2014. január 26., vasárnap

Második hét +


Ismét eljött a mérlegelés ideje....
A héten több szabályt sem tudtam betartani. A napi 5x étkezés, a vízfogyasztás is megbukott. Ehelyett antibiotikum köptető és lázcsillapító került fel az étlapomra. Elég csúnyán benyaltam kisebbik fiamtól az influenzát, ami egy napra úgy igazán ki is vont a forgalomból. Így a héten Zumba sem volt...
Enni nem sokat sikerült amit mostanra , hogy már tudok enni a szervezetem megbosszul ugyanis farkas éhséggel küzdök. Eszeveszettül próbálja a belsőm pótolni, és kikövetelni azt ami neki járt volna. De igyekszem ellen állni :D
Na de így is másfél kiló boldog hiányosa lettem. Így összesen már három a leadott kilók száma.
Tegnap fel húztam egy farmer szoknyám ami két hete volt kb rajtam utoljára. Akkor cipőkanállal szuszakoltam bele magam. Na nem azt mondom, hogy most lötyögött, de lényegesen könnyebben jött fel.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy Tündi! Azért nem írtam, mert én is beteg lettem. Először a nátha, most meg torokfájás. Igaz én még megúsztam gyógyszer nélkül, de már két antibiotikum kúrán túl vagyok és nem akarok egy újabbat. Így a tornát sem kezdtem el sajnos. Nem fogytam ugyan, de nem is híztam. :-)) Igyekszem ráhajtani jobban, csak kikeveredjek ebből a betegségekből, mert december 1- óta mindig elér minket valami és már nagyon utálom!

    VálaszTörlés
  2. Nézz be hozzám, lenne számodra egy kis játék, ha kedved van hozzá! :-))

    VálaszTörlés