A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulyka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulyka. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 16., szerda
Karalábés pulyka egytál
Ezt a receptet Vicuskánál láttam meg és ahogy tudatosult bennem,hogy diétás valamint az összetevőket elolvastam rögtön tudtam, hogy ezt nekem muszáj megcsinálni.
Na de nem is én lennék ha nem változtattam volna semmit :D
Őszintén szólva nem tudom mennyi húsit használtam, mert közben a fiúknak tarhonyás húst csináltam és abból vettem ki annyit amennyit gondoltam, hogy egyszerre meg tudok enni.
Egy fél hagymát felkockáztam és egy kis darab vajon megdinszteltem. A feldarabolt pulyka mellet rádobtam és fehéredésig át pirítottam, e közben másfél kisebb fej karalábét miután megtisztítottam felkockáztam, és azt is rá dobtam. Egy kissé át forrósítottam, majd sóztam. Ekkor levet engedett az egyveleg ezt hagytam lefőni. Borsot, 2 gerezd zúzott fokhagymát, és egy kk curryt adtam hozzá. Nagyon pici víz hozzá adásával puhára pároltam. A karalábét nem hagytam egészen meg puhulni kissé fogkeményre hagytam. Az összes levét elfőtte, egy picit rá pirítottam.... A legvégén petrezselyemmel megszórtam.
Nagyon nagyon finom és mégis diétás ebédem lett. Nagyon szépen köszönöm Vicuskának ezt a remek ötletet!
2013. november 29., péntek
Pulyka fajitas blogkostoló 13 ra
Ezen forduló házi asszonyánál Csak mert szeretem blogon, bő és részletes leírás van a játékra vonatkozóan. Nekem most druszámnál ChefTündér lehetett nézelődnöm és elkészítenem ami nekem meg tetszik. Kérés volt ha van rá mód tegyük választottunkat ünnepivé, de ez az étel pont olyan amilyet én így egyszerű mivoltjában ünnepek alkalmával szeretek készíteni. Különleges ízvilágú és nem kell órákat a konyhába tölteni nyugodtan a családdal lehetek én is. Szóval ez úgy tökéletes ahogy van.
Mostanában mi a pulyka húsit részesítjük inkább előnyben, így most ez az étel is abból készült.
A tortilla lapokat magam sütöttem ITT megtalálod, most mint szinte minden kb egy éve ez is tönköly lisztből készült.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Fél kg pulyka mellet felcsíkoztam, el készítettem a pácot. Fél dl olíva olajjal kevertem össze a következőket:
3 gerezd zúzott fokhagyma, fél reszelt hagyma, fél kk darált köménymag, ugyanennyi friss őrölt bors, 1 ek méz és egy leheletnyi fahéj. Ezek a fűszerek nem szerepeltek Tündinél, de adtam magamnak egy kis alkotói szabadságot és az ízlésünkre igazítottam az ízvilágát. Gyerekeim nem szeretik az erős csípős ételeket, tudom a mexikói alapból az de mit tudok csinálni...? Mondjuk azt, hogy a chilit kihagyom, és pirosarannyal próbálom a paprika ízét helyettesíteni amiből 1 kk mennyiséget teszek, Szárított petrezselyem zöldet és sót tettem még a pácba. Kikevertem, majd az egészet rázuttyintottam a már előkészített húsra.
2-3 órára hűtőbe tettem had érjen.
Ez idő alatt elkészítettem a tortilla tésztááját és kisütöttem.
Majd egy száraz serpenyőbe öntöttem a husit pácléstűl mindenestűl, és gyorsan át sütöttem. Amikor majdnem kész volt a hús hozzá adtam egy doboz babkonzervet és egy fél kukoricát amivel jól össze sütöttem. Fél piros húsú kaliforniai paprikát apróra vágtam és szintén hozzá adtam, de ezzel egy időben 2 jó marék reszelt sajtot is tettem, amivel már csak össze olvasztottam.
Tálaláskor a tortillára kanalaztam a húsos ragut, feltekertem kívül meglocsoltam tejföllel és bőven szórtam sajttal.
Zöld vegyes salátát joghurtos öntettel fogyasztottunk hozzá.
Köszönöm Tündi a finom ebédet ;) !
Mostanában mi a pulyka húsit részesítjük inkább előnyben, így most ez az étel is abból készült.
A tortilla lapokat magam sütöttem ITT megtalálod, most mint szinte minden kb egy éve ez is tönköly lisztből készült.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Fél kg pulyka mellet felcsíkoztam, el készítettem a pácot. Fél dl olíva olajjal kevertem össze a következőket:
3 gerezd zúzott fokhagyma, fél reszelt hagyma, fél kk darált köménymag, ugyanennyi friss őrölt bors, 1 ek méz és egy leheletnyi fahéj. Ezek a fűszerek nem szerepeltek Tündinél, de adtam magamnak egy kis alkotói szabadságot és az ízlésünkre igazítottam az ízvilágát. Gyerekeim nem szeretik az erős csípős ételeket, tudom a mexikói alapból az de mit tudok csinálni...? Mondjuk azt, hogy a chilit kihagyom, és pirosarannyal próbálom a paprika ízét helyettesíteni amiből 1 kk mennyiséget teszek, Szárított petrezselyem zöldet és sót tettem még a pácba. Kikevertem, majd az egészet rázuttyintottam a már előkészített húsra.
2-3 órára hűtőbe tettem had érjen.
Ez idő alatt elkészítettem a tortilla tésztááját és kisütöttem.
Majd egy száraz serpenyőbe öntöttem a husit pácléstűl mindenestűl, és gyorsan át sütöttem. Amikor majdnem kész volt a hús hozzá adtam egy doboz babkonzervet és egy fél kukoricát amivel jól össze sütöttem. Fél piros húsú kaliforniai paprikát apróra vágtam és szintén hozzá adtam, de ezzel egy időben 2 jó marék reszelt sajtot is tettem, amivel már csak össze olvasztottam.
Tálaláskor a tortillára kanalaztam a húsos ragut, feltekertem kívül meglocsoltam tejföllel és bőven szórtam sajttal.
Zöld vegyes salátát joghurtos öntettel fogyasztottunk hozzá.
Köszönöm Tündi a finom ebédet ;) !
2013. szeptember 20., péntek
Currys borsós pulykaragu
Sokáig csak nézegettem ezt a képet, mert nem tudtam eldönteni posztoljam e. Mert ez olyan hamar gyorsan suli után összedobott mégis főttet együnk étel volt és a kép is csak azért készült, mert a gyerekeim (höhö bloggerpalánták :D) Kérték, hogy fényképezzem le a tányérjukat.
De annyira finom lett és olyan gyorsan elkészíthető, hogy muszáj leírnom, hátha valakinek éppen ezzel adok ötletet a munka-iskola- utáni gyors vacsorához. Vagy épp később visszanézve én kapok ihletet ;)
Szóval a pulykamellet megmostam és felcsíkoztam ujjnyi vastagra. Olyan 30-40 dkgot használtam. Egy kisebb fej vöröshagymát tisztítottam és apróra felkockáztam, 3-4 ek olíva olajon megfuttattam. 2 gerezd fokhagymát rázúztam (akkor még nem csináltam meg a házi fokhagyma krémet ami mostanra nagyon bevált)
A húst erre dobtam és fehéredésig vagy még egy picit tovább is pirítottam. Jött rá a mirelit zöldborsó, 2 csészényi. Só, bors, és egy kk currypor. Fel öntöttem 2 dl vízzel és lefedtem. 10 percig főztem így, majd levettem a fedőt és nem hagytam, h a leve lefőljön, mert az lesz amitől jó kis szaftos lesz a husink., majd 2 dl tejszínt kikevertem 1,5 ek étkezési keményítővel, ha te ezt nem használsz megteszi ugyanennyi liszt is. Ezt hozzáöntöttem a húsihoz és 1-2 perc alatt beforraltam.
Tulajdonképpen kész is a kajcsi. Míg ez készült közben kifőztem a tésztát. Attól kezdve, hogy elkezdtem összevágni a husit addig, h tálaltam kb fél óra telt el. Tetszett nagyon a fiúknak, hogy zöld volt a színe a szósznak... :D A curry pikánssá a borsó kissé édeskéssé tette. Nagyon finom volt!!
2012. november 16., péntek
Gombával rakott pulykamell
(Akár mennyire igyekszem, nem tudok rakott ételt szépen fotózni...)
Van olyan amikor hűtő ürítés céljából szoktam körülnézni , és az alapján készíteni a család aznapi betevőjét.Ez most is így történt... Előző nap rántott gombát készítettem kérésre, de mivel a famili 3 részletben szokott ebédelni, így az ilyen jellegű étkeket, mindig frissen sütöm ki annak aki aktuálisan épp a soron következő :D
Na hogy értsd. Mi a kiskorúval délben ebédelünk, elsőszülöttem kettőkor ért haza a suliból ő akkor óhajtott enni, életem párja pedig fél négykor ült asztalhoz. Ilyen formán a délben kirántott gomba már nem épp, na hagyjuk... Csak azért magyaráztam ennyit, hogy aztán elmondhassam, elszámoltam magam az adagokat tekintve, és megmaradt 25 dkg shampion gombám. Volt még a hűtőben megbontott tejföl, ami előtte lángos sütésnél maradt meg, és a fagyasztóból előkerült fél kg pulykamell. Na ebből rittyentettem olyan, de olyan finomat...
A húst vékonyan felszeleteltem, és besóztam, fokhagymát zúztam rá és 1 órára lefedve visszatettem a hűtőbe. Azután kevéske olajon mindkét oldalát hirtelen megsütöttem a husiknak, és félre tettem.
A gombákat alaposan megmostam... hiedelemmel ellentétben a friss zsenge shampionokat nem szükséges megpucolni, csak alaposan megmosni. Feldaraboltam, apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre sütöttem, erre rádobtam a gombát, és át forrósítottam. Kevés tört paprikát szórtam rá, sót és borsot is kapott, valamint petrezselyem zöldet aprítva.
Kevés vizet öntöttem alá és puhára pároltam, figyelve arra, hogy a végére kevés szaft maradjon vissza.
Ezután egy hőálló tálat kiraktam egy réteg husival, erre kanalaztam a gombás ragut felét, tettem rá tejfölt, jött a következő réteg hús, gomba másik fele, tejföl majd a füstölt sajt ami most szeletelt volt, így azt csak ráhelyeztem.
180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem...addigra a sajt is szépen megpirult.
Szerintem, máskor is készítem ezt az étket, akkor is ha nem épp mentőakció keretein bellül kerül rá sor, mert nagyon finom volt. Én zöldsalátát fogyasztottam hozzá a családom férfi tagjai kukoricás rizst kaptak mellé.
Véleményem szerint akár ünnepi asztalon is megállja a helyét ;)
2012. október 23., kedd
Pulykamell Wellington jelleggel
Nagyon nincs mit mondani róla, finom...
Fél kg pulykamellet felszeleteltem, mintha rántanám. Besóztam, borsoztam és fokhagymát zúztam rá, kevés olajat öntöttem rá, majd másnapig hűtőbe tettem.
A húst is és a gombás ragut is már érdemes reggel megcsinálni, hogy minden kihűljön mire össze állítjuk.
Így én is korán forró serpenyőben a húsok mindkét oldalát hírtelen megsütöttem, majd félretettem hűlni.
Ezután a gombával foglalkoztam...
Egy fej vöröshagymát megtisztítottam és kevés olajon üvegesre pároltam, majd erre rádobtam a tisztított apróra vágott shampion gombát. Kicsit át forrósítottam, sóztam, borsoztam, és egy minimális tört paprikát szórtam még rá. Kevés vízzel felöntöttem és puhára pároltam, figyelve arra, hogy a végére szépen elfőljön róla a víz és csak egy kevesebb sűrű szaft maradjon vissza.
Ezt is félretettem hűlni.
Okos dolog ezeket a mozzanatokat előző nap elkészíteni, akkor másnap már tényleg csak keveset kell foglalkozni vele.
Egy doboz (250g vagy 6 lap) fagyasztott leveles tésztát kiolvasztottam és mindegyik lapot kissé meg nyújtottam még. majd egy szelet húsit (hidegen!!) az egyik felére fektettem, erre kanalaztam a gomba raguból.
Majd a széleket felvert tojással megkentem és a tészta másik felét a halomra hajtottam , és villával kissé meg nyomogattam őket, hogy össze tapadjon szépen a széle, ne nyíljon ki sülés közben.
Enyhén olajos lemezre fektettem a csomagokat, tojással lekentem, és szezám maggal megkentem.
180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütöttem.
Kiskorú alig bírta kivárni, hogy meghűljön kicsit és lehessen enni, nagyon ízlett neki :D
Sok sok párolt zöldséggel fogyasztottuk...
Fog még nálam készülni, talán épp ünnepi asztalra ;)
2012. szeptember 19., szerda
Tejfölös pulykaragu
Már nem most készítettem el ezt az ételt, de mióta ez a fotó készült róla, már legalább kétszer csináltam. Nagyon finom szaftos, igazán finom és nagyon gyors húsétel. Maga a ragu simán beilleszthető a diétába, ritkán még a rizs is megengedhető magunknak.
Egy fej vörös hagymát megtisztítottam, felkockáztam és kevés olíva olajon megfuttattam. Ezután rátettem a csíkokra vágott pulyka húsit fehéredésig vagy még egy icipicit tovább is pirítottam. Sóval, borssal, petrezselyem zölddel és zúzott fokhagymával ízesítettem. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Fedő alatt puhára pároltam a húsit. Majd egy pohár zsírszegény tejfölben elkevertem 1,5 ek étkezési kukorica keményítőt. Ezt öntöttem a nyakába. Jól átforraltam amíg a leve besűrűsödött. A sűrítés előtt hagytam rajta bőven levet, ebben az esetben nem sütöttem vissza a zsírjára. A sütés már az elején megvolt.
Rizibizivel ettem én a srácoknak főtt orsó tésztát szervíroztam mellé. Senkinek nem volt rá panasza :D
Egy fej vörös hagymát megtisztítottam, felkockáztam és kevés olíva olajon megfuttattam. Ezután rátettem a csíkokra vágott pulyka húsit fehéredésig vagy még egy icipicit tovább is pirítottam. Sóval, borssal, petrezselyem zölddel és zúzott fokhagymával ízesítettem. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Fedő alatt puhára pároltam a húsit. Majd egy pohár zsírszegény tejfölben elkevertem 1,5 ek étkezési kukorica keményítőt. Ezt öntöttem a nyakába. Jól átforraltam amíg a leve besűrűsödött. A sűrítés előtt hagytam rajta bőven levet, ebben az esetben nem sütöttem vissza a zsírjára. A sütés már az elején megvolt.
Rizibizivel ettem én a srácoknak főtt orsó tésztát szervíroztam mellé. Senkinek nem volt rá panasza :D
2012. május 29., kedd
Rántott pulykamell zabpehely bundában
A vasárnap az a nap amikor egy kicsit lazábbra veszem a dolgokat...
Ebéd képen húslevest főztem, rántott hússal, petrezselymes krumplival. Tehát a lazaság az volt, hogy ettem levest sok zöldséggel, néhány szál cérnametélt is bekerült a tányéromba. Krumpliból is ettem egy pici maréknyit. Viszont a húst magamnak zabpehelyjel paníroztam.
Nem kell semmi nagy dologra gondolni... Ugyan úgy bántam a hússal mint a többiekével akiknek prézlibe forgattam, csak az enyémre nem került liszt, rögtön a tojásba forgattam és utána zabpehelybe. Jól rá tapicskoltam, hogy meg ragadjon és forró olajba kisütöttem.
Nem azt mondom, hogy ez volt életem legfinomabb rántott húsa, de meg lehet enni.Ha hozzá szokik az ember még finomnak is mondható ;) Fiúk is kíváncsiak voltak rá milyen az íze, megkóstolták :D De ők maradtam inkább a prézlis változatnál :D
Sütit is sütöttem, abból is ettem 2 pici kockával, de azt majd legközelebb osztom meg. Legyen annyi előzetesben, hogy lisztmentes volt ;)
2012. május 27., vasárnap
Currys mustáros pulyka a la Tündi
Igazából nem ilyen az igazi currys étel, szaftosabb, ha jól tudom... De én most ezt így szerettem volna elkészíteni. Főként a diétám miatt :), de nem bántam meg, mert nagyon finom lett.
Én nagyon szeretem a curry ízét, de a családomnak még nem mertem prezentálni.
Na most vettem egy csomag curry port, és gondoltam feldobom a pulyka unalmasságát vele.
Először csak úgy csináltam, hogy volt mellé más is, még a sajtos tejfölösből volt, de kiskorú megkóstolta, és annyira ízlett neki, hogy felbátorodtam és a többiek elé is mertem tenni.
Ez a fűszer már minden nagyobb áruházban beszerezhető, és tényleg finom pikáns az íze, izgalmas lesz tőle az étel.
Fél kg pulyka mellet csíkokra vágtam... 1 ek curry porral megszórtam, jól átforgattam vele, sóztam, borsoztam és 2 gerezd fokhagymát zúztam rá 3 ek olíva olajjal meglocsoltam. Fedővel záródó dobozba tettem, és 1 órát a hűtőben pihentettem, de ha egész éjjel pihen az még jobb.
Serpenyőt felforrósítottam és a húst bele tettem. Fehéredésig hevítettem, majd 1 dl vízzel felöntöttem. Addig főztem míg ezt a vizet el nem főtte. Megnéztem mennyire puha, ha még nem érezzük annak akkor fél decit öntsünk még rá mindaddig ismételve, míg kellően meg nem puhul. Nekem nem kellett többet öntenem, fiatal pulykát kaptam.
Nagyon kevéske olajat öntöttem még rá, és 1 ek mustárt kevertem bele, átpirítottam a húsokat.
Srácoknak sült krumplit sütöttem mellé, én ezt is salátával ettem.
Milyen lett? Elég ha az mondom egy falat nem került kidobásra ;)
2012. május 25., péntek
Sajtos tejfölös pulykacici
Amikor meg vettem a pulyka mellet még nem gondoltam át igazán mit is szeretnék belőle csinálni. Most meg itt voltam minden előzetes terv nélkül és fogalmam sem volt mit készítsek ebédre... Aztán jó szokásomhoz híven körül néztem a hűtőben és találtam pár dolgot ami felhasználásra várt , a rövid lejárati idő miatt.
Így született meg ez a rakottas ...
Fél kg szeletelt pulykamellet enyhén meg klopfoltam, besóztam, zúzott fokhagymával bedörzsöltem, és borsoztam. A tepsi alját kivajaztam és a szeleteket bele helyeztem, erre pulykamell sonkát tettem. 1 pohár tejföllel megkentem és sajtot reszeltem a tetejébe.
Fóliával lefedve 180 fokra előmelegített sütőbe tettem cirka 50 percre, majd a fóliát levettem és a sajtra rápirítottam.
A fiúknak rizst főztem hozzá én salátával fogyasztottam...
A tejföl és a sajt miatt lehet nem épp a legkisebb kalóriás étel, de ha módjával fogyasszuk énszerintem simán befér a diétás étrendbe.
4. napi étrendem:
Reggeli: 1 főttvirsli, 1 szelet sokmagos rozskenyér, 1 db medvesajt, paradicsom, tejes kávé (1,5%-os édesítővel)
10órai: fél alma felkockázva, 1 kis marék dó hozzá keverve
Ebéd: Sajtos tejfölös pulykacici
Uzsonna: 5 szem eper, rövid kávé
Vacsora: 1 szelet sokmagos rozs kenyér, vékonyan vajazva, 1 tojás főve, paradicsom, uborka
Folyadék 3L víz egész napra elosztva...
2012. február 22., szerda
Ananászos pulykamell
Ma ez az étel is úgy készült, hogy nézzünk körül mi van itthon és hozzunk előle össze valamit.
Előkerült fél kg pulykamell a fagyról, találtam egy ananász konzervet a szekrényben, és répa is volt no meg rizs.
Adta magát ez az összeállítás...
Régen nagyon sokat csináltam ilyet de akkor wok ban. Az, hogy most nem úgy készült annak köszönhető, hogy drága oldalbordám elhagyta a költözés alatt az öntöt vas wokomat. Meg van, az akkori szomszéd nénim vigyáz rá, nyáron megyek érte, már nagyon hiányzik...
1 fej vöröshagymát meg tisztítottam és felkockáztam. 3 gerezd fokhagymával ugyan így jártam el, csak azt nagyvonalúan felszeleteltem. A húst hidegvízben alaposan megmostam és fel csíkoztam, kockáztam ahogy sikerült :D
3 ek olíva olajat megforrósítottam egy magasabb falú serpenyőben. Bele dobtam a hagymát és a fokhagymát meg dinszteltem. Majd egy tisztított, sárgarépát is bele karikáztam, ezt is átpirítottam.
Jöhetett hozzá a hús, amit fehéredésig hevítettem.Sóval, borssal, szárított petrezselyem zölddel és snidlinggel fűszereztem.
Amikor jól átpirult, hozzá adtam egy ananász konzervet levével együtt. Ezzel a hús puhulásáig pároltam. Ha szükséges pici vizet lehet alá tenni még.
Amíg a hús puhult a rizst is elkészítettem.
Az egész talán fél óra alatt megvolt...
2012. február 16., csütörtök
Schnitzel mit Sonnenblumenkerne és Üdv Flóra!
Vagyis magyarul rántott hús napraforgó maggal.
Még vasárnap Lívia névnapjára készültem egy kis rántott húsival, mert ő azt nagyon szereti krumplipüré társaságában. De gondoltam, hogy a jeles napra tekintettel kissé ünnepélyesebbé, különlegesebbé teszem eme egyszerű étket.
A pulykamellet felszeleteltem, fólia alatt kissé meg klopfoltam. Azért kell rá fóliát vagy nejlon zacsit tenni, hogy a rostjai ne roncsolódjanak, és így még a klopfoló is tiszta marad :D
Enyhén besóztam, és hagytam állni 1 órát a hűtőben.
Majd lisztbe, felvert tojásba forgattam. Eddig teljesen szokványos rántotthús, de a prézlibe durvára darált sótlan hántolt szotyit kevertem. Ebbe is beforgattam a szeleteket, és bő olajban kisütöttem.
Nagyon ízlett a gyerekeknek, Dávid segített a prézlit rátapicskolni a húsira, és eszegette ki a magot a prézli közül. Alig várta, hogy ehesse a kész ebédet.
Imádja a húslevest sok répával, de még az sem kellett neki, csak a húsit meg a krumplit várta :D
Flóra köszöntelek a társaságunkban, örülök, hogy Te is csatlakoztál
2012. február 8., szerda
Sajtos grillezett pulykacici
Nálunk kicsitől a nagyig mindenki szereti a grillezett husikát. Akár sertés vagy csibe, de lehet pulyka is.
Most a pulyka húsira esett a választásom. Előző nap felszeleteltem sóval, borssal megszórtam a szeleteket, 3 gerezd fokhagymát áttörtem és kevés olajjal összekevertem. Ezzel nyakon öntöttem a húsokat kicsit bele is gyömöszöltem. Lezártam és hűtőbe tettem.
Mielőtt enni szeretünk volna grill serpenyőt felhevítettem, reszeltem sajtot és a nagyon kevés olajat öntöttem a serpenyőbe. Elkezdtem sütni a szeleteket. Amikor az egyik fele kész volt meg fordítottam és rászórtam a reszelt sajtot. Pár perc alatt készre sült a másik fele is, és a sajt szépen ráolvadt.
Petrezselymes krumplipürével és nagy szeretettel tálaltam a családom, pedig nagyon nagy étvággyal fogyasztotta.
Senki nem mondta, hogy mást enne :D
Ez itt épp az én adagom volt.... Hmmm de megenném most is :D
2011. december 9., péntek
Rakott pulykamell dubary módra
Miért is ez a neve ennek az általam kreált, ételnek? Na nem kételkedem benne, hogy énelőttem már másnak is kipattanhatott a fejéből, de nem receptről dolgoztam, hanem érzésre.
Az alap ötlet az egy nyáron kapott könyvből származik amit bátyámtól és az ő feleségétől kaptam. Nagyon szeretem ezt a könyvet a címe: Bódi Margó az egészséges is lehet finom.
Szóval ezt a könyvet lapozgatva gondoltam ki ezt az étket. Itt találtam egy olyat, hogy Dubary borda, ezt alakítottam át.
Az eredmény?
Egy szaftos, igazán kellemes ízű rakott étel amit rizibizivel tálaltam és nagy-nagy szeretettel a családomnak.
Na jó volt akinek azért annyira nem jött be, ugye komám? De neki sem a hússal vagyis a rakottassal volt a baja, hanem túl zöld volt a köret. Ugyanis nincs odáig a borsóért. De nem lehet mindig mindenkinek jó ;)
Szóval:
Kb 70-80 dkg pulyka mellet szépen felszeleteltem. Kicsit meg klopfoltam a szeleteket zacskót rátéve, hogy ne roncsoljam a hús rostjait csak lazítsam. Ezután besóztam és kicsit félre tettem. Kaptak a hús szeletek egy leheletnyi borsot is. Fél fej (kb 40-50 dkg) friss karfiolt sós vízben rózsáira szedve fél puhára főztem. Leszűrtem lecsepegtettem, félre tettem. 15 dkg vajból 2 evőkanál lisztből és 2 dl tejből selymes besamell mártást főztem sóval, borssal ízesítettem.
Tepsi aljába bacon szalonnát fektettem erre rápakoltam a fele husit darabolt fokhagymát szórtam rá. Erre mortadella szalámit fektettem, 1 fej vöröshagymát laskára vágtam, erre a karfiolt szórtam és betakartam a maradék hússal jöhetett még egy kis fokhagyma. Ráöntöttem a besamellt, és baconnal betakartam. Bőven megszórtam reszelt sajttal.
Alufóliával letakarva 180 fokon egy órán keresztül sütöttem, majd a fóliát levéve a sajtot rápirítottam.
Nagyon finom ebédünk volt belőle, mindenki csak hümmögött az asztalnál. Biztosan, máskor is el készítem és szívesen ajánlom elkészíteni!
Akkor talán tudok, majd szebb tányér fotót is csinálni, ez most az asztalnál gyorsan készített...
2011. november 24., csütörtök
Tejszínes zöldséges pulykaragu tagliatelle tésztával
Volt már egy hasonló posztom, akkor rekonstruálni szerettem volna egy étteremben fogyasztott ilyen ételt. Meg kell mondjam sikerült az akkor.
Most egy egészen más de hasonló íz világban viszont eltérő ételt sikerült alkotnom:-)
Megint azt kell írnom, hogy mindenkinek nagyon ízlett és máskor is fogom készíteni, de miért is írnék mást, hiszen olyan recepteket igyekszem ide gyűjteni ami valóban finom és szívesen készítem őket.
Na de akkor lássuk , hogy is készült...
Fél kg pulyka mellet hideg vízben meg mostam és csíkokra vágtam. 15 dkg szalonnát fel kockáztam, és ki olvasztottam nagyon kevés olajat alá öntve, hogy nehogy meg égjen. 1 fej vörös hagymát apróra vágva meg dinszteltem rajta, majd hozzá adtam a húsit és azt fehéredésig pirítottam. Zúztam rá 4 gerezd buci fokhagymát. Sót, borsot, bazsalikomot és petrezselymet szórtam rá, és fel öntöttem egy kis vízzel.
Ezalatt 2 szál sárga répát tisztítottam fél karalábét és pár rózsa karfiolt. Ezeket fél puhára főztem sós vízben.
Amikor a hús vissza sült zsírjára ellenőriztem meg főtt e. Még egy kicsi időre volt szüksége neki, nem volt tökéletesen puha, de nekem ez is kelett.
Fel öntöttem 4 dl tejszínnel, és a zöldségeket leszűrtem és hozzá adtam. Be forraltam az egészet, most már minden meg is puhul.
Ezalatt kifőztem a tésztát leszűrtem és a raguval lazán össze kevertem.
Tálaláskor csak annyit hallottam a másik oldalamról ahol nagyobbik kereszt lányom ült , hogy hmmmm... Kisebb lánynak nem tetszett az étel, nem is akart enni mondván ő jól lakott a levessel, de amikor látta, hogy mindenki jó ízűen falatozza és mondjuk, hogy ez nagyon finom, rá szánta magát ő is a meg kóstolásra. Még egyszer szedett :-) Szerintem ez engem igazol :-D Jah igen és kiskorú is megette mindet amit a tányérjára kis szedtem. Szóval ez megint egy olyan amit bátran ajánlok elkészítésre. Bármilyen zöldség féle mehet bele. Legközelebb brokkolival és borsóval is ki próbálom...

2011. augusztus 30., kedd
Rakott pulykamell
Na szép! :D Ilyen az én formám.
A mai ételről fotó is készült érdemes is arra, hogy felkerüljön (mondjuk a képek amúgy nem lettek valami jók...) erre nem találom a kártya olvasót és nem tudom a képet feltenni. Na mindegy, biztosan oka van neki. De ha életem párja haza jön munkából meg kérdezem tőle hol van és esetleg akkor pótlólagosan megosztom.
Bár a kinézete, mint annyi más rakott ételnek ez sem tükrözi vissza az íz adta élményt.
Ez az étek ma pulykaciciből és maradékokból készült,épp azzal a célzattal, hogy ne kelljen őket kidobni.
Kb fél kg pulykacicit vékony szeletekre vágtam és kissé meg klopfoltam. 1 tojást felütöttem hozzá öntöttem egy löttyintésnyi tejszínt sót és borsot szórtam bele és felvertem. Kb 15 dkg gouda sajtot( itt nem lehet trappistát kapni :S , de a gouda ízben nagyon hasonló) nagy lyukú reszelőn lereszeltem. 2 gerezd fokhagymát megtisztítottam 1 kisebb fej vörös hagymával együtt, a fokhagymát vékonyan szeleteltem a hagymát "laskára" vágtam. A hűtőben kallódó pick szalámi véget is kis kockákra vágtam.
Ezután kezdődött a rétegezés. A püspökkenyér forma aljába sajtot szórtam, erre jött a tojásba mártott husi, szépen kiraktam vele a formában egy réteget, majd szórtam rá a fokhagyma szeletekből a hagymának a felét is rátettem majd a szalámi felét is. Azután kezdtem előröl. Sajt, hús..... majd a végén egy kis pohár tejfölt rákentem és kb fél dl tejszínt öntöttem a tetejébe.
Alufóliával lefedtem és fél órára 200 fokos sütőbe toltam. Ezután levettem a fóliát róla és még a sajt pirulásáig vissza tettem.
Párolt barnarizsel tejfölös ubisalival kínáltam.
Képet próbálom majd pótolni Bocsi :$
2011. július 5., kedd
Pulykaragu leves
Talán kezdek kicsit visszatalálni önmagamhoz és ma sikerült egy tisztességes menüt ebéd gyanánt összehoznom.... Ma a levest teszem közzé, holnap pedig a második fogást.
Kiskorú feltűnően szeret a konyhában segítkezni, ha ott teszek veszek ő jön és húzza a széket és mondja, hogy Ácsi és már mászik is fel arra a székre aminek az ülő része a mellkasáig ér, de őt ez nem tántorítja el, mert ez az alkalmatosság teszi neki lehetővé azt, hogy beleshessen oda ami őt annyira érdekli. A fazékba.Remélem ez meg marad és szakáccsá növi kimagát :D
Ez ma sem történt másképp, a leves elkészítésében kivette ő is a részét.Örültem is neki, mert így elropogtatott pár karika sárgarépát nyersen, mert meg kellett kóstolnia, hogy elég jó e az amit főz.
30 dkg pulykamedaliont felkockáztam, hidegvízben megmostam, fél vöröshagymát megtisztítottam és apróra vágtam, olajon üvegesre hevítettem, majd a húst rádobtam. Fehéredésig pirítottam majd rádobtam 3 szál tisztított és felkarikázott sárgarépát, 1 gyökeret és fél karalábét valamint 1 bögrényi cukorborsót. Ezeket is átforrósítottam , 2 evőkanál lisztet rászórtam és hirtelen átpirítottam rajta , majd felöntöttem. Sóztam és egy pici ételízesítővel megszórtam. Készre főztem.
Kiskorú nagyon örült neki, szívesen fogyasztotta a répát, húsit, karalábét , de a borsóval valahogyan nem volt kibékülve...
2011. május 20., péntek
Finomfőzelék medvehagymás pulykafasirttal
A mai ebédünk olyan hamargyorsanvalamitabbólamiithonvan alapon készült. Mert apa kitalálta, hogy a hátamon lévő anyajegy csúnyult és veszíti el a színét vagyis bőr színű és csak a közepe barna. Bejelentett a bőrgyógyászatra majdnem hogy elráncigált :D Szerencsére nincs vele semmi baj.
De se vásárolni nem volt időm se kitalálni nem tudtam mit akarok csinálni. Ezért körül néztem a hűtőbe is, meg a fagyasztóba. Találtam 3/4 karalábét ami nagy volt ugyan de főzelékhez kevés, de nem jöttem zavarba mert volt mirelit sárgarépám (igaz mexikói keverék de 1 maroknyit kiválogattam :) ) meg mirelit borsóm. Ezt gyorsan feltettem főni és a fagyasztóból előkerült 25 dkg darált pulykacombot a mikróba olvasztó programra betoltam. Mire végeztem a főzi felkészítésével a húsi is kiolvadt.
Hagyományos fasírtot akartam készíteni de egy hirtelen ötlettől vezérelve a hűtőből rámkacsingató medvehagymából kivettem 2 szálat és nagyon apróra vágva a húsos keverékhez adtam. Hagymám nem volt itthon ezért az most kimaradt. Bele aprítottam egy negyed csokor friss petrezselyem zöldet is, sóztam, pici ízvarázs amit hamarosan el fogok hagyni mert ma vettem bio fűszerkeveréket. Kíváncsi vagyok milyen lesz... Amikor a zöldségek megpuhultak rántást csináltam és berántottam vele a főzeléket. Fél liter főzőtejszínnel felöntöttem és még egyszer felforraltam. Nagyon finom lett!!
A fasírtot 25 dkg darált pulykacombból, 1 tojásból, só, bors, fűszerpaprika ízlés szerint ezekkel fűszerezve, aprított friss petrezselyemből, 2 szál aprított friss medvehagymából, és 1 szelet beáztatott kenyér beléből gyurmáztam. A medvehagyma adott neki egy kis pikantériát, izgi íze lett.
Tovább tartott leírnom szinte mint elkészíteni... :)
2011. május 4., szerda
Tejszínes-zöldséges pulykaragu
Kiskunfélegyházi látogatásunk alkalmával a Desperádóban ettünk és akkor a posztban írtam róla, hogy reprodukálni fogom azt a menüt amit apácska evett, Ezt vagyis ilyet csirkemellből de én most pulyka medalionból, azaz a pulykának a lapockájából készítettem. Majdnem tökéletesen sikerült azt az ízt vissza hoznom. Legalábbis az én emlékeim szerint. Életem párja már nem emlékszik rá, de ez ízlett neki.
Kiskorú nem evett belőle, de neki készült leves...
60 dkg pulyka medaliont hideg vízben megmostam és kockára vágtam. Ez alatt 1 fej vörös hagymát üvegesre pirítottam, és 3 gerezd fokhagymát meg tisztítottam és csak úgy rá dobtam a hagymára, nem szükséges zúzni vagy aprítani, mert ebben az esetben akkor könnyen megég.
Ezután mirelit mexikói zöldség keveréket tettem rá kb 40 dkg ot, le hűtötte az olajat, vissza kellett forrósítani,
ezután tettem rá a húst, és fehéredésig hevítettem,
fűszereztem sóval, borssal, petrezselyemmel,majorannával, majd felöntöttem kb fél l vízzel. Puhára pároltam a húst és a zöldségeket együtt, a levének jó részét el is főtte.
Fel öntöttem 2 dl főző tejszínnel, át forraltam, be is sűrűsödött.
Hozzá öntöttem még 2 dl tejszínt és ezzel is át forrósítottam.
Főtt csavart cső tésztával tálaltam.
2011. március 10., csütörtök
Húsgombócleves
Kiskorú nagyon szereti a levest. Szinte mindegy milyen leves csak az legyen. Volt egy idő amikor nagyon rossz evő volt, szinte fényen élt a drágám meg 3x1 cicin. MIndent kipróbáltam, kértem szépen,veszekedtem erőszakoskodtam és a beletörődés fázisába is eljutottam. De egyszer csoda történt. Történetesen nem voltunk valami nagy levesesek sohasem, de egyszer Reni barátnőm főzött valami Isteni finom levest, és nagyon besokalt az adaggal, ezért át adott nekem egy kis lábasnyit. Melegítettem belőle és gondoltam meg kínálom a tipegőt, hátha legfeljebb megeszem én ebédre ő meg szopival megy aludni. De mi csoda történt? A bébi úgy ette mintha soha nem akarná abba hagyni. Nagyon ízlett neki! Innentől kezdve rendszeresen főztem a leveseket és a gyerekem rákapott az evésre, Viszont bánatom, hogy van amikor mást nem is hajlandó enni csak a levest.Ezért különböző fortélyokhoz folyamodom, és húsos, tejszínes, lisztalapos leveseket készítek, hogy azért tápláló is legyen ne csak lé. Csak ugye nagy kihívás mindíg új és új levest kitalálni, hogy ne legyen túl egyhangú a dolog. Na persze és az sem baj, ha életem párja és elsőszülöttem is hajlandó a torkán leengedni.
Most először készítettem húsgombóc levest, májgombócot többször is, de valamiért a húsgomócra nem esett a választásom. Hiba volt!! Eztán tuti gyakori étek lesz az asztalunkon...
Előszöris ledaráltam 20 dkg pulykahúsit(de bármilyen húsi jó hozzá), bele reszeltem fél fej vörös hagymát, 2 gerezd fokhagymát pele préseltem, só, bors, fél marék rizs, 2 kávéskanálnyi petrezselyem zöldje, ugyanennyi majoránna, és 1 tojás sárgája. Jó alaposan összekavartam és félre tettem.
2-3 szál sárgarépát(nekem most 1 nagyon nagy volt) megtisztítottam és feldaraboltam, zöldséget csak egyet szoktam levesbe tenni, azt is csak úgy nagyjából összevágva, senki nem szereti csak az íze miatt teszem bele. Volt itthon gomba abból is egy fejet megpucoltam és bele daraboltam a vöröshagyma másik felét is csak úgy egészben bele, meg karalábét is egy darabot, pici karfiol is bele került. Öntöttem alá egy kis olajat és meg futattam rajta a zöldségeket. 3 kanál lisztet rászórtam és átforgattam, együtt hevítettem pár másodpercig. Sokáig nem szabad mert akkor rántottleves íze lesz a dolognak. Fel öntöttem 2 liter vízzel, a húsos masszából cseresznye nagyságó gombócokat formáztam, és a lébe tettem. A zöldségek puhulsáig együtt főztem őket, de még azért a gombócból egyet kivettem megnézni, hogy a rizs puha e már, mielőtt késszé nyilvánítottam. Kiskorú kitörő örömmel fogadta a kikandikáló gombóckákat :D
2011. március 2., szerda
Rablópecsenye
Anyukám 11 éves voltam amikor meghalt. Hirtelen szívinkarktusban. Viszonylag elég sokmindenre emlékszem... Töbekközött a lebbencsére, a rizsfelfujtjára, és a rabló pecsenyéjére, meg arra milyen sokat nevettünk együtt. Most pedig azt érzem milyen nagyon hiányzik... Nem múlik el nap, hogy ne jutna valami miatt az eszembe. Eszembe jut, hogy mennyire szeretné a fiaim, saját fiaként szeretné a férjem, és még sok minden más amit sajnos már sosem igazol az élet, hisz 20 éve nincs már velem.
Na de nem ez lesz a poszt témája, csak elterelődtek a gondolataim, tettem ezt azért mert ma rablópecsenyét készítettem, készítek a családomnak. Épp most lett kész kivettem a sütőből és az egész lakásban finom sült bacon szalonna illatat terjeng. Csoda,hogy apjuk, és a kiskorú még nem ébredt fel erre a fantasztikus illatra :D
Ezt az ételt Édesanyám annak idején, mint ahogy azt a rablópecsenyét csinálni illik, nyársra húzva sütötte meg, amit mi gyerekek-bátyám és én- húzgáltunk fel. De én leegyszerűsítettem ezt a folyamatot, és nem húzom nyársra az összetevőket, hanem tepsiben rétegezem. Ettől kissé más jellege lesz az éteknek, de bizton állíthaton nem vált kárára az én lustaságom. Mostmár csak így csinálom.
Szóval, hogy is? 70-80 dkg húst(mindegy milyen csak cici ne mert az túl száraz hozzá) ma pulykamedaliont (ez a pulyka lapockája) felkockáztam. Öntöttem alá kis olajat, vizet és befűszereztem. Sót, borsot, 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, majorannát, kakukkfüvet és petrezselymet tettem rá és félpuhára pároltam. Ezalatt megpucoltam egy fej vöröshagymát, és 1 kg krumplit ez utóbbit kockára vágtam, a hagymát pedig laskára (csíkokra). A krumplit a tepsi aljába tettem, sóztam kicsit, erre rá jön a félpuha húsi a levével együtt, persze ne legyen túl sok a lé se. Ráteszem a hagymát és betakartam baconnal, mer az volt most a hűtőmben elfekvőben. Amúgy szalonnakockákat szoktam rászórni.

Letakartam alufóliába és 45 percre forró sütőbe toltam. Az idő lejártával a krumplit kell megnézni puha e már ha igen akkor további 15 percre vissza toljuk, rápirítani. Kitűnő egytálétel!
Letakartam alufóliába és 45 percre forró sütőbe toltam. Az idő lejártával a krumplit kell megnézni puha e már ha igen akkor további 15 percre vissza toljuk, rápirítani. Kitűnő egytálétel!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)