2012. szeptember 21., péntek

Kakaós csiga hidegen kelesztve


Egyik vasárnap ismét a fiúkat szerettem volna meglepni, egy finom reggelivel. Szombaton este étterembe vitt minket apácska vacsizni így mielőtt elindultunk gyorsan előkészítettem a csiguszokat, mert nem tudtam mikor fogunk haza érni.

50 dkg lisztet a robi táljába tettem , ráütöttem egy tojást, 3 ek cukrot szórtam rá, és2 dkg élesztőt bele morzsoltam. Figyelem!!! Nem futtattam fel az élesztőt és a 2 dl tejet sem langyosítottam meg amit még hozzá adtam. Nem szabad, hogy a kelési folyamat beinduljon. 8 dkg olvasztott vajat csurgattam hozzá miután már a tésztát össze dolgoztam. Ezzel is jól kidolgoztam.
Majd pihentetés nélkül azonnal tovább dolgoztam vele. 
2-3 mm vastagra kisodortam a tésztát, megkentem olvasztott vajjal, majd szitáltam rá annyi cukrozatlan kakaóport, hogy ne látszódjon ki a tészta alóla. Erre jött porcukor szintén szitálva úgy hogy most a kakaó ne látszon ki alóla.

Feltekertem és éles késsel 1 cm széles csigákra vágtam. Vajjal kikent lemezre fektettem őket azonnal fóliával lefedtem és hűtőbe tettem.

Másnap reggel hideg sütőbe toltam a lemezt, és 20 percig 150 fokra tekerve a sütőt sütöttem, majd feltekertem 180 fokra és további 15 percig sütöttem. Cukros meleg tejjel meglocsoltam a csigákat...
Rácsra szedve hűtöttem őket...

Mire a fiúk felkeltek finom langyos kakaós csigák várták őket az asztalon. Dávidom úgy szereti, ha jó vastagon meg van porcukorral szórva, a többiek nem kértek rá plusz cukrot.

Egy fél csiguszt még én is elkóstolgattam :D

9 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta ez a csigusz , Tündi. Én bizony betolnék egy egészet is...reggelire..nyami, nyami :)
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy Judit! Muszáj voltam beérni féllel mert ugye a diéta... De önuralom kellett.. ;)

      Törlés
  2. A meleg cukros tejes locsolás után még sütötted, vagy ez volt a vége?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennél most az volt a vége... Nem áztattam el a tésztát a tejcsivel csak épp 1-2 ek val tettem rá.

      Törlés
  3. Szuper ez a hideg kelesztés. Én egy csomót meg bírnék enni belőlük, kénytelen leszek készíteni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszik ez a technika, mert előre lehet vele dolgozni, és nem kell hajnalok hajnalán kelni ha reggelire szeretném a családot meglepni. Fagyasztottam le még kelesztés elött belőle, hamarosan megnézem hogyan viselkedik így.

      Törlés
    2. Szia! A fagyasztott verzió is bevált? Este tervezek előkészíteni egy adagot

      Törlés
  4. Csiga? Bármikor! Akármennyi. Irigylem a kitartásod! Sokat gondolok rá és Rád. Csak így tovább! :-))

    VálaszTörlés
  5. Ideje nekem is sütni! Tényleg jó ötlet ez a fajta technika. Azért a fogyiba egy kis bűnözés nem árt,majd több kalóriát égetsz másnap egy kis futással:) A kakaó pedig boldogsághormont termel:)

    VálaszTörlés