2011. október 26., szerda

Pipimuffin


Akár ezt a nevet is kaphatná, az alap ötlet innen Anditól származik. Ezt a változatot már számtalanszor elkészítettem mindig kicsit alakítva kicsit finomítva. Most is kicsit módosítgattam. A lisztet kihagyta belőle, de nem is hiányzott. Fejből csinálta na :d kifelejtettem :D
Viszont most muffin formába töltöttem a masszát, és meg kell mondjam előnyére vállt.

Hús az olyan 30-40 dkg volt, kapott zúzott fokhagymát 3 gerezdet, és vöröset egy fél fejet lereszelve, 1 tojást sajtot végülis azokat amiket Andi is belepakolt.

Aztán:
A muffin formát enyhén kikentem olajjal, és bacont(tettem volna ha kapok de csak sonka volt viszont ezzel még finomabb volt :D) tettem a mélyedésekbe úgy hogy kissé kilógjon.

Ebbe kanalaztam a masszát...Majd a kilógó füleket behajtottam és egy szeletke gouda sajttal mintegy lezártam.

160 fokon 35-40 percig sütöttem


Majd feltálaltam, először csak kiskorúnak mert ő tartózkodott a kérdéses időben idehaza. Ez az ő adagja

amiből ennyi maradt jelzem egy tányér borsóleves után amit amolyan lisztesen tartalmasan készítettem.


Szóval lehet kövezkeztetni valószínű finom volt.
Rizst és párolt sárgarépát készítettem köretnek. Naná, hogy kiskorú a rizshez hozzá sem nyúlt. Ha van zöldség nála az a tuti befutó...Többieknek már rizs közé rejtettem, így ők is elfogyasztják a répát :D

7 megjegyzés:

  1. Nahát, de jó!!! Ezt megjegyzem, lehet a héten el is készítem!! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! Nálunk tesztelve és jelest kapott ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kedvemre való kis muffin ez:-)))Ki fogom próbálni én is!

    VálaszTörlés
  4. Tegnap elkészítettem a családnak és borzasztó nagy sikere volt! Köszi a receptet! :)

    VálaszTörlés