Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága

Áldott, aki türelmesen
Meghallgatja nehézkes szavunkat,
Mert így rájövünk, hogy
Ha kitartóak vagyunk,
Meg tudjuk értetni magunkat.

Áldott, aki nem szégyell
Nyilvánosan mutatkozni velünk,
És nem törődik a ránk bámuló
Idegenekkel,
Mert társaságban
Mennyei megkönnyebbülés az
Életünk.

Áldott, aki soha sem siettet,
És ezerszer áldott, aki nem veszi ki a
Munkát kezünkből, hogy megcsinálja /helyettünk,
Mert sokszor csak időre van szükségünk
Nem segítségre.

Áldott, aki mellettünk áll,
Amikor valami újba kezdünk,
Mert számára a hibáink eltörpülnek
Az eredményeink mellett.

Áldott, aki a segítségünket kéri,
Mert a legnagyobb szükségünk arra van,
Hogy szükség legyen ránk.

Áldott, aki mindezen cselekedeteivel
Bizonyítja számunkra,
Hogy nem sorvadt izomzatunk,
Nem a sérült idegrendszerünk tesz
Minket egyénivé,
Hanem énünk, melyet Isten adott,
És amelyből semmi gyöngeség
Nem von le semmit.

Áldottak mindazok, akik tudják,
Hogy én is ember vagyok,
És nem várják el tőlem, hogy szentként
Viselkedjem,
Csak azért, mert sérültnek születtem.

Áldottak mindazok,
Akik kérés nélkül is megértenek mink
Áldottak mindazok, akik elfelejtik
Testem tökéletlenségét,
És csak a lelkemet látják.

Áldottak mindazok, akik teljes
Embernek látnak,
Egyedülinek és egésznek
És nem csak egy roncsnak,
A Teremtő tévedésének.

Áldottak mindazok, akik olyannak
Szeretnek,
Amilyen vagyok,
És nem gondolnak arra,
Hogy milyen lehettem volna.

És áldottak az én barátaim,
Akiktől függök,
Mert ők az én életem tartalma
És öröme.