2012. október 24., szerda

Boszorkány ujjak


Halloweenkor  őszi szünet lesz a suliban, épp ezért ma tartják a partit. Kérte elsőszülöttem, hogy ha lehet akkor sütnék e neki valami egyszerű sütikét amit bevihetne, hogy ő is dobjon a közösbe. Naná , hogy... és akkor már legyünk stílszerűek, és vigyen alkalomhoz illőt.
Amikor felvázoltam neki a tervemet már oda volt, hogy de szuper lesz. Aztán kiviteleztem, és mikor meglátta hang sem jött ki a torkán csak hápogott, vigyorgott, majd woooow király...Ugye ez kamasz nyelvről lefordítva annyit tesz, hogy nagyon jó, pont ilyenre gondoltam, köszönöm szépen :D
Jó hát első sokkból felocsúdva tisztességesen is megköszönte :D

Most indult el az előbb az iskolába, és az első sikereit már a sulibusznál bezsebelte :D

Na de nézzük csak hogyan készült. Mondhatnám halál egyszerű. Konkrétan a formázás volt ami a legtöbb időt elvette, amúgy tényleg pik-pakk.
25 dkg lisztben és 20 dkg darált mandulában elmorzsoltam 15 dkg vajat. 10 dkg cukrot adtam hozzá és ráütöttem 2 db tojást. Így összeállítottam a tésztát. Ha kézzel csináljuk akkor most érdemes legalább fél órára hűtőbe tenni, de én robival csináltattam, így nem olvasztottam fel a vajat a kézmelegemmel, tudtam formázni.
40 egyenlő részre kimértem a tészta darabokat és kb 10 cm hosszú rudakat sodortam. Középen kissé megnyomtam, hogy kialakuljon az ujjak bütyke, ezt 3x éles késsel kissé bevagdostam, hogy a redőzöttség meglegyen. A körmök helyére egy szem egész mandulát nyomtam, és mehetett is az enyhén vajas lemezre.
Nem kell köztük túl nagy távolságot hagyni, csak hogy ne érjenek össze, mert nincs benne sütőpor így nem nőnek meg. Egyszerre ráfért az összes egy gáztepsire...

180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt készre sütöttem... Rácsra szedve hűtöttem ki,

4 megjegyzés:

  1. Ez tényleg nagyon király! :-DD Remek ötlet volt! Ügyes vagy! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Megoszlanak róla a vélemények, de a gyereknek tetszik és ez a lényeg :D

      Törlés
  2. Formás, bütykös ujjak :D A kamaszok élvezhették!

    VálaszTörlés