lében eltéve.
Egy ideig kerülgettem őket a szekrénybe, nagyon örültem nekik, csak tanácstalan voltam a felhasználásukat illetően, mert így még süteményt nem készítettem. Főztem, sütöttem én már gesztenyét natúr csak úgy ettük a süteményeket pedig kész masszából készítettem.
Na de most, elszántam magam és megcsináltam.

Először a masszát készítettem el. A gesztenye szemeket( 50 dkg 2 doboz konzerv) krumplinyomón átnyomtam, adtam hozzá 2 cs vanília cukrot, cukrot (ezt nem tudom megmondani mennyi volt kóstolgatni kell addig amíg el nem éri a kívánt édességet) 4!!! ampulla rumaromát ennél is folyamatosan kóstolgattam addig amíg el nem érte azt az ízt amit szerettem volna. fél dl tejszínt öntöttem még rá ezzel jó alaposan kikevertem, de nem habosítottam. Betettem a hűtőbe és ott várta sorsát.

1 csomag vaníliás pudingot 3 dl tejben felfőztem cukor nélkül. Félre tettem hogy hűljön.

Neki álltam a tésztának... 6 tojásos olajos, kakaós piskótát készítettem. Tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kikevertem 6 ek cukorral és bele csorgattam 6 ek étolajat. A fehérjét 1csipet sóval kemény habbá vertem és felváltva a fél csomag sütőporral elkevert 6 ek liszttel amibe 2 ek keserű kakaót kevertem még, apránként a sárgához adtam.

Tepsinek az alját vajjal kikentem és a piskótát bele öntöttem elegyengettem és 180 fokra felfűtött sütőben tűpróbáig sütöttem. Légkeveréssel 20-25 perc.

Hagytam hűlni a tésztát a tepsiben, eközben a krémmel foglalkoztam, mert a puding mostanra kihűlt.
25 dkg puha vajat 25 dkg cukorral habosra kevertem, a kihűlt pudinghoz kevertem, majd ehhez adtam hozzá a gesztenye masszát is.
Miután a tészta is meghűlt rásimította a gesztenyés krémet, majd 3 dl tejszínt fél cs habfixálóval kemény habbá vertem és rásimítottam. Legközelebb (mert teljesen biztos, hogy lesz legközelebb is) 5 dl tejszínnél kevesebbel nem is kezdem :D

Pár órára hűtőbe tettem, utána szeleteltem. Mondhatom nagyon finomra sikerült és a vendégeim előtt sem kellett miatta szégyenkeznem :D

2012. január 13., péntek

Sült gesztenye


A minap komámék be állítottak hozzám egy zacskó gesztenyével. Akkor frissen gyorsan főztem belőle egy adaggal. Volt rá segítségem, elfogyasztani, mert ők is nagyon szeretik. Életem párja, csak pár darabot tett a magáévá.
Majdnem el is felejtkeztem róla, hogy van még gesztenyém, de akkor villámként jött a felismerés, ha nem készítem el, akkor hamarosan tönkre megy. Na ezt én nem hagyhattam, és mentő akció elindult.

Letelepedtem egy tálcányi megmosott gesztenyével az étkező asztalhoz és neki láttam annak a feladatnak amit az egészből a legjobban nem szeretek.
Be kell vagdosni a gesztenyét... A gömbölyű felén egy X vagy + alakot kell vágni rajta. Ez hivatott arra, hogy meg akadályozza a gesztenye sütőben való mintegy felrobbanását, és a sülés valamint a pucolás is meg könnyebbül tőle. Szóval nagyon hasznos, de én akkor sem szeretem csinálni na...

Ezután lemezre tettem a gumókat, és 180 fokos sütőbe toltam őket. Vízzel be spricceltem kissé ezt a sütés alatt még 2x meg ismételtem. Így sül a gesztenye és ne szárad. Kb 45-50 percig sütöttem, de többször kivettem belőle 1-1 darabot és meg kóstoltam. Állítólag akkor jó már a gesztenye ha érezni az illatát ahogy sül. Na én azt éreztem.

Kiborítottam egy hőálló tálra és még forrón neki álltunk belőle csemegézni. Nagyon jól esett...

Maradt még egy kisebb adag, azt meg főzöm és lepaszírozom.Meg próbálok belőle süteményt sütni, gesztenye massza hiányában nagyon remélem sikerül...