2011. június 13., hétfő

Pipikoszorú


A hosszú hétvégére való tekintettel, olyan ételt akartam készíteni ami másnap is finom és nem kell mégsem órákat töltenem a konyhában. Nem mellesleg ugye szombaton túrázni voltunk, és még mindíg fáradt vagyok tőle
Nagyon jól sikerült,és összejött at alálkozó! Sikerült végre egy fél napot együtt tölteni Zsanival és a családjával. Zsani kora felnőttkorom egyik meghatározó személye volt, a középiskolában voltunk barátnők, nem mondom, hogy nem volt a mi kapcsolatunk viharos, olyan volt mint a legtöbb lány barátság :D Hol fenn hol lent, de az élet korán elsodort minket egymás mellől, és azóta próbálkozunk, kisebb mint nagyobb sikerrel ápolni. Neten tartjuk a kapcsolatot de az ugye mégsem a valóság.
Most viszont összejött és nagyon jól éreztem magam a társaságában.
Nagyon elfáradtam :D olyan izomlázam van.. Még azok az izmaim is fájnak amiről azt sem tudtam, hogy léteznek :D

Na de térjünk rá a koszorúra. Nagyon hasonló a pulykatortámhoz, tulajdonképpen annak egy változata.
Vettem 2 csontos csirkemellet amit nagyvonalúan kifiléztem. A csontjából és a leeső részekből húslevest főztem.
A húst pedig vékonyan felszeleteltem, és besóztam, borsoztam.
20 dkg baconnal a koszorú formát kibéleltem...

kiraktam a husival körbe és 3 evőkanál tejföllel megkentem

Majd reszelt trappistával megszórtam, sonkás szalámit tettem rá, fél fej vöröshagymát szeletekben rátettem, és ráütöttem 4 egész tojást, Igyekezve, hogy egyben maradjon.

Mégegyszer megismételtem a rétegezést de a végén nem egész tojást tettem rá, hanem a kilógó baconnal betakartam

és a maradék tejfölből aöntetet csináltam rá. kb 3-4 evőkanál tejföl maradt ebbe beleütöttem 2 db tojást, sóztam, petrezselymet, majorannát és egy lehelletnyi kakukkfüvet szórtam bele. reszeltem bele sajtot és egy löttyintésnyi tejjel felhigítottam. Ezután a húsit nyakon öntöttem vele.

A koszorú formát beburkoltam alufóliábal, hogy ha levet enged a kajcsi ki ne folyjon, belőle. Biztonság kedvéért még sütőlemezre is rátettem, útálok sütőt sikálni így biztosra mentem :d

Lefedtem a húsit alufóliával és közepes lángnál 1 órára a sütőbe toltam. Ezután a fóliát levettem róla és visszatettem további 15 percre. Ezalatt kissé mepirúlt a sajt.
Majd a forma oldalát körbevágtam mint a sütinél szokás, rátettem a tetejére a lemezt és egy határozott mozdulattal átborítottam a forma tartalmát. Visszatettem a sütőbe adíg míg a bacon színt kapott.


Petrezselymes vajas burgonyával kínáltam. Nagyon ízlett mindenkinek :D
( nem volt friss petrezselymem, bolt zárva ezért szárított került rá)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése