2012. január 16., hétfő

Sajtos puffancs baconnal


Ezt a receptet Bogi barátnőmnél találtam meg, és nagyon meg tetszett.
Én már tanulva az ő észrevételeiből rögtön turbózva készítettem el, és meg kell mondanom nekem és a csajoknak is nagyon ízlett. A pasijaim nem voltak túlzottan el ragadtatva, de ne tetszhet nekik mindig minden ;)

azzal kezdtem, hogy 15 dkg húsos szalonnát felkockáztam, és kevés olaj alá öntésével kissé meg sütöttem szűrőben a zsírt lecsepegtettem róla. 1 fej vöröshagymát megtisztítottam és fel kockáztam. Lívia lereszelt nekem 15 dkg sajtot.
Lábosban 3 dl tejet felforraltam, bele dobtam 8 dkg vajat és 1 kk sót. Hagytam h felolvadjon, félre húztam és bele kevertem 15 dkg lisztet. jól át kevertem és már alacsonyabb hőfokra véve kissé átforrósítottam. Megint félre húztam és hagytam hűlni. Amikor már nem volt forró 3 tojást egyenként bele ütöttem és egyesével jól elkevertem őket, majd a szalonna és a sajt is bele került. Ezekkel is jól átkevertem.
Sütőpapíros lemezre rakosgattam, kis halmokban a masszából 2 vízbe mártott kanál segítségével.

20 percet pihentek, ezalatt a sütőt elő melegítettem 180 fokra. 20 perc alatt aranybarnára sütöttem.
Paradicsom salátát ettünk mellé...


3 lemezzel lett nekem belőle, a képen töredéke látható, mert ahogy sült úgy ettük ;)

8 megjegyzés:

  1. De megkóstolnám, hogy így milyen lett!

    VálaszTörlés
  2. De megkínálnálak ha nem lennél vagy 800 km re ;)

    VálaszTörlés
  3. Tetszik a recept! Biztos kifogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki Okki! Egy próbát minden képpen megér ;)

      Törlés
  4. Pedig a fiúk szeretik a bacont, de hát nem lehet rajtuk kiigazodni:) Nagyon kis guszták a puffancsok, nekem is ízlene:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én pasijaim is szeretik a bacont, ez is ízlett nekik,csak nem estek hanyatt tőle.

      Törlés
  5. Nagyon hasonlót sütöttem füstölt kolbásszal, kicsit más technológiával! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg keresem majd nálad ,ha fent van és lecsekkolom. Biztosan egy próbát megér az is ;)

      Törlés