2011. november 11., péntek

Babgulyás



Ez alatt nem azt a zsíros felhigított pörköltet kell érteni némi úszkáló babbal mint amit a menzán szokás étkezés címén magunkba gyömöszölni. :-D
Leves ez is és méghozzá nem akár milyen finom. Dávidom alig tudta kivárni, hogy készen legyen :-D

10-15 dkg húsos szalonnát felkockáztam és kevés olajon kiolvasztottam.1 fej vörös hagymát üvegesre hevítettem rajta, és rádobtam még olyan 15-20 dkg száraz apró kockára vágott sertéshúst. Most karajt kaptam nagyon jó áron ez került bele de még a hártyát is leválasztottam róla. Öntöttem alá kb fél dl vizet és addig főztem amíg ez le nem főtt róla.
Ezalatt megtisztítottam a zöldségeket. Sárgarépát bőven mert Kiskorú nagyon szereti, fél karalábét, 2 szem krumplit, és fél fej fokhagymát.
Feldaraboltam és a szalonnás húsis alaphoz adtam 2 lecsepegtetett vörös babkonzerv társaságában, 3 gerezd fokhagymát félre tettem. Igen kissé felgyorsítottam az eseményeket, de becs szóra szoktam száraz babból is csinálni.;-)
Szóval ezt az egyveleget most kissé átpirítottam, meg szórtam fűszerpaprikával, és felöntöttem vízzel kb olyan 3-4 literrel. Jah mert hogy ebből az adagból egy jó nagy 5 l es fazéknyi lesz,de hát a babgulyás, és a csülkös bab is csak úgy jó ha kondérral készül:-)Bio ételízesítőt tettem bele,de fogok készíteni házit is ha lesz rá időm...
Puhára főztem a cuccot benne és csipetkét csipegettem bele.
Ilyenkor szoktam egy laza rántást csinálni, amibe bele zúzom a kimaradt fokhagymákat, ezt most nem tettem, mert így is elég sűrűnek véltem a levét. A csipetkéről leválló liszt is sűrít egy hangyányit...
Szóval csak bele zúztam a fokikat, és tányérra szedtem, majd szédülésig fújtam a kiskorúnak mert annyira türelmetlen volt :-)

Mellé vajas bucikat sütöttem de erről a következő posztban bővebben ;-)

4 megjegyzés:

  1. Nálunk is nagyon szeretik, nyáron egy nagy bográccsal készült. Jó laktató egy-tál étel...Guszta!!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Kriszti!
    Nálunk is mindenki szereti, gyakran készítem.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta lett! Mi is imádjuk! :)

    VálaszTörlés