2013. október 5., szombat

Leveles tészta avagy pék a konyhámban


Közös sütögetést terveztünk a házi pékemmel. -Ha valaki lemaradt volna erről a szösszenetről akkor ide jegyzem magyarázat képen, hogy férjem tanult pék aki 14 évig a szakmájában dolgozott. Két éve már nem gyakorolja a szakmát, de semmit sem felejtett.- Most azzal a nem titkolt szándékkal csaltam a konyhámba, hogy a vajas leveles tészta fortéját el lessem tőle. Sajnos egy nagyon vacak margarint sikerült beszereznünk, nem ismerjük még az összes márkát, így a tészta sem olyan lett mint azt apjuk szerette volna. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, (szerintem fincsi) kakaós csiga és pizzás csavart készült belőle.
Szerettem volna a receptet leírni, hogy később én is meg tudjam csinálni, de mikor néztem a cetlijét látom ám, hogy ott százalékok vannak grammok vagy dkg ok helyett.
Ott még képben voltam, hogy 1 kg lisztre vesszük aztán a margarinnál elvesztettem a fonalat.
Na de nem csüggedek, legközelebb neki veselkedem én is és ha nem is ezekkel a százalékos miazmárokkal hanem Farkas Vilmos útmutatása alapján elkészítem. Már van hozzá bátorságom is. Eddig csak boltban vásárolható kész levelessel operáltam, de eztán próbálkozom majd ezzel is.

2 megjegyzés:

  1. Mondom én, megyek tanulni Hozzátok! :-)) Margarinból a Sanellát javaslom, nagyon szeretem és jó vele dolgozni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, kipróbálom majd, mert ez amit vettünk hátttt hm...

    VálaszTörlés