2012. június 29., péntek
Reszelt túrós
Az elmúlt időben eléggé lemaradtam a bejegyzésekkel, de nézzétek el nekem egészen más körül forog az agyam... Viszont sütök is, főzök is, fényképezek is, és van pár dolog amit posztolnom kellene, ígérem lassan megpróbálom utol érni magam.
A hétvégén túrósra vágytam... 1-2 kis kockánál többet ebből sem ettem, viszont a suli buszos bácsi ennek is nagyon örült úgy mint előző héten a mákos rácsosnak amit igyekszek majd szintén megosztani veletek.
Szóval túrósat ettem volna, viszont itt a túró nem olyan mint odahaza, de ehhez tökéletes.
40 dkg lisztbe bele kockáztam 25 dkg vajat, és jól elmorzsoltam. 1 cs sót szórtam bele 2 tk sütőport 2 ek kakaót 15 dkg cukrot tettem még hozzá és ráütöttem 1 tojást. Gyorsan összeállítottam a tésztát. Ketté mértem mérleget használva, hogy tuti fele-fele legyen a tészta, fóliába csomagolva fél órára a fagyasztóba tettem.
Amíg a tészta hűlt elkészítettem a tölteléket: fél kg túrót (de nyugodtan lehet 1 kg is, viszont akkor értelem szerűen a többi krém hozzávalót is duplázzuk) 15 dkg cukorral 3 tojás sárgájával alaposan kikevertem. Bele reszeltem 1 citrom héját is, 1 cs vaníliás pudingot hozzá tettem. Miután szép krémesre kevertem , hozzá adtam a 3 tojás keményre felvert fehérjét is, és óvatosan össze forgattam.
A sütőt elő melegítettem 160 fokra, a tepsit kivajaztam és a fele tésztát nagy lyukú reszelőn bele reszeltem, egyenletesen elosztva. Majd erre ráöntöttem a krémet, és végül a másik fele tésztát is lereszeltem, mindenhol egyenletesen takarva a krémet.
40 percig sütöttem légkeverésen, tűpróbával ellenőriztem... Lassan érdemes sütni ezért az alacsonyabb hőfok, hogy rendesen át süljön. Tepsiben hagytam kihűlni...Tepsi mérete nekem 25X35 ös.
Ha rögtön kihűlés után fogyasszuk ne lepődjünk meg ropogós a tészta, viszont ha lefedve állni hagyjuk akkor visszapuhul. Meg kell mondjam, én frissen ettem, puhulva csak egy falat erejéig kóstoltam, hogy meg tudjam mondani, hogy finomabb. Így is úgy is nagyon finom, de nekem ropogósan jobban ízlett. Alig bírtam megállni, hogy ne egyek belőle többet ;)
2012. június 25., hétfő
5. hét -0 kg :/
Háttt őőőő.... Az a helyzet, hogy tudtam ez be fog következni... Csak azt reméltem egy kicsit később...A fogyás az elején gyönyörű szépen beindult, most megtorpant. A ma reggeli mérésem eredménye, hogy nem fogytam semmit.
Ha azt mondom nem zavar és kicsit sem szomorít el akkor hazudok. Viszont tudom, teljes mértékben tisztába vagyok vele, most nem szabad feladnom. Minden diétánál eljön ez a pont amikor a szervezet megszokja azt amit kap és beéri annyival, ezért nincs fogyás. Folytatom a diétát és már heti 3x járok terembe. Hétfőn és szerdán zumba pénteken meg "gyúrok" vaze. Múlt pénteken is bementem. Taposógépeztem, evezőpadoztam, majd fokozatosan megyek a többi gépre is. Kitartok, mert meg akarok szabadulni a kilóimtól.
Mondjuk lehet azért sem kettyentem el olyan nagyon mert annak ellenére, hogy a mérleg semmit sem mutatott a ruháim igen is jelzik, a testem átalakul. Lassan nem lesz egy nadrágom se amit fel tudnék venni.
Mielött kijöttünk Németbe tavaly vettem egy nacit. Térdnadrág zsebekkel... Nagyon tetszett, bár egy picit szorított derékban, de ha egy nőnek valami tetszik akkor nem baj, ha cipőkanállal szuszakolja bele magát akkor is kell. Így voltam ezzel én is. Aztán vagy 2x volt rajtam, mert nem tudtam felhúzni, ülni meg csak úgy ha kigomboltam lehetett, mert vágta a hasam. Így bekerült a szekrényem aljába...
Gondoltam egyet, miután 2 halász farmerom is használhatatlanná vált a bő dereka miatt, megnézem azt ami olyan nagyon tetszett, de nem tudtam hordani mi van vele. Felvettem , és simán begomboltam és ülni is kényelmes volt. Ez hét elején történt. Hét végére odáig jutottam, hogy sétálni voltunk és én folyamatosan a nadrágom húzogattam mert le-le csúszott. Ha úgy akarom nem kell gigombolnom sliccet lehúznom és úgy letudom tolni.
Szóval ezzel csak azt akartam mondani, annak ellenére nincs súlyvesztés igenis fogyok...
Kiki döntse el most dicsekedtem, panaszkodtam, vagy csak önmagam akartam meg győzni :D
Mindenesetre este zumba...
Múlt szerdán volt eddigi legnehezebb zumba órám. Végig olyan légszomjjal csináltam a "gyakorlatokat", azt hittem menten megfulladok. Ennek az oka az volt, hogy az óra kezdetekor jött egy nagy vihar és az összes levegőt mintegy kiszippantotta a teremből :( Rettentő megerőltető volt így mozogni, de túl éltem :D
Kíváncsian várom a mai órát, hogy fogom bírni...
2012. június 18., hétfő
4. hét -3(?) Kg :D ééééés ZUMBAAAA
Na igen, az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy ezen a héten 2 avagy 3 kg az amitől megszabadultam, ugyanis a mérlegem besztrájkolt. Egyik mérésnél azt mutatja, hogy 3 kg a másiknál csak 2 az amit leadtam. Aztán ismét rá állok és megint 3 at vonhatok le az előzőleg mért súlyomból. Így nagy kegyesen megelőlegeztem magamnak a -3 kg ot :D
És hurrááááá! Végre a súlyom két számjeggyel leírható! Úgy örülök neki, mint majom a farkának, mert látom, és érzem, hogy van értelme annak amit csinálok.
Nem titkolt büszkeséggel jegyzem le, hogy az elmúlt négy hét alatt 8 azaz 8 kg felesleges cipelni valótól szabadultam meg. Annyira jó érzés, hogy azt szavakba nem is nagyon tudom önteni. Így jelenlegi súlyom 97 kg :D
A múltkor említettem, hogy megyek megnézni egy fittnes termet. Igen elmentem és tetszett. Voltam próba zumba órán, és bele szerettem :D Azt gondolná az ember, hogy kis táncikálás, meg popsi risza. Ühüm... csak addig amíg nem állsz be Te is oda a sorba és próbálod eltunyult tested mozgásra késztetni, úgy hogy az első negyed órás blokk után azt kívánod valaki lőjön le, szabadítson meg szenvedéseidtől. Aztán túljutsz a holtponton és élvezed a mozgást, bár még mindig nehezen, kissé ügyetlenül, és olyan izmokat mozgatsz meg amikről azt is elfelejtetted, hogy egyáltalán léteznek.
Szóval a próba óra után én eltökéltem ez kell nekem. Így beiratkoztam a terembe, és szerdán mint tag jelentem meg a soron következő órán. Érdekes, hogy azon a napon testem is nagyobb hajlandóságot mutatott a mozgás iránt, és már nem akartam az első blokk után főbe lövetni magam. Na jó azt túlzás lenne állítanom, hogy végig teljes lendülettel nyomtam le és a mosoly az arcomon mindig teljesen őszinte volt, de könnyebb volt elviselnem mint az első órán. Tudom ez mindig csak könnyebb és könnyebb lesz ahogy egyre edzettebb, és egyre karcsúbb leszek. Ma este megint megyek, és izgatottan várom :D
2012. június 11., hétfő
3. hét -1 kg :D
Ma reggel megtörtént a 3. mázsálás is. Igen még mindig mázsáról beszélünk, ugyanis nem sikerült 100 kg alá mennem a héten. De erre mint az előző posztomban írtam számítottam is, így egyáltalán nem vagyok elkeseredve. Inkább örülök annak az 5 kilónak amitől a 3 hét alatt sikerült meg szabadulnom.
Következő mérésnél már biztos vagyok benne, hogy magam mögött hagyom ezt a három számjegyet :D
A napokban megyek egy fittnes termet megnézni, most talált életem párja egy hirdetést, nem ez az első terem ahová megyek érdeklődni, de olyan horror árak vannak, a bérletek terén, hogy nem fűlik a fogam azt kiadni. A másikba elfogadhatóbb az ár, viszont 2 éves szerződést kell alá írni. Addig a 2 évig fizetni kell a tagságot ami ha jól emlékszem valami 60 akárhány € havonta. Ha mész ha nem ezt fizetni kell. Na ez se tetszik...
Most új reményekkel megyek ide, kíváncsi vagyok ők mit ajánlanak... Hétfőn és szerda este van Zumba ez az ami most úgy érzem engem érdekel, mint mozgási forma. Buli, tánc, társaság és még fogyhatok is :D
2012. június 6., szerda
Csokis mogyorós zabpelyheskeksz és Blogkostoló 3
Tegnap olyan éhség tört rám, hogy komolyan megijedtem, itt a vége, nem tudom tovább tartani a diétámat. De aztán erőt vettem magamon!!
Keresgéltem Tortafüggő Marisznál, valai finomat amit a Blogkostoló 3. fordulójára elkészíthetnék. Ugyanis most ebben a fordulóban Fortuna Őt szánta nekem, az Ő blogjából kell valamit készítenem
Aztán megtaláltam azt amire én most vágyom, valamire ami most épp nekem való. Marisz által készített Zabpelyhes kekszet választottam, mind az én farkas éhségem csillapítójaként, mind pedig a játékra elkészítendő étekként.
Kis változtatásokat azért eszközöltem, lévén mi nem szeretjük a mazsolát ezért durvára tört török mogyoró került bele, és én fehér liszttel csináltam. Valamint szaggattam, hogy egyforma kekszeket kapjak.
Érdekes, hogy a csillapíthatatlan éhségem már azzal enyhült, hogy az a tudat megvolt magamnak készítek valami finomságot. Így uzsonnára már meg is volt ,és egy fél pohár tejjel 3 darabkát elmajszoltam, tökéletesen elégedett voltam az eredménnyel :D
15 dkg lisztet és 15 dkg zabpelyhet (amit és késes aprítóval még egy kicsit megdolgoztam apróbb legyen) és fél cs sütőport egy tálban összekevertem, és hozzá adtam 5 dkg durvára tört mogyorót. Egy másikban 8 dkg puha vajat kikevertem 1 egész tojással, és 3 ek mézzel Narancs helyett citromhélyat reszeltem bele egy keveset. Ezután a két anyagot összeöntöttem, és 5 dkg apróra darabolt csokit is bele tettem , gyorsan össze dolgoztam.
Sütőt előmelegítettem 180 fokra, tepsibe sütőpapírt tettem...
A tésztát vékonyra úgy 3 mm vastagra nyújtottam, na jó túlzás hogy nyújtottam, sokkal inkább nyomkodtam :D, de rá tudtam bírni, hogy kilapuljon. Ezután kis pohárral,( kb 5 cm átmérőjűvel) kiszaggattam, és a sütőpapíros lemezre tettem.
Betoltam a sütőbe és 12-15 perc alatt megsütöttem őket.
Rácson hűtöttem és sütis dobozba pakoltam kihűlés után. Majd elégedetten meguzsiztam belőle :D
Nekem nagyon ízlik, biztosan máskor is elkészítem majd... Köszönöm Marisz, hogy megcsináltad és feltetted a blogodba így az éhhaláltól mentettél meg :D
37 db keksz lett ebből a mennyiségből így nekem......
2012. június 4., hétfő
2.hét-2 kg :D
Túl vagyok a második héten is, és szegényebb lettem ismét 2 kg al. Így összesen már 4 kg az amitől 2 hét leforgása alatt meg tudta szabadulni, de mégy így sem mentem a bűvös 100 alá. Jelenlegi testsúlyom 101 kg.
Teljesen elégedett vagyok az eddigi súlyvesztésemmel, és még mindig elég lendületet és elszántságot érzek magamban a folytatáshoz.
Tisztába vagyok vele , hogy a következő 2 hétben nem számíthatok erre a 2-2 kiló mínuszra ugyanis közeleg az idő, hogy nagylány legyek. Pontosabban most hét végén vasárnap van itt az ideje, és ilyenkor tudjuk, hogy a normál súly is kissé megemelkedhet. Így, tudatosítom magamban, hogy ez várható ezért talán nem fog csalódásként érni, ha nem azt látom a mérlegen amit szeretnék 1 hét múlva. Ha pedig ez az ingadozás elmarad én leszek a legboldogabb, hogy ismét közelebb kerültem a célom eléréséhez.
Látszata van az eddig leadott kilóimnak, mégpedig az, hogy ha tükörbe nézek fejem helyén nem egy tökéletes gömböt látok, hanem kezd arc formám lenni. Valamint egy mostanában a diéta előtt vásárolt nadrágom ami derékban teljesen passzos volt lejjebb csúszott, az ülepénél buggyos lett. Még ha nem is esik le, de övet kell hozzá felvennem, hogy az a csúnya buggyosság onnan eltűnjön.
Egy másik nadrágom amit nehezen tudtam begombolni, csak úgy ha a hasam behúztam, és a deréköv felett az úszógumim kidudorodott, csak jó bő pólóval tudtam felvenni, most sokkal könnyebben gombolom be és egy passzosabb pólót is fel lehet venni hozzá, mert nem buggyan ki az amit nem szeretnék.
Összességében már most csinosabbnak érzem magam, és elégedett vagyok azzal ami velem történik.
Tudom eljön az az idő amikor ezt a két problémás nadrágot beteszem egy zsákba és le a kellerbe, mert már nem fogom tudni hordani őket, kifogyok belőlük. :D
A diéta mellett kicsit úgymond programozom is az agyamat. Akik hallottak már az agykontrollról azok tudják sok minden elérhető ezzel a technikával. Na nem kell semmi rosszra gondolni , nem buggyantam meg és üres szabad időmben nem állok neki vuduzni :D Csak tudatosítom magamban az elhatározásom, naponta többször elmondom magamban, hogy 70 kg akarok lenni és minden étkezéssel minden korty vízzel közelebb vagyok a célomhoz.
Ha az agy ezt elhiszi segíteni fog a terv megvalósításában, de ehhez a tudatalattiig el kell , hogy érjen.
2012. június 2., szombat
Zöldséges bulgur
Sűrűn kérek elnézést azoktól akik pont azért látogatják a blogomat mert könnyen beszerezhető alapanyagokból egyszerű étkeket főzök és teszek közzé. De higgyétek el nem kevésbé beszerezhetetlen a kuszkusz sem és a bulgur sem ma már mint egy zacskó rizs.
Ez utóbbi pedig elkészítés módjában sem különbözik.
Legalábbis én úgy készítettem el mint azt a rizzsel szoktam. Vagyis magamnak fél csésze bulgurt 1 ek olajon kissé át pirítottam, sóztam és felöntöttem 1 csésze vízzel. Felforraltam, fedőt tettem rá és a villany tűzhelyet lekapcsoltam alatta, de az edényt rajta hagytam. Néha kicsit óvatosan át kevertem, de tulajdonképpen ennyi volt az össz meló vele.
Zöldségnek fagyasztott vegyeset használtam, borsó, kukorica, pritamin, gomba, gyöngyhagyma, sárgarépa és még ki tudja mi minden van benne. Nagyon szeretem...
Serpenyőbe egy pici vajat felolvasztottam és ezt a zöldséget megpirítottam rajta. Fél dl vizet öntöttem még rá, hogy puhuljon is , de nem főztem szét csak fogkeményre. Friss petrezselymet vágtam rá sóztam és kis borsot is szórtam rá.
Amikor a zöldség elkészült, a bulgúrt rá öntöttem és össze forgattam, kicsit át melegítettem együtt őket, és már lehetett is tálalni.
Az utóbbi napok hús dömpingje után kimondottan jól esett egy kis húsmentes fogás. Még életem párja is megkóstolta igaz ő csak köretként fogyasztotta rántott hekkfilé mellé, de amit a tányérjára tettem mind elfogyasztotta :D
1-2 napig tipródtam a hogyanon és a mikénten, de Gizi Bulgurja pirított zöldségekkel olyan gusztára sikerült, hogy nem várhattam tovább el készítettem a saját verziómat...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



