Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a blog írást de mentségemre szolgál az, hogy az életem fenekestől fel van fordulva.
Főzni is főzök, de megszokott ételeket jelenleg és nem is a saját háztartásomban. Viszont remény villant fel rá, hogy végre találunk idekint Németországban magunknak bérleményt, így hamarosan újra vissza térhetek a saját dolgaimhoz, megszokott tárgyaimhoz. Jó itt lenni, de azért az embernek mégis jobb amikor a saját környezetében van, még ha az éppen kialakításra is vár.
Kis beszámoló az elmúlt cirka egy hétről:
Vasárnap 17. én érkeztünk meg Németbe a komámékhoz, (jelenleg náluk is lakunk). Alig hogy kicsit kinyújtóztunk a hosszú úttól kiskorú ugrott egy fejest a lépcsőről és 1 cm en felszakadt a fején a hajas bőr. Na nulla helyismerettel- ugyanis házigazdáink éppen nem tartózkodtak idehaza dolgozni voltak- felkaptuk a gyereket és bevágódtunk a kocsiba irány a gyermek kórház.
A nyelvet sem beszéljük(még) túl jól, így nem volt kis feladat megértetni, mi is történt a gyerekkel.
Jó ezen a sokkon túljutottunk, rá 2 napra végig hányta az éjszakát, másnap pedig belázasodott. Lenyomtam a lázát azóta szerencsére semmi baja. Na hogy ez mi volt csak a jó ég tudja.
Lényeg a lényeg, kalandosan indult az itt tartózkodásunk. :D
2011. július 28., csütörtök
2011. július 14., csütörtök
Tejszínes tészta baconnal sonkával és gombával
Az a helyzet, hogy az elmúlt napokban nem nagyon volt időm írni. Enni ettünk, sőt vendégeim is voltak, de a már beírt jól bevált ételt prezentáltam nekik.
Miért nincs időm? Mert költözünk. Nem virtuálisan, a bloggal, hanem úgy cuzame mindenki amolyan maradi tényleges módon. Szedjük a sátorfánkat és odább állunk.
Tesszük ezt azért mert a gyermekek jövöjét szeretnénk bebiztosítani azzal, hogy megteremtjük nekik azt a környezetet ahol a gondtalan gyermekkort normálisan élhető felnőttkor követ.
Sajnos ezt jelenleg itt Magyarországon nem tudjuk elképzelni ezért családostúl Németországba költözünk.
Így hát mostanában a posztolás kicsit akadozva, de ígére, hogy haladni fog. Akit érdekel sorsunk alakulása itt talál majd pár szösszenetet :D
Viszont ma olyat főztem amit éppen kigondoltam, összeszedtem ami megtetszett a boltba és elkészült ez a végtelenül egyszerű mégis nagyon ízletes tészta étel.
20 dkg bacont felkockáztam és egy picike olajon kiolvasztottam, majd fél apróra vágott lilahagymát hevítettem rajta üvegesre, 1 nagy gerezd fokhagymát rázúztam, és 30 dkg felkockázott sonkát dobtam rá amivel szintén átforrósítottam. 1 doboz shampion gomba konzervet lé nélkül rátettem össze forgattam és 2 ld főzőtejszínnel felöntöttem.Majd pár percig forraltam amíg be nem sűrűsödött kissé. Pár szál friss petrezselymet aprítottam és hozzá kevertem. Ezalatt orsó tésztát főztem ki bő sós vízben és azt leszűrve összekevertem az egészet. 2 tojást felvertem és rásütöttem, hogy "tartása "legyen.
Fiúknak tányérra szedés után még reszeltem rá trappista sajtot.
Nagyon ízlett még az én ragadozó pasijaimnak is, és a kicsi is ette szépen pedig ő a tésztáért nincs is annyira oda.
2011. július 6., szerda
Lecsós sertés szelet
Nálunk a lecsó mint olyan nem örvend túl nagy közkedvnek, a miértjét nem tudom, én szeretem. Ha virslivel és rizzsel készítem akkor le csúszik a fiúknak is amúgy nem nagyon. Most olyan verzióban készítettem aminek a pasi nehezen tud nemet mondani mert hús van benne, és a legtöbb pasi ragadozó szereti a húst, mindegy milyen formában. Na az én vadjaim is így vannak ezzel, ezért most így készítettem és mindenki szívesen fogyasztotta:
2 fej vöröshagymát megtisztítottam és laskáta( hosszúkás szeletekre) felvágtam olajon üvegesre hevítettem. Ezalatt fél kg sertés combot megmostam hideg vízben és szeletekre vágtam. A hagymát megszórtam piros paprikával vigyázva meg ne égjen mert megkeseredik az étel tőle. Rátettem a hús szeleteket és 2 dl vízzel felöntöttem. Sóztam, borsoztam, pici ételízesítőt tettem hozzá. Félpuhára főztem, majd 3 paradicsomot meghámoztam szeleteltem, és fél kg paprikát megmostam , felszeleteltem a húshoz adtam, készre főztem. Én ezt úgy szeretem ha zsírjára visszasül, és jó tartalmas szaft marad nem pedig víz. Párolt rizzsel tálaltam.
2011. július 5., kedd
Pulykaragu leves
Talán kezdek kicsit visszatalálni önmagamhoz és ma sikerült egy tisztességes menüt ebéd gyanánt összehoznom.... Ma a levest teszem közzé, holnap pedig a második fogást.
Kiskorú feltűnően szeret a konyhában segítkezni, ha ott teszek veszek ő jön és húzza a széket és mondja, hogy Ácsi és már mászik is fel arra a székre aminek az ülő része a mellkasáig ér, de őt ez nem tántorítja el, mert ez az alkalmatosság teszi neki lehetővé azt, hogy beleshessen oda ami őt annyira érdekli. A fazékba.Remélem ez meg marad és szakáccsá növi kimagát :D
Ez ma sem történt másképp, a leves elkészítésében kivette ő is a részét.Örültem is neki, mert így elropogtatott pár karika sárgarépát nyersen, mert meg kellett kóstolnia, hogy elég jó e az amit főz.
30 dkg pulykamedaliont felkockáztam, hidegvízben megmostam, fél vöröshagymát megtisztítottam és apróra vágtam, olajon üvegesre hevítettem, majd a húst rádobtam. Fehéredésig pirítottam majd rádobtam 3 szál tisztított és felkarikázott sárgarépát, 1 gyökeret és fél karalábét valamint 1 bögrényi cukorborsót. Ezeket is átforrósítottam , 2 evőkanál lisztet rászórtam és hirtelen átpirítottam rajta , majd felöntöttem. Sóztam és egy pici ételízesítővel megszórtam. Készre főztem.
Kiskorú nagyon örült neki, szívesen fogyasztotta a répát, húsit, karalábét , de a borsóval valahogyan nem volt kibékülve...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)