2011. június 30., csütörtök

Tejszínes-ananászos pipiragu


Én személy szerint nagyon szeretem az ananászt. Nyersen, főve, grillezve... bárhogyan. A pipicicivel pedig kimondottan szeretik egymást, a tejszín pedig megpecsételi az ő frigyüket.

Mióta haza jöttem Németországból, enyhe alkotói vállságban szenvedek, annyi minden máson jár az eszem, valahogy a főzés háttérbe szorul. Eszünk.. nem arról van szó, hogy éheztetem a családot, hanem nem készítek új kajákat a megszokott gyorsan valamit elvje alapján összeütök olyat amit mindenki szeret.
Na de ma megembereltem magam, és elkészült ez az étek.
Aki szereti a csirkét, az ananászt és a tejszínt ezt is szereti, és gyorsan el is készül cirka 20 perc és tálalható.

60 dkg pipicicit csíkokra felvágtam, hidegvízzel megmostam. 1 fej vöröshagymát apróra vágtam és olajon üvegesre hevítettem, majd fél fej fokhagymát csak nagyvonalúan összedaraboltam és a hagymához adtam, azt is átpirítottam kicsit. A lecsepegtetett húst rádobtam és fehéredésig hevítettem. Fűszereztem petrezselyem zölddel, oregánóval, bazsalikommal és egy lehelletnyi kakukkfűvel, sót és borsot dobtam rá. Felöntöttem 2 dl vízzel, aki szereti megfelezheti a víz mennyiségét és fehér bort önthet alá 1 dl. Lefedtem és félpuhára pároltam, majd a fedőt levettem és a víz nagy részét elforraltam róla. Ezután felöntöttem fél L főzőtejszínnel, 1 doboz ananász konzervet tettem bele leve nélkül, és beforraltam, besűrűsítettem.
Orsó tésztát főztem ki hozzá...
Nagyon finom lett!!!

2011. június 28., kedd

SAN DANIELLE


Így csupa nagy betűvel!!

Az elmúlt héten Németországban tartózkodtunk a családdal, a kereszt lányaimnál és az ő szüleinél. Komaasszonyom 2 étteremben takarítónő kint és ebben az ominózus San Daniellában is ő felel a tisztaságért. Így kerültem ismeretségbe Verával és Carmelloval (remélem jól írom), egy olasz házaspárral akik ezt az éttermet üzemeltetik.

Ildiék meghívtak minket ide vacsorázni, és egy felejthetetlen estét töltöttünk el itt.

Egy fiatal kb 1 éves étteremről beszélünk, de a kiszolgálás olyan profi mintha több évtizedes múlttal rendelkezne a hely. Az ételek kifogástalanok, a hangulat családias.
Carmello nagyon figyelmes volt. Voltam már pár étteremben Magyarországon, de a pincéreket vadászni kellett, de itt szinte folyamatosan láttuk őt de nem volt tolakodó a jelenléte, inkább azt sugallta:"figyelek rád, itt vagyok ha szeretnél valamit"

A rendelés leadása után az első meglepetés akkor ért amikor megjelent Carmello és Vera is kezében bruszkettás tányérokkal. Ugyanis ők nem hagyják a vendégeiket éhen halni addig sem míg elkészül az étel, hanem előétellel kínálják a vendéget.
Jelen esetben húsos bruszkettát kaptunk. Nagyon finom volt és mire elfogyasztottuk valóban meg is érkezett a főétel.


Én személy szerint laks-ot ettem ami magyarul lazacfilé. Valami fenségesen volt elkészítve, a húsa olyan puha és porhanyós volt, hogy szinte kenni lehetett, és az íze valami gyönyör.

Mondanom sem kell a shef-nél kötöttem ki aki készséggel elárulta nekem a titkát ezért el fogom készíteni az én háztartásomban is ezt a remek ételt. Ha csak fele ilyen finom lesz már elégedett leszek.

Ezután jött a másik meglepetés! Az étkezés befejeztével ajándékot kaptunk a tulajdonosoktól. A gyerekek fagylalt kelyhet, mi pedig desszertet. Rendkívül jól esett ez a figyelmesség, és nagyon ízletes volt.
Kérdeztük van e valami neve de nem volt csak kompozíciónak titulálta. Nincs kizárva az sem, hogy a mi tiszteletünkre lett összeállítva, erre nem kérdeztünk rá. Volt rajta fagylalt 2 féle parfé, és tiramisu is, tejszínhab, de beszéljen helyettem a kép...


Az asztaltól alig bírtunk felállni annyira jól laktunk, és nagyon jó hangulatban hagytuk el az éttermet teljes elégedettséggel.

Ha valaki aki olvassa a blogomat és Landshutban jár vagy a környékén, ne hagyja ki, hogy meglátogassa San Daniellát és a két elbűvölő tulajdonosát. Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek!

Vera, Carmello! Nagyon szépen köszönöm nektek is ezt a feljthetetlen gasztronómiai élményt és persze házigazdáimnak is Ildinek és Józsinak azaz ahogy ők hívják őket Maria és Jozef

Nem tudom ők hogyan fogják tudni elolvasni ezt a bejegyzést mert, próbáltam lefordíttatni fordító programmal de akkora baromságot fordított, hogy az rémület. Remélem valaki lesz szíves nekik lefordítani majd érthetően is...

2011. június 27., hétfő

13 éve jóban rosszban

Nem tűntem el, élek még de az utóbbi egy hetet nem töltöttem Magyarországon. Németországba Bajor részen voltam a keresztlányaimnál és a szüleinél. Egy nagyon szuper étteremben is vacsoráztam amiről hamarosan bővebben is írni fogok.

Most azonban említést kell tennem arról, hogy életem párjával épp a mai napon 13 éve kötöttük össze az életünket, azóta vagyunk jóban rosszban együtt.
1998 06.27. én esküdtünk és még ez év decemberében megszületett elsőszülöttünk.

Azóta nagyon sok viszontagságon mentünk együtt keresztül.

Csodálom a kitartását ennek az embernek, mert nem vagyok éppen egy könnyű eset, de ő még mindíg velem van és szeret. Mi sem bizonyítja jobban, hogy 10 év házasság után döntöttünk a család bővítése melett, és nem azért mert meg kelett menteni a házasságunk.

Ünneplésre nem volt épp idő, mert kicsit össze vannak most a dolgok kuszálódva, de ha elsimul minden akkor bepótoljuk...

Most akkor itt is és ez úton is köszönöm Neked Drágám az értékes, szép éveket!! Nagyon szeretlek!

2011. június 16., csütörtök

Csikós tokány


Hosszas fejtörés után döntöttem emellett az étel mellett. Az az igazság, hogy már kifelé áll a rudam, szombaton hajnalban utazunk, és már nagyon be vagyok sózva. Így az elintéznivalókon, pakolnivalón jár az eszem, és nem a főzésen. De enni kell...
EZt az ételt régen is csináltam,szívesen enném is, ott sem kell állni mellette, így jó választásnak tűnt, tűnik.

20 dkg császár szalonnát , kockára vágtam és egy pici olajjal hogy meg ne kapjon kiolvasztottam.
1 fej vöröshagymát felkockáztam és üvegesre pirítottam a szalonnán, ezután rádobtam a 80 dkg csíkokra (kelett volna vágni de nekem kockára sikerült :D)vágott sertés lapockát, és fehéredésig átpirítottam.
Felöntöttem egy kis vízzel annyival ami éppen nem lepi el. Fűszereztem borssal, sóval, pirosparikával, petrezselyemzöldel és majorannával. " gerezd fokhagymát rázúztam és hagytam lassan fődögélni.Félidőben 1 paradicsomot megpucoltam és rászeleteltem, 1 tv paprikát szintúgy rávagdostam. Csak kevés víz kell alá, hogy a végére jó sűrű szaft maradjon, ha elfő nagyon csak keveset kell alá önteni. Készre főztem és főtt pennetésztával tálaltam.
Van aki tejfölt tesz bele, én a végén már a tányérban kínálok hozzá.

2011. június 14., kedd

Hajtovány


Ez a kelt tésztás finomság is az NLC-n indult hódító útra annak idején, szinte mindenki elkészítette valamilyen változatba. Azt a receptet, mennyiséget amit én használok nem tudom kitől mentettem, de az eredeti ki mástól származna mint Limarától.
Hosszabbacska szünet után jöttek a fiúk kersztszülei, és végre volt alkalmam ismét kényesztetni a családot.

Úgy láttam ízlett is mindenkinek, vagy nagyon éhes volt a banda mert szinte maradéktalanul mind elfogyott.

50 dkg lisztet a robot táljába tettem és 2,5 dkg élesztőt 1 dl langyos tejben és egy kockacukorral fel futattam. 1 tojást ütöttem a liszthez, 2 kávés kanálnyi sót adtam hozzá, 5 evőkanál étolajat és a felfutott élesztőt valamint további 2 és fél dl tejet. Alaposan kidagasztattam a robival és duplájára kelesztettem.

Ezután 3 részre vettem külön-külön mindegyiket kinyújtaottam, megszórtam apró kockára vágott sonkával, megszórtam apróra vágott lilahagymával (ízlés szerint, ki mennyit szeret benne), reszeltem rá bőven sajtot, és mint a beiglit feltekertem.
A tekercseket trapéz alakban vágtam és sütőpapíros lemezre tettem, felvert tojással lekentem őket. Előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem.

Kiskorú alig bírta kivárni, hogy meg hüljön, a még langyos hajtovánnyal bekotyolt keresztapu ölébe és addig míg meg nem ette ki sem szállt onnan.
Hiányoztak neki, mert folyton ölelgette meg puszilgatta őket, szinte egy lépést sem tudtak, hol egyik, hol másik tenni nélküle. :D

Szinte bármit bele lehet tenni, nagyon jó a hűtőben kallódó felvágottdarabok felhasználására még mielőtt megromlanak. De édesen is kiváló!

2011. június 13., hétfő

Pipikoszorú


A hosszú hétvégére való tekintettel, olyan ételt akartam készíteni ami másnap is finom és nem kell mégsem órákat töltenem a konyhában. Nem mellesleg ugye szombaton túrázni voltunk, és még mindíg fáradt vagyok tőle
Nagyon jól sikerült,és összejött at alálkozó! Sikerült végre egy fél napot együtt tölteni Zsanival és a családjával. Zsani kora felnőttkorom egyik meghatározó személye volt, a középiskolában voltunk barátnők, nem mondom, hogy nem volt a mi kapcsolatunk viharos, olyan volt mint a legtöbb lány barátság :D Hol fenn hol lent, de az élet korán elsodort minket egymás mellől, és azóta próbálkozunk, kisebb mint nagyobb sikerrel ápolni. Neten tartjuk a kapcsolatot de az ugye mégsem a valóság.
Most viszont összejött és nagyon jól éreztem magam a társaságában.
Nagyon elfáradtam :D olyan izomlázam van.. Még azok az izmaim is fájnak amiről azt sem tudtam, hogy léteznek :D

Na de térjünk rá a koszorúra. Nagyon hasonló a pulykatortámhoz, tulajdonképpen annak egy változata.
Vettem 2 csontos csirkemellet amit nagyvonalúan kifiléztem. A csontjából és a leeső részekből húslevest főztem.
A húst pedig vékonyan felszeleteltem, és besóztam, borsoztam.
20 dkg baconnal a koszorú formát kibéleltem...

kiraktam a husival körbe és 3 evőkanál tejföllel megkentem

Majd reszelt trappistával megszórtam, sonkás szalámit tettem rá, fél fej vöröshagymát szeletekben rátettem, és ráütöttem 4 egész tojást, Igyekezve, hogy egyben maradjon.

Mégegyszer megismételtem a rétegezést de a végén nem egész tojást tettem rá, hanem a kilógó baconnal betakartam

és a maradék tejfölből aöntetet csináltam rá. kb 3-4 evőkanál tejföl maradt ebbe beleütöttem 2 db tojást, sóztam, petrezselymet, majorannát és egy lehelletnyi kakukkfüvet szórtam bele. reszeltem bele sajtot és egy löttyintésnyi tejjel felhigítottam. Ezután a húsit nyakon öntöttem vele.

A koszorú formát beburkoltam alufóliábal, hogy ha levet enged a kajcsi ki ne folyjon, belőle. Biztonság kedvéért még sütőlemezre is rátettem, útálok sütőt sikálni így biztosra mentem :d

Lefedtem a húsit alufóliával és közepes lángnál 1 órára a sütőbe toltam. Ezután a fóliát levettem róla és visszatettem további 15 percre. Ezalatt kissé mepirúlt a sajt.
Majd a forma oldalát körbevágtam mint a sütinél szokás, rátettem a tetejére a lemezt és egy határozott mozdulattal átborítottam a forma tartalmát. Visszatettem a sütőbe adíg míg a bacon színt kapott.


Petrezselymes vajas burgonyával kínáltam. Nagyon ízlett mindenkinek :D
( nem volt friss petrezselymem, bolt zárva ezért szárított került rá)

2011. június 11., szombat

Gyümölcs saláta


Ez az a nyalánkság ami hiába van gyümölcsből sosem tudok annyit csinálni, hogy az ne fogyjon el. Ez az adag sem élte meg a másnapot (pedig úgy még finomabb). Jah és nem utolsó sorban még kiskorú is megkóstolta az epret vagyis 2-3 szemet meg is evett, amire eddig nem volt példa.
Ma visszük a fiúkat vadasparkba, úgyhogy főzőcskézés sütögetés nem lesz.
Ha minden jól megy egy nagyon kedves régi barátnőmmel Zsanival, és családjával megyünk, már nagyon várom mert régen nem találkoztam vele/velük vagy csak futólag.

Na de a tárgytól eltértem...
Ez a saláta így készült:
1 almát (idared), 1 banánt, megtisztítottam és feldaraboltam, a gyümölcs tortából maradt fél doboz barack konzervem ezt is feldaraboltam és a levével együtt a többi gyümölcshöz adtam. Ezután megmostam és feldaraboltam 30 dkg epret és ezt is a többiek közé küldtem, alaposan összekevertem, vigyázva, hogy a gyümi ne törjön és már kész is. Alaposan be kell hűteni és már fogyasztható is. Nekem most a konzerv hűtőben volt így azonnal neki is tudtak esni a fiúk.:D

A cukros befőtt létől nem ez a legegészségesebb saláta de van a majonézes változat is, szerintem az sem különbben egészséges mint ez. Akkor lenne az, ha nem kerülne rá semmilyen öntet de mi így szeretjük :D

Bármilyen gyümölcsből jó, habár a dinnyét még nem próbáltam, de azzal is biztosan finom. Na majd azt is megpróbálom ha lesz olcsóbban és finomabb.

2011. június 10., péntek

Rakott karfiol



A minap karfiol levest akartam főzni. Volt is száp a boltba ahová járok de darabra lehetett venni. Ki is választottam egy jó nagyot mert ha már ott hagyok érte kicsivel több mint 500Ft-ot akkor nehogy már ökölnyi darabka legyen...
Így haza hoztam egy jókora csecsemőfej nagyságút, amiből csak a negyedét használtam el a leveshez. Aztán jött tegnap a gondolkodás, hogy mi a fene legyen belőle, hogy ne menjen tönkre. Latolgattam a rántott karfiol és a rakott között. Mindegy mert apa egyikért sincs oda. Viszont a kiskorú nem nagyon szereti rántva, vagyis legutóbb nem fogadta el, viszont az ilyen rakott darálthusis, rizses cuccokat szereti. Ezért hát ez melett döntöttem.

A menete ugyan az mint a rakott kelkáposztának.

' nagy fej(esetemben 3/4) karfiolt megmosunk és rózsáira szedünk. Forró vízben feltesszük és forrástól számított kb 5 percig főzzük, ezalatt félpuhára fő. Leszűrjük, lecsepegtetjük.

2 bögre rizst olajon 2 percig hevítjük majd felöntjük 3 bögre vízzel és felforraljuk, sózzuk, majd lefedve takarék lángon puhára pároljuk. Ezalatt a vízet magába szívja.

Egy fej vöröshagymát olajon üvegesre hevítünk és fél kg darált(akármilyen) hust ráteszünk amivel tovább pirítjuk. Megsózzuk, fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval. 2 buci gerezd fokhagymát is aprítottam rá. Az egészet 10 percig főztem a daráltús saját levével amíg azt el nem főtte.

Ezután egy hőálló tál alját kikentem margarinnal és a karfiol rózsák felét elterítettem benne. Majd a rizs felét erre terítettem és erre a húst és megint rizs, majd a karfiol másik felét. 1 nagy pohár tejfölt 1 tojással kikevertem és a rétegekre öntöttem, majd legvégül 10 dkg reszelt trappistával gazdagon megszórtam.

Sütőben30 perc alatt átsütöttem...

2011. június 8., szerda

Triplacsokis muffin



Most vasárnap megint nem volt látogatónk :s, viszont a jóidőt kihasználva levittük a fiúkat sétálni, és még egy kis játszóterezés is belefért. Viszont így a vacsorára ár nem sok időm maradt, hazafelé át is gondoltam a dolgot és felvetettem a kérdést miszerint mit szólna családom mind három férfi tagja, ha muffint kapnának vacsira. A válasz egyöntetű volt... Tehát gyorsan összedobáltam a cuccokat a robiba és még fél óra sem telt el már lehetett enni, igaz még meleg volt.

Miért triplacsoki? Mert kakaópor, tejcsokidarabok és csokikrém került bele...Nem rontotta el egyik alkotóelem sem ;)
Receptet nem írok, az arányok és a hozzávalók ugyan azok mint a Forrócsokis muffinnál, annyi kivétellel, hogy ebbe most 3 ek kakópor került, tördeltem bele kallódó csokitojást ebből kettőt , valamint a tetejére kanalaztam 1-1 teáskanálnyi csokis mogyorós krémet.



Hideg tejjel fogyasztottuk..

2011. június 7., kedd

Gyümölcs torta (kocka)



Napok óta ettem volna már ilyen finom gyümölcsös süteményt. A tervem az volt , hogy ha Zitáék jönnek akkor csinálom meg, de már 2 vasárnap sem voltak, így nem vártam már tovább elkészítettem. Így még az elsőszülöttem is megeszi a gyümölcsöt ami lássuk be
nem épp erőssége. Nem egy világraszóló valami, de finom... Most nem gyümölcstorta formában sütöttem, hanem 25X35cm es tepsibe.

6 tojásból sütöttem piskótát. 6 tojás fehérjét habbá vertem közben bele adagoltam 6 kanál kristálycukrot. Lassan hozzá adagoltam egyenként a sárgáját és 2-3 percig vertem még. Ezután bele szitáltam apránként 6 kanál lisztet amiben egy késhegynyi sütőport kevertem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam és tűpróbáig sütöttem.
Amikor kihűlt 1 csomag vaníliás pudingot a hátulján lévő utasítás szerint megfőztem és kissé meghűtöttem, majd a tésztára simítottam, kihűtöttem.
Gyümölcsöket pakoltam rá és expressz tortazselét készítettem, ezt is az utasítás szerint, és rá öntöttem. Jól behűtöttem és néztem milyen jóízűen eszik a fiúk :D

2011. június 5., vasárnap

Sertéssült "partnersalátával" joghurtos öntettel


Úgy volt, hogy ma halat készítek, de a boltba kaptam gyönyörű sertés combot így megváltoztattam a menüt. A saláta az a másik esetben is lett volna. Miért partner saláta? Azért mert mint azt már egy korábbi posztban említettem, pár évet lehúztam a Burgerben és ott van étlapon egy saláta amit szerettem. Húsmentes, egyszerű kis sali, de finom. Na az én salátám ezekből az összetevőkből de nem pont ugyanabban a formában készült, ezért (is) az idézőjel.

Fél jégsalátát megmostam és mint a hagymát ha vágjuk hosszában bevagdostam és keresztben elvágtam. Így kockákat kaptam...

Jénai tálba tettem, rászórtam egy doboz konzerv kukoricát, egy fej lilahagymát felkockáztam, egy tv paprikát,fél kígyóuborkát, és egy paradicsomot is kockára vágtam és a salátához adtam.

Egy szál sárgarépát megtisztítottam és nagy lyukú reszelőn lereszelte. Jó alaposan összekevertem és felhasználásig, lefedve hűtőben tároltam.


Az öntetet pedig egy nagy pohár natúr joghurtból 3 gerezd zúzott fokhagymából egy csipetnyi sóból, petrezselyemzöldből, majorannából és egy leheletnyi oregánoból kevertem ki.

Rátérve a husira hát az valami fenséges lett.
1 kg gyönyörű comb dióját vékony szeletekre vágtam és besóztam. Mit besóztam? A kiskorú sózta én meg bele dörzsöltem a szeletekbe :D 5 gerezd fokhagymát összetörtem és bedörzsöltem azt is a hús szeletekbe, megszórtuk őrölt fekete borssal, petrezselyem zölddel, és majorannával. 1,5 dl vizet felforraltam és feloldottam benne 3 kávéskanálnyi (bio) ételízesítőt, és a húsra öntöttem amit már szorosan egy tepsibe fektettem.

Olajjal meglocsoltam és fóliával lefedtem. 2 óra hosszat hagytam hűtőbe így állni de ez el is hanyagolható. Közepesen meleg sütőben 40-45 percig sütöttem majd megnéztem, hogy puha e már a hús. Majd a fóliát levéve visszatolom, hogy megpiruljon.

Tálaláskór a salátát a tányérra halmoztam erre fektettem a husit és jól melocsoltam öntettel.
Nagyon finom volt így a salátával.Legyen elég bizonyíték, hogy az 1kg húsból 5 szelet maradt :D

2011. június 2., csütörtök

Cordon bleu



Tegnap volt a névnapom, nem kell agysebésznek lenni , hogy valaki rájöjjön a keresztnevem visszaköszön a blogom nevében is, miszerint Tünde vagyok.

Az ismerőseimtől nagyon sok gratulációt kaptam amit ezúton is és még egyszer nagyon szépen köszönök... Mindenki köszöntése nagyon jól eset, de különösen a bátyámé aki a családban köztudott nem igazán tartja számon az ilyesféle ünnepeket és most mégis eszébe jutottam , és a felesége nem is emlékeztette rá. Ez nekem nagyon sokat jelentett, mert nem kérek én ajándékot senkitől, de ez a figyelem, egy telefon hívás ami jelzi gondolok rád, nekem többet ér bármekkora virág csokornál ,bármekkora doboz bonbonnál.
Süteményt nem sütöttem erre a miniünnepnapra, viszont ünnepi ebédet adtam a pasijaimnak. Na jó hát máskor is eszünk ilyesfélét, de erre most ráfogtam, hogy ünnepi :D

Sertéshúsból készült most de a pipicici és a pulykahúsi is nagyon megfelel..

1 kg sertéscombot vékony szeletekre vágtam és jól kiklopfoltam ammenyire csak vékonyra lehetett. Besóztam és állni hagytam. Majd a hússzeletekre 1 szelet sonkát(v sonkás szalámi is jó) fektettem és 1 szelet sajtot.( én most a megmaradt szendvics sajtjaimat használtam el.) Feltekertem és a két végét fogpiszkálóval megtűztem. Majd a kiskorú segítségével bepaníroztam.
Bő olajban lassan megsütöttem és rizzsel tálaltam.
Egyszerű de nagyszerű kajcsi :D
Még frissen forrón vágtam meg és fényképeztem ezért a sajt folyik ki a húsból de szerintem ez guszta is...



Ez a kép pedig már hidegen készült. Ki-ki döntse el, hogy néz ki jobban. Szerintem mindkettő guszta :D