A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 14., szombat

Ikejjjás Svéd mandulatorta.

 Nem járunk túl sűrűn az IKEA-ba de ha ott vagyunk tuti, hogy egy ilyen szeletke tortát a    magunkévá teszünk
Rá kerestem a neten és rá kellett jönnöm, hogy bizony kevés hozzávalóból el lehet készíteni. Bár legközelebb a krémbe teszek némi kötő anyagot, hogy kissé sűrűbb legyen, pl 1 ek keményítőt vagy vanília pudingot, mert így nekem noha teljesen ki hűtöttem mégis kifolyt a tortából. De így is jutott még a tetejére annyi, hogy nem lett száraz a süti.
Ezt a receptet a Kifőztük magazinból választottam.

Egy 26 os formát kivajaztam és meghintettem liszttel ( már csak azért mert nem volt itthon sütőpapírom, mostanában többször használatos szilikon lapot használok). A sütőt elő melegítettem 190 fokra.

Szétválasztottam 4 tojást. a fehérjét egy csipet sóval elkezdtem felverni. Közben hozzá adagoltam 15 dkg barna cukrot. A végén lazán óvatosan a habhoz kevertem 25 dkg darált mandulát. Bele simítottam a torta formába és 25 percre betoltam a sütőbe. Lehet másnak kell 30 -35 perc is az én sütőm legkeveréssel ennyi idő alatt megsütötte. Tűpróbával ellenőrizd!
Kihűtöttem....

Közben míg sült a tészta elkészítettem a krémet.
A 4 tojás sárgáját kikevertem 6 dkg cukorral, és 1,5 dl tejszínnel. Felfőztem. Addig kell összemelegíteni őket míg a krém elkezd sűrűsödni, de nem szabad, hogy felforrjon, mert akkor kicsapódik a tojás és édes omlettünk lesz belőle.
Még melegen bele kockázunk 20 dkg vajat,simára keverjük, és így hűtjük ki a masszát. Na és akkor a felfőzés folyamán fogok hozzá adni egy kis sűrítő anyagot, mert sűrűsödött ugyan a cuccom, de talán túl óvatos voltam és kissé híg maradt.

Mikor a tészta és a krém is kihűlt a lapot ketté vágtam és betöltöttem. Láttam, már, hogy híg lesz így a torta karikát gyorsan köré tettem. Így vontam be a tetejét is. 5 dkg száraz serpenyőben pirított mandula forgácsot szórtam a tetejére és bedugtam a hűtőbe abban reménykedve, hogy a vaj meg dermed még az előtt, hogy az összes krém a hűtőben kötne ki.
2-3 óra múlva kíváncsian vágtam meg. Nagyon finom lett :D

2012. október 24., szerda

Boszorkány ujjak


Halloweenkor  őszi szünet lesz a suliban, épp ezért ma tartják a partit. Kérte elsőszülöttem, hogy ha lehet akkor sütnék e neki valami egyszerű sütikét amit bevihetne, hogy ő is dobjon a közösbe. Naná , hogy... és akkor már legyünk stílszerűek, és vigyen alkalomhoz illőt.
Amikor felvázoltam neki a tervemet már oda volt, hogy de szuper lesz. Aztán kiviteleztem, és mikor meglátta hang sem jött ki a torkán csak hápogott, vigyorgott, majd woooow király...Ugye ez kamasz nyelvről lefordítva annyit tesz, hogy nagyon jó, pont ilyenre gondoltam, köszönöm szépen :D
Jó hát első sokkból felocsúdva tisztességesen is megköszönte :D

Most indult el az előbb az iskolába, és az első sikereit már a sulibusznál bezsebelte :D

Na de nézzük csak hogyan készült. Mondhatnám halál egyszerű. Konkrétan a formázás volt ami a legtöbb időt elvette, amúgy tényleg pik-pakk.
25 dkg lisztben és 20 dkg darált mandulában elmorzsoltam 15 dkg vajat. 10 dkg cukrot adtam hozzá és ráütöttem 2 db tojást. Így összeállítottam a tésztát. Ha kézzel csináljuk akkor most érdemes legalább fél órára hűtőbe tenni, de én robival csináltattam, így nem olvasztottam fel a vajat a kézmelegemmel, tudtam formázni.
40 egyenlő részre kimértem a tészta darabokat és kb 10 cm hosszú rudakat sodortam. Középen kissé megnyomtam, hogy kialakuljon az ujjak bütyke, ezt 3x éles késsel kissé bevagdostam, hogy a redőzöttség meglegyen. A körmök helyére egy szem egész mandulát nyomtam, és mehetett is az enyhén vajas lemezre.
Nem kell köztük túl nagy távolságot hagyni, csak hogy ne érjenek össze, mert nincs benne sütőpor így nem nőnek meg. Egyszerre ráfért az összes egy gáztepsire...

180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt készre sütöttem... Rácsra szedve hűtöttem ki,