2011. november 9., szerda

Kinder Bueno torta Bekkám szülinapjára


Mint azt már az előző posztban írtam, kereszt lányom most ünnepli a szülinapját. Kb 1 hónapja készül rá, és majd minden nap elmondja, hogy már csak ennyi, már csak annyi nap van és akkor lesz az ő szülinapja. Jelzem még csak 9 éves....


Egy ilyen áradozás alkalmával említette, hogy ő Kinder Bueno tortát szeretne a szüli napjára, olyat amit az Emi (nagy bátyja felesége) szokott csinálni. Namármost ő cirka 800 km re van éppen innen , de az éteren keresztül akár a kívánságok is teljesíthetőek.

Beszélte Emivel és elkértem tőle mailban azt a receptet amiből ez az áhitott torta készül.
Kicsit muszáj voltam változtatni rajta, mert háztartási kekszet itt nem kapni, ezért babapiskótával módosítottam.

Amikor ezt írom még izgulok, mert fogalmam sincs milyen lett, sikerült e valamelyest hasonlóra csinálnom mint az amit ő szeretett volna, de majd a végén talán ide is leírom.

Szóval recept megvolt márcsak neki kelet durálnom magam...

6tojás fehérjét elkezdtem habbá verni, apránként adagoltam hozzá a 6 ek cukrot és nem túl kemény habbá vertem. Lassan bele csurgattam 1 ek olajat miközben tovább vertem a habot.
Ezután 3 ek lisztet és 3 ek zsemlemorzsát összekevertem és fél cs sütőport adtam hozzá. Óvatosan a fehérjéhez kevertem, és bele forgattam 15 dkg darált diót is. Tulajdonképpen mint egy piskótát sütöttem ki.

Amikor kisült(tűpróvával ellenőriztem)még melegen megkentem fél üvegnyi mogyoró krémmel.

Amíg a tortalap sült addig 6 tojássárgáját 25 dkg cukrot 3 evőkanál lisztet és 1 cs vaníliás pudingot felfőztem fél l tejben. Állandóan kevergetve és figyelve, hogy forráspont alatt tartsam mert krémet akartam főzni és nem tojásrántottát sütni :D
Amikor kellőképpen besűrűsödött, ketté vettem a krémet és az egyik felébe csokoládét tördeltem. A recept szerint gőz felett fel kell olvasztani, én úgy gondoltam felesleges, mivel a forró krémben úgyis se perc alatt feloldódik.
Hagytam mind 2 krémet langyosra hűlni , de sűrűn megkevertem ne bőrösödjön meg.
Ezután 25 dkg margarint(na lehet itt lesz a buktató mert nem kaptam margarint csak vajat..:( ) kétfelé vettem és beledaraboltam a krémekbe(12,5-12,5 dkg). Kézi habverővel kissé segítettem az oldódást :-D
Behűtöttem a krémeket.

Amikor kellőképpen lehűltek a nutellás részre kentem a vaníliás krémből majd erre jött egy sor tejbe éppen csak picit megnedvesített babapiskóta, amire a csokis krém került. Betettem a hűtőbe és hagytam jól lehűlni. A sárga krémből maradt egy pici ki ezért azt a csokisra öntöttem azt nem tettem hűtőbe, hogy kenni tudjam még.
1 éjszakát a hűtőben tartottam miután a babapiskótát az oldalára ragasztottam, hogy puhuljon meg az is.

Másnap tejszínhab(most port) felverem 2 evőkanálnyit kivettem belőle és ebbe egy kevés kakaóport kevertem. A fehér tejszínhabbal bevontam a torta tetejét és körbe halmokat nyomtam, a csokisból úgyszintén, mintha mogyik lennének.

A marcipánt komaasszonyom vásárolta, még ez is felkerült.

Dolgoztam azért vele nem keveset, remélem nagyon finom is lesz, és tetszeni fog az ünnepeltnek.

Emi Neked köszönöm a közreműködést és így legalább Te is részt tudtál venni ebben a számunkra kedves eseményben. :-D


Szóval az ünneplás lezajlott a torta jelentem finom. Komám is és apa is 2-2 szeletet nyomott be belőle :-D 1 aprócska bibi aza 2 van ezzel a tortával
1: iszonyatosan édes már-már gejl, nem csoda, hiszen mindent összevéve majdnem fél kiló cukor van benne :-O Igazi energia bomba :-D
2: a főzött krém és annak mennyisége miatt nem lehet szépen szeletelni, valamint szerintem a vaj miatt kicsit kint volt az asztalon és olvadt...

Alapjában véve jó kis torta, ismétlésért kiált de akkor saját átdolgozott verzióban.
A tésztát megtartom hozzá az nagyon jó lett. :-D

6 megjegyzés:

  1. Az én Lányom szülinapja áprilisban lesz (10 lesz), de már kész tervei vannak, a tortát illetően is, úgyhogy ismerős a szitu:-)
    Szuper a torta, olyan kedves a katicákkal!

    VálaszTörlés
  2. Szia Gerdi!
    Nagyobbik keresztlányomnak februárban lesz de már ő is ecsetelte milyet szeretne :-D Ő 12 lesz..
    Köszi a dicséretet, jól esik...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép kis torta lett, én is tervbe veszem..lehet épp karácsonyra.

    VálaszTörlés
  4. Aleda! Köszönöm szépen! Készítsd el, nem fogod megbánni! ;-)

    VálaszTörlés
  5. Helyes lett a torta! A katicák meg a masni szépen feldobja.

    VálaszTörlés
  6. Marisz57!
    Köszönöm aranyos vagy... :) Alapjában véve ehhez a tortához olyan kísérő szöveget kaptam, hogy nem szép de finom. Hogy nem a szépségéért szeretik ezt a tortát. Azért én meg próbáltam kihozni belőle azt is, hogy a szemnek is kívánatos legyen. A katicák szerintem is cukik...

    VálaszTörlés