2011. november 17., csütörtök

Kakaós, csokis kalács koszorú


Az elmúlt bejegyzések egyikében Vajas puffancsnál említettem, hogy a férjem pék és, hogy milyen para egy-egy kelt tésztás finomság elkészítése. Na most hatványoztam az izgalmakat, ugyanis rajta kívül még két tanult szakembert ültettem az asztalomhoz. Ugyanis komaasszonyom és komám is ennek a gyönyörű mesterségnek a tulajdonosa.
Szóval játszom a tűzzel rendesen. :-D
Hogy teljesen biztosra menjek és a pékek ne égessenek el máglyán eretnekségért, tuti receptet kerestem.
Az elképzelésem az meg volt, hogy kakaót és csokit akarok.
Aztán Limaránál meg találtam, az Ő adventi kalácskoszorúját, és mind a tészta mind a külalak teljesen meg győzött.


A kalács készítése közben komaasszonyom ott sündörgött körülöttem és a többi pék is be-be nézett a konyhába.
Szerintem féltették a vacsorájukat :D
Aztán a formázásnál, némi aggodalmat véltem asszonytársam szemében felfedezni és egy halk sikoly jal kicsúszott a száján, ki fog folyni.
Mondom nyugi, mindezt határozott nyugalommal. Ezután elismerően bólogatott még csak a nyers tésztát látván, hogy biza ez szép lesz.

Elkészültekor, amikor az asztalra került, komám vigyorogva jegyezte meg. De csúúúúúnyaaaa, vagyis az ő szóhasználatában ez egyet jelent azzal mintha az mondta volna gyönyörű.
Felvágásnál kissé megremegett a kezem, de erőt vettem magamon és színlelt magabiztossággal tettem a tányérokra.
Az eredmény pedig? Elégedettség és az utolsó morzsáig elfogyott az egész :-D
Lehet, hogy tudok valamit :-D:-D

És akkor lássuk mivel arattam a sikeremet:

50 dkg lisztet a robi táljába tettem, kis mélyedést alakítva ki benne. Ebbe szórtam 2 ek cukrot és rá morzsoltam 2 dkg élesztőt. 2,7 dl tejet meglangyosítottam és ebből öntöttem az élesztőre annyit hogy ellepje. Hagytam, hogy az élesztő gombák had végezzék el a dolgukat. Amikor már kellőképpen felhabosodott öntöttem még hozzá fél dl olajat 1 mokkáskanál sót szórtam bele és a többi langyos tejjel nyakon öntöttem. A további feladatot robira bíztam.
Alaposan kidagasztotta, kilisztezett kelesztő tálban duplájára kelesztettem.
Majd ezután átgyúrtam kissé és 3-5 mm vastagra kisodortam.
Olvasztottam vajat kb 5 dkg ot és alaposan megkentem vele a tésztát. Cukrozott kakaóval jól megszórtam mindenhol és apróra vágott ét csokit szórtam rá.

Szorosan feltekertem. Enyhén megvajazott lemezre tettem, két végét összefogtam. Majd jó éles eszközzel közel egyenlő távolságra bevagdostam, úgy hogy azért át ne vágjam.
Majd ezeket a szeleteket kissé elfektettem. 1 tojás sárgáját, 1 ek tejjel kikevertem és megkentem vele a már megformázott kalácsot. 20 percig még pihentettem ezalatt a sütőt elő melegítettem 175 fokra. Sütő aljába egy fém lábasba vizet tettem, és betoltam a kalácsot.
A víz gondoskodik a gőzről a sütőben...
30-35 perc alatt aranybarnára sütöttem. Kissé meghűtöttem és az asztalra került.
Teljesen kihülni nem volt ideje ;-)

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett!:) Gondolom, nem vallottál vele szégyent!:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Roza! Nem vallottam szégyent és a gyerekek már most ismétlést kérnek :D

    VálaszTörlés
  3. Én most csináltam előszőr ilyen kalácsot nagyon finomlett.Gratulálok a konyhatündérnek.Csak igy tovább MARCSI 2015 JULIUS 19

    VálaszTörlés
  4. Küldj minéltőbb ilyen finom köttkalács recepteket szivesen kiprobálom.PRÓBA SZERENCSE.Minél tőbbet gyakorol az ember annáljobban finomabb lessz a SÜTI.

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! Ma meg sütöttem én is, a leirások szerint , csak én az alját szilva lekvárral arra dió tölteléket kentem,a diót kicsit felfőztem tejjel.Diszitésnek a tetejére fél diót raktam. Nagyon finom lett, képet nem tudom hol lehet fel tenni.Köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Azóta már csináltam megint 2x, nagyon bejön a családnak, mivel a dióm elfogyott igy mákkal készitettem el, 2 óra sem telt el mind elfogyott, 3x -ra kakóval ahogyan te is,csak én a maradék mikulásokat dobáltam bele ,össze törve. Nagyon finom lett mindenhogyan. Most Fánk receptet szeretnék "lopni" tőled :D Nem tudom képet lehet-e felrakni az elkészült sütikről? Ha igen hogyan? Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ilyen sikere van a kalácsnak, egészsegetekre! Ilyen opció nincs beállítva, hogy kepet lehessen megosztani, de utana nézek, hol lehet esetleg beállítani. De ha nem megy akkor elküldöd nekem mailban és egy poszt keretében kiteszem, hogy ti keszítettétek 😁

      Törlés