2012. január 17., kedd

Pita




A minap nagyon meg kívántam a gyrost vagy ahogyan itt hívják a dönert. Igazából szerintem egy és ugyan az a kettő csak a neve más. Mindegy is a lényeg én nagyon szeretem , nálam a topplista élén van , ha szendvicsről beszélünk.

Szóval szerettem volna enni, viszont a 4€ darabonkénti árát sajnáltam érte kiadni. Még ha csak egyet kellene venni még oké, de mi négyen vagyunk és egyikünk sem veti meg ezt a görögök által kreált étket. Ugye 4x4€ az már bőven sok, mert annyiból már nem csak négyünknek hanem egy még néggyel kiegészült nagycsaládnak is el készítettem.
Egy szó mint száz nevezzetek anyagiasnak, de sajnáltam rá és kész. De nem is bántam meg eme döntésemet. A dönerről kép nem készült, majd legfeljebb legközelebb, most inkább a pita volt a lényeg. Mert odahaza az ember épp azt pakol bele amit szeretne. Fasírtot, aprópecsenyét, felvágottat, vagy csak simán zöldségeket vega módra.
Én most pulyka cicit felcsíkoztam, bepácoltam és grillserpenyőben átsütöttem,minden faxni nélkül. Jégsali, uborka, paradicsom, és fokhagymás joghurtos öntet került rá, illetve bele.

Na de lássuk a pitát.
Nem olyan nehéz elkészíteni , mint amilyennek az ember gondolná, csak mint minden keltnél ennél is be kell tartani néhány szabályt, és akkor jó lesz.
Én most 12 db pitát készítettem ebből a mennyiségből.

50 dkg sima lisztet és még 25 dkg kenyér lisztet a robi keverő táljába szórtam. Bele morzsoltam egy kocka élesztőt, 3 tk sót szórtam még rá, 3 ek olíva olajat bele csurgattam,1 kk szárított bazsalikomot is adtam hozzá, hogy a tésztának is legyen íze. 1 tk cukrot adtam hozzá még, és 4 dl vízzel lassan adagolva egy kicsit lágyabb kelt tésztát dagasztottam.

Kb 1 óra alatt a duplájára kelesztettem, majd lisztezett felületen gyengéden átdolgoztam. 12 egyenlő részre osztottam a tésztát. Vagyis... Lemértem az egész tészta súlyát a kapott mennyiséget osztottam 12 vel és az eredményként megkapott összegnyi tésztákra kimértem az adagokat.

Mire végeztem, addigra az első gombócok már kipihenték a fáradalmaikat, és lehetett formázni.
Minden egyes gombócból kb fél cm vastag korongokat nyújtottam. Lisztezett tálcára fektettem egymás mellé. Véletlen sem szabad egymásra pakolni mert összeragadnak!

Hagytam pihenni 20 percet, ezalatt a sütőt fel fűtöttem 220 fokra.
Ennek a péksütinek a lényege, hogy hirtelen nagyon magas hőmérsékletre kerüljön, és akkor lesz meg neki a zsebe.
A sütő aljába egy kis fém lábasba vizet tettem, ez gondoskodik a sütőben a gőzről.
A tészta korongokat a rácsra fektettem, egyszerre csak 4 darabot, víz spriccelővel enyhén bespricceltem őket és 10-15 perc alatt készre sütöttem.
Pár percig hagyjuk őket hűlni, a szélén megvágva a zsebecske látható lesz, és a már fent említett módon ízlés szerint lehet is tölteni, jó ízűen elfogyasztani.

Nekem kiskorúnak nagyon ízlett, sőt ő egy pitát csak úgy üresen magában is elmajszolt.
Ha esetleg soknak bizonyul, egészen nyugodtan le lehet fagyasztani a már megsütött pitákat és fogyasztás előtt kivéve, mikróban pár perc alatt frissé lehet varázsolni ;)

8 megjegyzés:

  1. De jók! Mint az eredetiek! Nekem is van receptem hozzá, de ezt biztos kipróbálom valamikor! Nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  2. Örülök Kriszti, hogy tetszenek. Tényleg érdemes megcsinálni, nekünk nagyon ízlett és hamarosan biztosan újra sütöm.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól sikerültek:) Mi is szeretjük, nekem is van receptem, de annyi jó recept van:) Ezt is tesztelni fogom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Trollanyu! Nekem ez most nagyon bejött...Csak ajánlani tudom.;)

      Törlés