2018. november 19., hétfő

Gombával rakott csirkemell (low carb)



Nekem a rakott kajákról nem igazán sikerül olyan szép fotót csinálni. Na, de nem is a művészi beállítás, legalábbis nálam a lényeg, hanem a hiteles tényleg finom recept, amit később én is kikereshetek, és ismét elkészíthetek.

Mostanában inkább innen csemegézve ismétlem az étkeket, pont ezért nincs is sok minden amit feltegyek. Ígérgetni sem fogok, hogy na majd aztán most megint beindul a blog élet, mert nem. Ha van arra méltó étel felteszem, ha nincs nem...

Hozzávalók:

  • 500g shampion
  • 600g csirkemell
  • 1 pohár tejföl
  • 1 fej hagyma
  • vegeta vagy más ízesítő
  • fokhagymasó
  • 200g sajt / nálam gouda de lehet füstölt is
  • pár kanál liszt / nálam tönköly



Elkészítés:

A húst felszeleteltem, zacsival letakarva lazán kiklopfoltam. Megszórtam vegetával és fokhagyma porral, 1-2 órára letakarva a hűtőbe tettem.

A tisztított és felaprított hagymát kevés olajon megdinszteltem, rádobtam a szintén előkészített feldarabolt gombát sóztam, borsoztam, és össze pirítottam. Hozzá öntöttem a tejfölt, és olyan 5 dkg sajtot kevertem bele. Megvártam míg a sajt elolvad, beforraltam, félre tettem hűlni.

A húst a hűtőből egyenként lisztbe forgattam, és hirtelen mindkét oldalát vajon elősütöttem. Tűzálló tálat kivajaztam a fele husít belepakoltam, és betakartam a fele gombával, erre tettem még egy emelet húst majd a gomba másik felét kanalaztam rá. Egyenletesen elterítettem és bőven megszórtam reszelt sajttal. 200 fokra előmelegített sütőben, 15 percig rásütöttem.

Én párolt répával és mozzarella sajttal ettem, de akinek nem kell a szénhidrátokra figyelni, bármilyen körettel eheti. Legjobban a rizs vagy krumplipürét tudnám elképzelni hozzá, de egy finom saláta is jó választás lehet.

2017. október 23., hétfő

Utifűmaghéj zsemle, magokkal ( low carb)

Egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam a receptet. Nagyon hamar, dagasztás nélkül összeállítható a tészta.
Hozzávalók:
  • 35 gr utifűmaghéj
  • 15 gr lenmag ( én most 20 gr len és 5 gr chia maggal csináltam)
  • 10 gr szezám mag
  • 125 gr krémsajt
  • 2 tk sütőpor
  • 4 db tojás
  • 1 cs só
Elkészítés:

A legtöbb időt, az alapanyagok kimérése vesz igénybe. Egyszerűen csak kimérjük, összekeverjük, és 10 percig pihentetjük. A sütőt elő melegítjük 180 fokra. 6 gombócot formálunk vizes kézzel a tésztából, és sütőporos lemezre tesszük. Tetejét tetszőlegesen megszórjuk magokkal, 45 perc alatt készre sütjük.


Egy db zsemle hozzávetőlegesen 2g szénhidrátot tartalmaz!!

2017. október 21., szombat

Lángos (low carb)

Van már fent egy lángos recept, de az a hagyományos lisztes, krumplis verzió. Ez amit most készítettem egy szénhidrát csökkentett változat. Tejföl és sajt nélkül még paleo is.
Nagyon gyorsan elkészül, max fél óra és már lehet is falatozni. Állagra picit tömörebb, nem levegős laza mint az élesztős, vagy netán sütőporos társa. Nekem inkább az olajban sült krumpis pogácsára hasonlított. De finom, mellék ízt nem éreztem...

Hozzávalók (4db- hoz):
  • 20 dkg low carb lángos sütőmix( Szafis)
  • 6g só
  • 20 ml frissen facsart citrom leve
  • 3 db tojás
  • 10 dkg víz
Elkészítés:

A tojást egy tálba feltörjük, villával lazán felverjük. Hozzá adjuk a citrom levet és a vizet is. Egy másik tálba kimérjük a "lisztet", hozzá adjuk a sót. Majd a tojásos keveréket hozzá csurgatjuk. Gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk.
10 percig állni hagyjuk, olajat, vagy zsírt felhevítünk, a tésztát 4 egyenlő részre vesszük. Én olajos kézzel lapogattam el őket (kb 18 cm átmérőjű korongokká nyújtjuk). Majd mehetett is a forró olajba. Addig sütjük mind két oldalát, amíg szép színt kap. Fokhagymás tejföllel és sajttal fogyasztottam..

100g kész lángos:
Energia:251 kcal
Szénhidrát:29,2 g
Fehérje: 9,4g

2017. október 15., vasárnap

Diós tekercs( low carb)

Az elmúlt hétvégén is ettünk finomságot, akkor hamis raffaellot csináltam.  Ma pedig, ezt a csupa dió sütit készítettem. Nem túl édes, cukor és fehér liszt semmi nincs benne. Bátran lehet belőle ebéd után falatozni.

Hozzávalók:
  Piskótához:
  • 4db tojás 
  • 3 ek cukrozatlan ( Holland) kakaópor
  • Édesítő  ( nálam 1 ek négyszeres szaffi )
 Krémhez:
  • 25 dkg darált dió
  • 3 tojás sárgája
  • Édesítő  ( nálam 3 ek négyszeres szaffi)
  • 2 dl tej
  • 1 kk szaffi -ch liszt ( vagy barmi más ch csökkentett)
Elkészítés:

180 fokra a sütőt előmelegítem. A piskótához a tojást szétválasztom, a fehérjét habbá verem. A sárgát az édesítővel habosra keverem, majd felváltva a kakaót és a habot a sárgához keverem, vigyázva,  hogy a habot ne törjem.  Sütőpapiros lemezre simítom és 15 perc alatt megsütöm. Ha kisült, nedves konyharuhával feltekerem, így hagyom kihűlni. Így nem törik....
Amig a piskóta sül, elkészítem a krémet. Nagyon egyszerű, mindent össze öntök egy edénybe, és lassú tűzön, vagy vízgőz felett addig kavargatom míg be nem sűrűsödik. Vigyázz, hogy ne forrald fel mert, akkor tojásrántotta lesz belőle.
Kihűtjük a krémet is, megkenjük a piskótát vissza tekerjük, és jóízűen elfogyasztjuk. 


2017. október 1., vasárnap

Citromos túró torta ( low carb)

Kisebbik gyermekem a minap azzal a kéréssel állt elő, hogy ő talált egy receptet, ami tetszik neki, és igazán elkészíthetném. Miután átnéztem, ígéretet tettem, hogy elfogom készíteni. Már amúgy is tervben volt. Hasonlót már csináltam, az felfújt volt, de ez igen csak hasonlít a túró tortához.
Első olvasásra lehet picit bonyolultnak tűnik, de tényleg nem az. Egyszerűen, és nagyon gyorsan össze lehet kutyulni. Ami hosszadalmas, az a sütési idő, és az míg kellő hőmérsékletűre hül. De megéri...

Hozzávalók:
  • 50 dkg túró ( nálam német krémes)
  • 5 dkg vaj
  • 2 db tojás
  • 1 db citrom reszelt héja ( esetleg még egy fél)
  • édesítő ( nálam 4 ek zéró cukor)
  • 3 (200 ml es) pohár tejföl
  •  37 g (1 zacskó)cukormentes  vaníliás pudingpor (nálam u1)
Elkészítés:

A túrót a tojással a megmosott és lereszelt citrom héjával valamint a vajjal krémesre kevertem. Hozzá tettem egy csipet sót és 2 ek édesítőt. Eztán bele kevertem 2 ek puding port, ezzel is simára kevertem. Egy kivajazott sütő formába(20x30) simítottam, és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam 10 percre. 
Amíg elősütöttem addig elkészítettem a krém másik felét. 
A tejfölt, kikevertem 2 ek édesítővel, hozzá kevertem a maradék pudingport. Én még egy fél citrom héját is bele reszeltem....
Eztán kivettem az elősütött sütikét, és a tejfölös részt a forró részre terítettem. Sütő papírral letakartam, és ugyan úgy 180 fokra tettem így vissza 30 percre, majd az idő lejártával levettem a papírt, és még további 30 percig sütöttem. Formában hagyjuk kihűlni, majd egy napra legalább hűtőbe tesszük, hogy legyen ideje jól lehűlni.
Másnap egy nagyon finom, friss citromos bűntelen finomságot falatozhatunk .


2017. szeptember 5., kedd

Bakonyi húsgombóc ( low carb)



Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem sokszor gondot okoz a főzés. Na nem az elkészítés, hiszen szeretek a konyhában ténykedni. Sokkal inkább a mit... Mert ugye a családom, nem követi 100% ban a lowcarb étkezést, de azért van már elég sok minden, amit megesznek. Nem akarok négyünknek hatfelé sem főzni... 
Na most itt ebben az ételben szerencsére mindent kitudtam cserélni, arra amit már ők is elfogadnak, kivéve a tésztát. Azt ők normál orsót ettek, míg én u1 orsóval tálaltam a saját gombócaimat.

Hozzávalók:

  Gombóchoz:
  • fél kg darált ( tetszőleges ) hús ( én sertés és marha vegyesen ettem)
  • 1kisebb hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 ek teljes kiőrlésű graham morzsa, vagy aprószemű zabpehely
  • só, bors
  • Zsiradék az elő sütéshez (én repce olajat használtam)
  • 2 db tojás
  Szószhoz:
  • 25 dkg csiperke gomba
  • 1 fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 pohár tejföl
  • 2-3 tk étkezési keményítő , vagy ch csökkentett liszt
  • 2-3 ek zsiradék (nálam repce olaj)
  • 1 ek édes nemes piros paprika
Elkészítés:

A darálthúshoz hozzá reszeltem a hagymát, és a fokhagymát. Ízlés szerint sóztam, borsoztam. Hozzá ütöttem a tojást, a morzsát is bele öntöttem, és össze kevertem. Felhevítettem a zsiradékot, és a masszából diónyi gombócokat formáltam, amiket hírtelen körbe sütöttem, amikor elkészültek félre tettem őket.
A kockára vágott hagymát, a zsiradékon üvegesre hevítettem. A gombát megmostam, szeleteltem, és a hagymára dobtam. A tűzről lehúzva megszórtam a paprikával, és felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje.Ízesítettem... Kb 5 percig főztem, majd hozzá adtam a gombócokat is. Lehet a folyadékot pótolni kell, hogy ellepje a húsit is. Így együtt főzöm tovább.
Ha most tesszük fel a tészta vizet forrni, akkor kb pont egyszerre készül el. Mielött a tészta főzési ideje lejárna a tejfölben csomó mentesen elkeverjük a sűrítő anyagot ( keményítő ) és hőkiegyenlítéssel a szószhoz csurgatjuk. 1 perc alatt beforraljuk, a tésztát leszűrjük, és lehet is tálalni...
Nem olyan bonyolúlt mint amilyennek elsőre látszik 😉

2017. augusztus 17., csütörtök

Cukor mentes amerikai káposzta saláta ( low carb)


Ez ebben a formában nem teljesen igaz. De az elkészítéséhez nem hasznaltam cukrot. Viszont van benne némi majonéz, amiben van valamennyi cukor, de ennyi csak belefér. Ha nem fér bele, esetleg meglehet próbálni ugyanennyi tejföllel.

Hozzávalók:

  • 1/2 fej fehér káposzta 
  • 1 közepes sárgarépa
  • 1 közepes vörös hagyma
Öntethez:
  • 1 tk ecet
  • 1 kk szárított tárkony 
  • ( ha van tárkony ecetünk akkor az az ecet helyett)
  • 1-1,5 dl majonez
  • 1 ek olaj (semlehes ízű)
  • Édesítő  ( én 1 ek zerot használtam)
  • Kb 1 dl tej
  • Pici só 
Elkészítés:

A káposztát nagy lyukú reszelőn, a répát, és a hagymát kis lyukún lereszeljük.  Az öntetet összekeverjük, majd a káposztára öntjük amihez hozzá adtuk a reszelt répát, és a hagymát is.  Pár órára lefedve hűtőbe tesszük.  Húsok mellé kiváló köret, vagy savanyúság. 

2017. augusztus 1., kedd

Kókuszos tejbegríz szelet

A minap láttam egy videót a közösségi oldalon, és jól el is mentettem..Nem váratott a kivitelezés sokat magára, mivel elég rég nem csináltam finomságot a fiúknak, életem párja pedig szereti a grízes sütiket. Még sütni sem kell, úgyhogy tényleg egy egyszerű 20 perc alatt összedobható nyalánkságról van szó.

Hozzávalók:
      Aljára:
  • kb 20 db babapiskóta
     Grízes krém:
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg gríz
  • 1 l tej
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg kókusz reszelék
     Csokis krém:
  • 2 cs csokis pudingpor
  • 1 ek kakaó
  • 10 dkg cukor
  • 1 l tej
Elkészítés:

Egy magasabb falú tepszi alját kirakjuk a babapiskótával. A grízes krém hozzávalóiból, a kókusszal együtt, egy tejbegrízt főzünk. Még melegen belekeverjük a vajat, és mehet is a piskótára. Szépen elterítjük. Megfőzzük a pudingot is, a csokis krém hozzávalóiból, még melegen elterítjük a gríz tetején. Langyosra hagyjuk így hűlni, majd legalább egy napra hűtőbe tesszük. Tetejét kókusz reszelékkel megszórjuk.




2017. május 26., péntek

Málnás-túró alagút Blogkostoló 33

Már attól tartottam, hogy ez a forduló nem is lesz. Olyan sokáig nem volt házigazdája, hogy félő volt már nem lesz. De szerencsére Márti a Hogymegtudjuk nézni blog írója magára vállalta e nemes feladatot. Ezúton is köszönöm szépen! Szóval, a játék szabály a régi. Egy kisorsolt blogból legalább egy, de lehet több ételt is el kell készíteni, lehetőleg a leg minimálisabb változtatásokkal. Nekem most a szerencse, vagyis inkább a srácoknak, ( mert a blog egy sütis blog, és ugye én jó ideje nem eszem cukros dolgokat. De megkostoltam tudjam mit csináltam 😉) Tasy Cookies blogot szánta.
Sokáig nézelődtem, és egy pár sütit ki is választottam, amire azt gondoltam, hogy átalakítom úgy, hogy ehessem. De aztán úgy döntöttem a fiúknak kedvezek, és nekik csináltam meg. Osztatlan sikert aratva vele 😊
Pici változtatást csináltam csak, miszerint a piskótába víz helyett olajat tettem, és a málna szemeket nem kevertem a krémbe, hanem a krémre pakoltam, és tekertem fel. Így szépen egészben maradtak a szemek.

Hozzávalók:

Piskótához:
  • 4 tojás
  • 12,5 dkg kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipetnyi só
  • 7,5 dkg finomliszt
  • 5 dkg étkezési keményítő
  • késhegynyi sütőpor
  • 4 ek olaj
Krémhez:
  •  25 dkg málna
  •  50 dkg tehéntúró (Nálam német krémes)
  •  25 dkg mascarpone
  • 2 csomag habfixáló
  • 7,5 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 pohár  habtejszín ( 200 ml )
Elkészítés:

A tojásokat szét választottam. A sárgájához hozzá adtam a kétféle cukrot, és az olajat. Habosra kevertem.... majd a lisztet, a keményítővel, és a sütő porral összekevertem.A tojás fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem. Felváltva a lisztet, a habbal, a sárgájás masszához kevertem, vigyázva, hogy lehetőleg a habot ne nagyon törjem, viszont csomó mentes legyen a végeredmény. Egy sütőpapírral bélelt gáztepsire simítottam, és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütöttem. Amikor elkészült, egy porcukorral meghintett konyharuhára borítottam, a papírt lehúztam, és szorosan feltekertem. Így hagytam hűlni. Ezzel a módszerrel megakadályozhatjuk, hogy később amikor a töltelékkel tekerjük a tészta törjön.
Elkészítettem a krémet. A túrót mascarpónét, 2 féle cukrot krémesre kevertem. A tejszínből a fixáló hozzáadásával kemény habot vertem, és lazán a túrós krémmel összeforgattam.
Kiterítettem a tésztát, megkentem a krémmel, megpakoltam a gyümölccsel, és feltekertem. Legalább egy óra hosszat hagyjuk a hűtőbe, hogy a krém megtudjon dermedni. Porcukorral tálaláskor hinthetjük esetleg a kimaradt kréppem, és málna szemekkel díszíthetjük.

                      
                     
                    
                       

                    
                      
                      

                       
                      
                      
                      
                       

2017. május 25., csütörtök

Ch csökkentett gofri ( low carb)

Többször van, hogy már nem tudok mit kitalálni, mi legyen a kajám ami a low carb étrendbe bele illik, és finom, és enném is. Napok óta gofrira gondolok. De ugye az eredeti társa épp minden kritériumnak eleget tesz, csupán a low carbnak nem. Na de az elmúlt közel másfél év, amióta a szénhidrát csökkentett étkezést részesítem előnyben, ad némi tapasztalatot. Nem mellékesen a Balhétterem blog egy 2011 es hasonló néven futó waffelja adta meg a löketet. 

Hozzávalók:
  • 13 dkg low carb liszt ( nálam Norbis)
  • 13 dkg darált zabpehely
  • 2 ek édesítő ( nálam norbis zéró)
  • 1 citrom héja
  • 8 ek olaj ( nálam most olíva)
  • 3 db tojás
  • egy nagy csipet só
  • 4 dl tej
  • 2 tk sütőpor
Elkészítés:

A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját az édesítővel, és a citrom reszelt héjával habosra kevertem. A fehérjét habbá vertem. A kétféle lisztet össze kevertem és apránként adagolva felváltva a tejjel a sárgás masszához adagoltam, hogy egy sima egynemű krémet kapjak. Majd a habot is bele forgattam. Fél órát pihentettem. Megkentem a gófri sütőt olajjal, és eloszlattam benne a tészta masszáját. gófri sütő függő mennyi ideig kell sütni. nekem egy szutyok van, ezzel vagy 10 percig is eltartott.




2017. május 24., szerda

Cukor mentes áfonya fagyi ( low carb)

A közel múltban beszereztem egy alap fagyi gépet. El is kezdtem a gyártást, viszont ehez a finomsághoz pont nincs rá szükség. Ehez, csak turmixra vagy botmixerre van szükség, és türelemre.

Hozzávalók:
  • 250g túró ( nálam krémes német )
  • 250g áfonya
  • 1,5 ek édesítő ( nálam norbis zéró)
Elkészítés:

A túrót, gyümölcsöt és az édesítőt össze turmixoltam.... Kb ennyi volt vele a meló. Betettem a fagyasztóba és óránként alaposan át kevertem. 4x ismételtem meg és fogyasztható állapotba is került.
Bármiyen gyümölccsel el tudom képzelni...




2017. május 20., szombat

Ch csökkentett tojásos nokedli ( low carb)

                                           
Tojásos nokedli minden magyar család, vagy majdnem mindegyik alap fogása, főleg nyáron. Kis ubi salival, vagy savanyú öntött salátával. Finom, könnyed.... gondolnánk. De, a jó fehér lisztnek köszönhetően, egy igazi szénhidrát bomba, és fél óra múlva már megyünk is nyitni a hűtőt, valami ehető után kutatva. De! És, itt nem reklámnak szánom, vannak már cégek akik igaz drágábban, mint a hagyományos liszt, de előállítanak olyan keverékeket, amik felére, vagy még jobban leredukálják a felszívódó ch mennyiségét, és nem utolsó sorban a minőségét. A sima fehér lisztnek a tápanyag, és rost tartalma elenyésző, míg ezek a készítmények pont a rostokkal érik el a kívánt hatást. Ilyen terméket én lisztet, cukrot, és panír morzsát használok, mást ki lehet olcsóbb dolgokkal váltani. Na de lássuk a nokedlit.
Gyakorlatilag ugyan úgy készül, mint a hagyományos...

Hozzávalók:
  • 25 dkg ch csökkentett liszt ( nálam Norbi low carb liszt)
  • 4 db tojás + 3 db amit rásütsz
  • kicsi só
  • víz
  • kis zsiradék
Elkészítés:

A lisztet egy tálba mérem, ráütöm a tojásokat hozzá adom a sót, és elkezdem összekeverni. Majd annyi vizet adagolok hozzá, hogy nokedli állagú masszát kapjak. Ezt legalább fél órán keresztül pihentetni kell, hogy a rostok magukba szívják a folyadékot, és megduzzadjanak. Így a normál nokedli tésztánál picit sűrűbb lesz. 
Kevés sóval vizet forralok, és szaggatóval bele szaggatom, Újra forrástól számítva 5-6 percig főzöm ( vigyázz kevergesd mert kifuthat!!). Leszűröm, csepegtetem. Ezalatt felütöm a tojásokat, lazán felverem őket. A nokedlit forró zsiradékon kicsit átkeverem és jöhet rá a tojás. Hamar összesütöm, és már kész is :D


2017. május 16., kedd

Hamis raffaello ( low carb)

                                           

Többször említettem már, egy bizonyos csoportot a facen. Nagyon jó kis csapat, és nem fukarkodunk a receptekkel sem. Ha valaki birtokába kerül egy szupi diétás kaja leírás, vagy ő maga kikisérletezi, meg is osztja a többiekkel. Ez a túrós finomság is így került hozzám. Örök hálám érte Mirának!!
Pillanatok alatt összedobható, és épp olyan gyorsan be is falható. Az összetevőknek köszönhetően a ch tartalma elenyésző a nagy testvéréhez képest ami tejporból, cukorbol vagy esetleg fehér csokiból készül. Az íze nekem nagyon hasonlít, ezért is kereszteltem át. Az eredeti receptet túrós kokuszos golyó néven ismerhettük meg.

Hozzávalók:


  • 25 dkg sovány túró (nálam német krémes)
  • 5 dkg kókusz reszelék + amibe hempergeted
  • édesítő ( nálam 1,5 kanál zéró zukor)
  • sótlan mandula vagy kesudió
Elkészítés:

A túrót, a kókusszal, és az édesítővel egész egyszerűen csak összekeverjük. Vizes kézzel kis gombócokat csinálunk, a közepébe egy szem magot rejtünk, és bele hempergetjük a reszelékbe.
Ha soknak érzed a reszelékes kókuszt, akkor ami a masszába kerül le is darálhatod kv darálón. Speciel nekem így is ízlett.

2017. május 11., csütörtök

Eper leves ( low carb)

Nyáron gyümölcs levest gyakran csinálok, de abból én nem szoktam enni, mert cukorral és (normál) puding porral készül. Na meg a kiskorú se nagyon díjazza, nem tudom miért. Viszont az epret imádja, egyedül képes egy kg ot is eleszegetni. Ezért gondoltam meg próbálkozom egy kis eper levessel, hátha hajlandó bele dugni a bajszát. És sikerem volt vele. Ezt is, mint mostanában olyan sok mindent kétféle képen készítettem. Most azt írom le, ahogy magamnak, ch csökkentve készült. Így sem teljesen ch mentes ugye, az epernek köszönhetően, de azért a low carb kategóriába belefér ;)

Hozzávalók:
  • 25 dkg eper
  • 1 ek u1 Norbi ( vagy másmilyen cukormentes ) pudingpor
  • 1 tk édesítő ( én zéró cukrot használtam ez 4x es erősségű)
  • késhegynyi fahéj
  • 1-2 db szegfűszeg
  • 1 dl tejszín
Elkészítés:

Az epret megmosom, és nagyobb darabokba felvágom. Annyi vizet teszek rá, hogy félig lepje, hozzá adom az édesítőt, a fahéjat és a szegfűszeget is. 5 percig forralom. Ezalatt a pudingport a tejszínnel csomó mentesen kikeverem. Az 5 perc lejártával botmixerrel pépesítem a gyümölcsöt, majd hő kiegyenlítéssel hozzá adom a tejszínes keveréket. 1-2 perc alatt beforralom. 
Kihűtöm, és friss eperrel hűtő hidegen tálalom.


2017. május 8., hétfő

Sajtos kelt muffin ( low carb)

Igen! Engem is sikeresen megfertőzött a sajtos muffin járvány. De! Nekem ugye kicsit másképpen kelett elkészítenem mint a többség, mert én szénhidrát csökkentetten étkezem. Így picit félve, de neki veselkedtem. Meg kell mondani nem bíztam a véletlenre és elkészítettem a normál változatot is. Mert az oké ha én éhen maradok, de a srácok lehet csúnyán néztek volna, ha a finom ínycsiklandó illat után közlöm szendvics a vacsi. Tehát megcsináltam, és éhen sem maradtam :D

Hozzávalók:

  • 300g ch csökkentett liszt ( nálam Norbi low carb liszt)
  • 200g teljes kiőrlésű liszt
  • 1 db tojás
  • fél kocka élesztő
  • fél tk édesítő ( nálam Norbis)
  • 4 dl tej ( vagy amennyit a liszt felvesz, hogy egy ruganyos tésztát kapjunk. A ch csökkentett lisztek másképpen veszik fel a folyadékot mint a finom liszt)
  • 1 tk só
  • 1 dl étolaj ( vagy olíva, vagy kókusz)
  • 10 dkg sajt ( nálam gouda)
  • 10 dkv vaj + 1 tk só
  • szezámmal és felvert tojás a tetejére
Elkészítés:

A tejet meg langyosítjuk és az élesztőt 1 dl ben elmorzsoljuk, az édesítőt ez esetben ne add hozzá. Hanem inkább szórj egy kanál lisztet a tetejére. Fel fog futni, mert a tejben lévő tejcukor elég lesz a gombáknak, hogy észhez térjenek. De mindenképp várd meg míg habos lesz a tejcsi! Lehet picit tovább fog tartani, mint normál esetben. Arra figyelj ne legyen se hideg, se meleg a tej.
Mérd ki a kétféle lisztet, szitáld egy tálba. Add hozzá a tojást a sót, az édesítőt, és az olajat, legvégül a felfutott élesztőt. Kezd el kidagasztani. Adagold hozzá a tejet, míg a tészta megfelelő állagú nem lesz.
15 percre takard le egy konyha ruhával. Elég lesz neki ennyi idő ( ha az elején tényleg felfuttattad az élesztőt). Amíg a tészta pihen addig, a puha vajat, és a sót keverd habosra, a sajtot reszeld le. (Legközelebb ezt a két dolgot összekeverem...) Oszd a tésztát 12 egyenlő részre. Én mérleggel kiméregettem.... Majd a darabokat nyújtsd ki szép vékonyra az egyik felén készíts bevágásokat.
                                                
 Arra a részre ahol nincs vágás, kenj a vajból, és szórd meg sajttal. tekerd fel és hajtsd csigába. Vékonyan kiolajozott muffin sütőbe tedd. 
                                               
Mindegyik tészta darabbal ismételd meg. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Takard le a muffinmokat, és amíg melegszik a sütő pihentesd. Ez legyen 15 perc...
Majd kend meg a tetejét felvert tojással, szórd meg szezám maggal, és told a sütőbe 20 percre. Ha kész, rácson hagyd hűlni...







2017. május 5., péntek

Nutellás smile linzer


Kisebbik gyermekem április 12. én betöltötte a 8. életévét. Ez alkalomból a suliba sütit vitt. A tanárnőnek az a kérése, hogy lehetőleg ne legyen nagyon krémes, ne kenjenek össze vele a gyerekek mindent, és olyan legyen, amit a gyerek kézbe tud venni, és elfogyasztani. Mindenki muffint visz, mert az minden kritériumnak megfelel. Na én meg juszt sem akartam beállni a sorba. Pár napig törtem a fejem, aztán eszembe jutott a linzer. Viszont ugye a legtöbb gyerek, (köztük az enyém) nincs nagyon oda a lekvárért. Viszont a nutellát mindenki szereti, és a linzer sem haragszik meg érte. Oké ez idáig meg is volna, na de milyen legyen? Sima kör? hm.... Virágos? Fiúnak? na nehehemm...
Egy ismerősöm javasolta, hogy csokival rajzoljak a linzerekre szemet, szájat. Na ez jó ötletet adott, de nem rajzoltam, hanem kiszúrtam. Együtt készítettük a kiskorúval, és annyira élvezte, hogy azóta többször kérdezte, mikor csinálunk megint smilekat :D

Hozzávalók:

  • 80 dkg liszt
  • 50 dkg vaj
  • 25 dkg cukor
  • 2 db tojás
  • 2 db vaníliás cukor
  • pici vanília aroma
  • nutella
Elkészítés:

A vajat, a liszttel elmorzsoltam. Hozzá adtam, a cukrot, a vaníliás cukrot, az aromát és a végén a tojásokat. Gyors mozdulatokkal összeállítottam a tésztát, majd fóliával letakarva hűtőbe tettem úgy 2 óra hosszára. 
Amikor haza ért a pasipalánta a suliból neki álltunk... 2-3 mm vastagra kinyújtottam, és egy pezsgős pohárral kiszaggattam. Pont megfelelő nagyságú volt :D
A gyerkőc vastag koktélos szívószállal szemet szúrt a kiszaggatott korongok felére vagy egy szemet és késsel csukott szemet vágtunk mintha kacsintana. Majd egy kanál segítségével megcsináltuk a mosolyt is a kis fejekre. Sütőpapiros lemezre sorakoztattuk őket és 200 fokon 10 perc alatt szépen megsütöttük. Amikor kisültek hagytuk őket hűlni, és nutellával szépen összeragaztgattuk a mosolygós és a teli részeket.


2017. május 4., csütörtök

Cseh krémes


Húsvéti szünetben itt voltak anyósomék. Az Ő ötlete volt, hogy süssük meg ezt a krémest. Nem igazán szeretem a lapokból sütött sütiket, macerásnak tartom őket, de eleget tettem a kérésnek, és elkészítettem. Megkel mondanom, nem volt macera... Meglepően jól kezelhető volt a tészta, és nagyon hamar össze is állítható a kész finomság. Egyetlen egy hibája volt..., hogy ebből én csak egy falatot ehettem, csak, hogy tudjam mit is csináltam.

Hozzávalók:

     A krémhez:
  • fél l tej
  • 2 cs vanília puding
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • vanília aroma ( elhagyható)
    A tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 7 dkg zsír
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 1 cs sütőpor
Elkészítés:

Először a krémet főztem meg, hogy legyen ideje meghűlni. Tehát a tejbe megfőztem a 2 vanília pudingot, ebből egy sűrű krém lett, letakartam fóliával és félre tettem hűlni.
Majd a tésztát állítottam össze. A lisztben elmorzsoltam a zsírt, hozzá adtam a cukrot, sütőport végül pedig a tojásokat. Gyorsan összeállítottam, egy linzer tészta keménységű, állagú tésztát kaptam. Három felé vettem, és tepsi hátuljára szép vékonyra nyújtottam, villával megszurkáltam.... Először csak pislogtam, mert olyan kis kevésnek tűnt. kb 25x30 as lapok jöttek ki. Mindegy gondoltam egyszeri evésre elég lesz. 
160 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütöttem a lapokat. Rövid idő alatt szépen meghűltek. Amíg a lapok hűltek befejeztem a krémet. A vajat és a cukrot kikevertem, majd az egészet a pudinggal ( és a vanília aromával) jól összedolgoztam ( gépi habverővel).
Betöltöttem a tésztát úgy, hogy a tetejére is jusson krém. Majd egy napra a hűtőbe tettem, hogy megpuhuljon a tészta, és az ízek össze tudjanak érni. Mielött szeleteltem, holland kakaóporral megszórtam, és kis helyes téglalapokat vágtam belőle. Ahhoz képest, hogy az elején azt gondoltam kevés lesz, viszonylag elég sok kijött belőle. Ez is az a fajta süti, amelyik minnél tovább áll annál finomabb.

2017. március 29., szerda

Zabpelyhes tojás fasírt ( low carb)

Ez a fasírt húsmentes, tele fehérjével. Zabpehellyel készült, aminek a ch tartalma ugyan nem alacsony, de kötő anyagként került még bele utifűmaghéj, ami némiképp csökkenti az össz ch-t.
Ebből az adagból nekem 14 fasírt lett. A muffinsütőm 12 részes, így maradt kettő fasírtnak való masszám, amit próbaképpen kisütöttem repce olajba. Öszintén szólva nekem ez utóbbi jobban ízlett.
Az eredeti recept ötletet, egy általam nagyon kedvelt blogról hoztam, ITT megtaláljátok. Egy picit én változtattam az ízesítésen, de  még ígyis kicsit intenzívebb ízre vágytam evés közben. Viszont valami karakteresebb körettel, mondjuk egy francia salival, vagy kicsit több mustárral biztosan intenzívebb az ízélmény.

Hozzávalók:

  • 7 db tojás
  • 1,5 dl tej
  • 2 dl zabpehely
  • 2 gerezd fokhagyma
  • közepes vöröshagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • 1kk mustár
  • 1kk majoránna és oregánó
  • 3-4 dkg vaj vagy olaj a sütéshez
  • 1-2 ek utifűmaghéj
  • u1 morzsa
Elkészítés:

Első lépésként a zabpelyhet leöntöttem a tejjel. Legalább fél órát pihenni kell hagyni, hogy a zabpehely megtudjon puhulni. Ez idő alatt 6 db tojást keményre főztem, megpucoltam, és hagytam kihűlni. 
Majd a tejcsis zabpehelyhez reszeltem a reszelő nagy lyukán. A kis lyukon lereszeltem a hagymát és a fokhagymát. Hozzá adtam a fűszereket. összekevertem.... Majd ráütöttem egy tojást. Ezzel is össze dolgoztam, ekkor jött az utifűmaghéj. Ezzel tudod beállítani a massza sűrűségét. Olyan sűrű masszát kell, hogy kapj amit vizes kézzel tudsz formázni.
Ha sütőben sütöd akkor a muffin formák mélyedésébe egy picike vajat teszel. A fasírtból gombócokat formálsz vizes kézzel és a morzsába forgatod, majd a formába teszed. Eztán mindegyik tetejére is csüccsentesz egy darabka vajat. 160 fokra előmelegített sütőbe 35-40 percig sütöd.
Ha olajba készíted akkor panírozás után mindkét felét aranybarnára ropogósra sütöd.


2017. március 27., hétfő

Zöldséggel töltött csirkemell ( low carb)

Egy nagyon finom üde íz. Annak aki szereti a cukkinit és a csirkemellet kimondottan ízleni fog. Legközelebb ( mert bizony lesz legközelebb), le fogom takarni és a sütés fél idejéig így fogom sütni, mert egy picit nekem száraz lett a húsi, de ennek ellenére is azt kell, hogy mondjam nagyon finom.

Hozzávalók:

  • 2 egész csirkemell ( filézve )
  • fél sárga és fél piros kaliforniai paprika 
  • ( vagy egy egész bármilyen színű)
  • egy közepes fej vörös hagyma
  • 4-5 szál újhagyma
  • 1 kisebb (bébi) cukkini
  • 100g krémsajt
  • 100g reszelt sajt ( nálam gouda)
  • só, bors, fokhagyma ízlés szerint
  • 2 ek olíva olaj
Elkészítés:

Az olíva olajon megfuttattam az apró kockára vágott paprikát, majd a hagymákat,és végül a cukkinit is hozzá adtam. Csak pár percig főztem... Sóztam , borsoztam, fokhagymát tettem bele. Még melegen hozzá kevertem a gouda 3/4 ét és a krémsajtot. Félre tettem picit hűlni. Amíg hűlt addig elő készítettem a húst. Ketté vágtam a ciciket így 4 fél lett. Az oldalán bevágtam, hogy zseb keletkezzen. Kívül belül megsóztam. Majd bele töltöttem a masszát. Egy kiolajozott hőálló tálba sorakoztattam őket és a maradék sajttal megszórtam. 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem. Na és akkor itt jön, hogy legközelebb 20 percig fogom fólia alatt sütni és 20 perc alatt rápirítok majd.
Capresi salátával fogyasztottam. 



2017. március 25., szombat

Ch mentes langaló ( low carb)

Amikor megcsináltam a FELHŐ LÁNGOS-t tudtam, hogy én ezt még ki fogom próbálni valami más alapjaként. Már akkor összeállt a fejemben a dolog, és ma amikor a fiúk pizzáztak, meg is valósítottam. 

Hozzávalók:

  • 100g túró ( krémes németet használtam)
  • 2 db tojás
  • fél cs sütőpor
  • csipet só
  • tejföl
  • sajt reszelve
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 100g bacon kockázva
  • fél fej hagyma
Elkészítés:

A tojásokat ketté választottam, a sárgájához hozzá kevertem a túrót, és a sütőport. Majd a habbá vert fehérjével összeforgattam. Egy szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe most egyben téglalap alakra nem túl vastagon elterítettem. 180 fokra melegített sütőben 10 percig elősütöttem.
Ez idő alatt, a tejfölbe kevertem a zúzott fokhagymát. Amikor kisült az alap, megkentem a tejföllel, megszórtam a szalonna kockával, és a hagymával. Majd sajtot reszeltem rá, és további 12 percre vissza toltam a sütőbe.
Vékonyabb "tésztát" kaptam mint a normál langalóé, de nekem megvolt az ízélmény.