2011. március 19., szombat

Lángos





Csülkös bablevest főztem és az mellé kelett valamit kitalálni. Vagy palacsintát, vagy rizsfelfujtat, vagy aranygaluskát szoktam csinálni, de most kitaláltam,hogy én bizony lángost sütök hozzá. Családom nem kis örömére ezen elhatározásomat meg is valósítottam.

Tettem ezt úgy hogy 50 dkg lisztet kimértem és a robot táljába tettem, fészket képeztem benne és 1 teáskanál cukrot szórtam bele, morzsoltam rá 3 dkg élesztőt és nyakon öntöttem egy pici langyos tejjel. kb 10 perc alatt felfutott ekkor hozzá tettem 20 dkg áttört 1 teáskanál sóval ízesített főtt krumplit, 1 evőkanál olajat és jól kidolgoztam a maradék tejjel együtt ami a 2dl-ből még maradt. 40-45 perc alatta duplájára kelesztettem, 10 részre osztottam, golyókat formázva...

20 percet pihentettem őket még a tálcán közben felforrósítottam az olajat, és amikor már elég meleg lett olajos kézzel széthúzogattam a gombócokat belülről kifelé haladva forgatva a kezemben és a levegőben lógatva.(na legközelebb készítek erröl is fotót,vagy videót) Majd bele fektettem az olajb és mindkét oldalát aranysárgára sütöttem


Szűrőre szedtem, jól lecsepegjen tejföllel reszelt trappistával kínáltam. Mikróban visszamelegítve is nagyon finom ;)


6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Szívesen ennék belőle egy hatalmasat, fokhagymával, tejföllel és sajttal.

    VálaszTörlés
  2. Szívesen adnék is belőle ;)van még bőven...

    VálaszTörlés
  3. Én még ilyen szép lángosokat életemben nem láttam!!! Gratulálok és kérek belőle...:-)

    VálaszTörlés
  4. Különösen nagy megtiszteltetés Tőled ez az elismerés, nagyon köszönöm, és szívesen adok belőle :D

    VálaszTörlés
  5. jajj, de ennék!!! sok sajttal, tejföllel, miért vagy ilyen messze???

    VálaszTörlés
  6. Én is ennék ha van még belöle....

    VálaszTörlés