2013. január 4., péntek

Helyben topi...


Régen számoltam már be a fogyimról, mert tulajdon képen semmi büszkélkedni való nem történik. Már azt sem tudom hányadik hétnél is tartunk...
Rendszeresen mérem magam, és valóban helyben topogás van.
Vagyis egyik héten fogyok egy kilót, másik héten hízok kettőt és a következőn leadok egyet majd megint egyet és aztán fölszedek kettőt. 85-88 között ingadozom. :( Sajnos...

Valamint ünnepélyesen be kell jelentenem a magam elé tűzött cél elérésében kudarcot vallottam, ugyanis az volt, hogy karácsonyra 80 kiló legyek, ami nem sikerült. Ez kissé kedvemet szegte, de ígérem, hogy össze szedem magam, vagyis már össze is szedtem, és igyekszem még egy picit lefaragni magamból.

Torna továbbra is ha tehetem heti 3 és kibővült még heti egyszeri szaunával is. Úgy érzem nem rajtam múlik a stagnálás... Valamint tudatosult az is bennem, hogy tulajdonképpen a kezdő súlyomnál vagyok, vagyis a terhességet ezzel a súllyal kezdtem, amivel évekig éltem előtte. Szóval ha mindent egybe veszek még elégedettnek is kellene lennem az elért eredménnyel, lehet tudat alatt elégedett is vagyok és pont ezért nem sikerül most lejjebb menni.

Azért kicsit meg veregethetem a vállamat úgy érzem, mert összességébe véve ha éppen 85 kilós hetem van akkor 20 kilótól szabadultam meg.

Na akkor most új célt tűzök ki!! Húsvétig van 10 hét, megpróbálom addigra elérni azt a hőn áhított 80 at. Nagyon remélem sikerülni fog.

Röhej, hogy 105 kilósan volt egy olyan pont amikor azt mondtam ez nem mehet így tovább, láttam a hurkáimat és a hájas fejemet. Most sokkal kevesebben is ugyan az az elégedetlenség lett úrrá rajtam magammal kapcsolatban. De ez csak jó, ez arra sarkal, hogy még keményebben küzdjek ;)

4 megjegyzés:

  1. Fel ne add, a világért sem!!! Tudom, hogy nehéz és elkeserítő, de ez elkerülhetetlen. Egyszer megfogadtam, hogy senkinek se adok tanácsot, nem azért, mert önző vagyok, hanem azért, mert nem veszik jó néven. Most viszont mégis megkockáztatom, hátha hasznodra lesz. Szerintem az étrendeden kellene kicsit változtatni. Az elején sok kilóból könnyen lehet fogyni egy kis odafigyeléssel, még akkor is, ha ugyanazt eszed, csak kevesebbet. Utána ez már nem így van. Minél kevesebb rajtad a fölösleg, annál nehezebb leadni. A tornád (saját bevallásod szerint) megvan, tehát és azt javaslom, hogy próbálj másképp étkezni: sok zöldség-gyümölcs, párolt hús, sovány sajtok, sovány, cukrozatlan tejtermékek, tojás és kevés lisztes élelmiszer, és az sem fehér. Tudom, hogy elég nehéz külön főzni, de egy idő után elkerülhetetlen. Remélem nem haragszol amiért írtam.
    Kitartást és fel a fejjel. Amit te most csinálsz, az súlymegtartás és ez sincs hiába. Tudom, hogy most nem ez kell neked, de miután leadtad a súlyfölösleget, ez a gyakorlat jól fog jönni, mert a régi életmódhoz már soha nem térhetsz vissza és a súlymegtartás sem könnyű, ezt tapasztalatból mondom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a jó tanácsot, és én ezt követem is. Salátákon élek párolt húsokat fogyasztok hozzá, és semmi vagy csak minimális a fehér liszt. Az étrendünkben szinte teljesen kiváltottam a fehér lisztet a tönkölyre. Tudom, hogy eljön az idő amikor megint megindul, de nehéz kivárni... Fel adni nem fogom ;) nem olyan fából faragtak engem ;)

      Törlés
  2. 20 kg az rengeteg! Próbálj felemelni 20 zacskó lisztet...Minden elismerésem és egyáltalán ne csüggedj, ez is fantasztikus eredmény. Most már valószínűleg lassabban fog menni, de szerintem ezzel a kitartásoddal meglesz a Húsvéti 80-as... Én drukkolok! :o)

    VálaszTörlés
  3. Tegnap jártunk felétek, útban haza. Gondoltam Rád szeretettel. Ha nekem sikerülne 20 kilótól megszabadulni, én is ott lennék, ahonnan elindultam a terhességggel, és elégedett lennék. De te nem vagy az. Emiatt szerintem, ha eljön a tavasz, változik a szervezetünk, könnyebben megy majd lé az az 5-10 kiló. Hajrá!

    VálaszTörlés