2011. november 26., szombat

Krumplis tészta, házi tésztából


Ma egy nagyon egyszerű ételt teszek fel. Viszont annyi a csavar benne amiért mégis csak helyet kap itt, az az, hogy a tésztát saját kezűleg magam gyúrtam.
Dávidomnak nagyon ízlett,most készítettem először neki így és nem csalódtam.
Főzni való tésztát is a mamámtól tanultam meg gyúrni, ő szinte soha nem vett bolti tésztát, mindig saját maga gyúrta kivétel volt ez alól a cérnametélt.
Volt neki ugyan tészta gépe, de sosem használta, mindig a hagyományos módon késsel darabolta.

Fél kg lisztet tálba tettem, ráütöttem 2 db tojást, és el kezdtem össze dolgozni. Hozzá öntöttem apránként kb fél dl vizet, épp csak annyit amennyitől össze áll a tészta. Jól ki dolgoztam és liszteztem a deszkát amit fel is vett a tészta. Az a lényeg, hogy egy jó kemény, de még nyújtható tésztát kapjunk.
Ezután ki nyújtottam olyan vékonyra amennyire csak tudtam, de még nem szakadt el.
Hagytam egy fél órát szikkadni, közben meg-meg lebegtettem, hogy alulra is menjen levegő és az is szikkadjon.
Ezután 5 cm es csíkokra vágtam amit egymásra fektettem majd keresztbe vágtam 1-2 cm enként, és ezeket kockára.

Fel tettem a vizet forrni ez alatt még szikkadt a tészta. Amikor már lobogott a sós víz akkor tettem bele főzni. Tovább fől mint a bolti, kivettem egyet és megnéztem mennyire van megfőve. Amikor megfőtt, leszűrtem, le öblítettem,és a már elkészített krumplis tészta alaphoz kevertem.

Krumplis tészta alap: két féle képen szoktam csinálni, attól függ milyen a krumplim. Mert ha szétfőlőm van akkor nem kockáztatok, és simán meg főzöm úgy hogy figyelek rá ne főljön szét. 1 vöröshagymát kockára vágva kevés olajon meg dinsztelek, le húzom a tűzről és pár percig hagyom hűlni. Ezután piros paprikát szórok rá,és jöhet a tészta amivel át forgatom.
Kóstolom és ha szükséges még kevés sóval ízesítem.

Ez az egyszerűbb változata, amit nem lehet el rontani.

7 megjegyzés:

  1. Ez a tészta nagyon guszta! Utoljára gyerekkoromban ettem ilyet, házi tésztából, amikor a nagymamám gyúrt. Én még sosem vállalkoztam gyúrni tésztát, pedig de finom is így... :)

    VálaszTörlés
  2. Gyerünk Csilla csináld meg Te is ;-). Nekem is gyermekkorom és Drága nagymamám jutott eszembe miközben csináltam(kicsit meg is könnyeztem...)
    Érdemes vesződni vele mert finomabb a háui tésztával, még ez az egyszerű étek is.

    VálaszTörlés
  3. Imádom a krumplis tésztát, amilyen egyszerű olyanfinom étel:) Gyerekkoromban anyukám mindig otthon gyúrta a tésztát, én már csak ritkán szoktam, pedig tényleg megéri:)

    VálaszTörlés
  4. Gyerünk Trollanyu elevenítsd fel Te is gyermekkorod ízét ;)

    VálaszTörlés
  5. Tünde! Anyukám is az Ő anyukájától tanulta a tészta gyúrást, és mindig házi tésztás krumplis tésztát raktak elénk (én a menzait meg se eszem). Még annyit variálnak rajta, hogy a kész krumplis tésztát serpenyőben zsíron megpirítjuk. Próbáld egyszer ki, nem fogsz csalódni benne!

    VálaszTörlés
  6. Oké Judit, ki fogom próbálni, köszi az ötletet ;)

    VálaszTörlés
  7. Lehet en vagyok a vak de nekem nem vilagos mikor jon hozza a krumpli.. vagy azt kulon megfozom es a vegen hozza darabolom?

    VálaszTörlés